Cinyu naplója

Kis hazánkban pihentünk néhány napot. Én szeretem a hazámat, de sajnos itt vagyok otthon. Magyar ország a minden, a kultúra, az anya föld, a Kánaán. Azonban az élet úgy adta, hogy a boldogulásunk végett ide jöttünk Angliába, és be kell valljam sajnos egyre jobban távolodunk kis hazánktól. Nem egyszerűen csak a szocializációs folyamatok végett, a politikai helyzet végett, az életmód és élet stílus végett, komplexen minden végett. Nagyképűen hangzik, de a nyelv is néha problémákat okoz, itt az angol megfelelő kifejezések, otthon meg a magyar megfelelő kifejezések.
Persze meg is kaptam az arcomra, csak hát nem úgy és nem attól akinek erre jogosultsága lett volna. Mert kinek is van erre jogosultsága? Anyunak, a rokonaimnak és persze a barátaimnak, ha pedig a barátokról beszélünk akkor kik is a barátaink? Akik életünk egy bizonyos szakaszában ( iskola, munka hely ) mellettünk voltak és barátságosan viselkedtek velünk, esetleg akik mai napig ilyen olyan módon megpróbálnak kapcsolatot teremteni velünk bárhonnan is ismerjük egymást? A kérdéseimet azért tettem fel mert mélységesen csalódtam valakiben, nem érzem úgy, hogy bárkire is ráerőszakolnám magam, hibáim vannak, no de egy barát ezzel együtt "szeret", szóval egy illúzióval kevesebb. Bánt, de semmi nem fáj örökké, és persze egy újabb tanulság, a legnagyobb fájdalmaim közepette lettem kitaszított ebből a "barátságból", mert gondolom ez már túl sok volt, hogy esetleg nekem is fáj valami, emlékszem volt ez másképp ...
Egyébként mellbe vágott bennünket a letargia, a szegénység, a drágaság, a butaság. Kedves budapesti polgár mesterek! Ha szeretnének némi turizmus és szeretnék, hogy ne szabad rablásról szóljanak a turisták rém álmai Magyar országról, akkor jó lenne javítani a közlekedésen. Nem az utakra, a szerelvényekre gondolok. A repülőtéren kiszállás után, kívül nem lehet jól láthatóan térképet kapni, nem lehet tájékoztató, inspiráló füzeteket kapni, nem lehet tájékozódni. Leszálltunk Ferihegy 2-n, ha előzőleg meg nem nézem az interneten, hogy hogyan tudok el tömeg közlekedni a városba akkor hülyén halok meg. Busz jegyet, vagy bármilyen jegyet nem tudtunk venni. Az árakról csak annyit, hogy biztos gyorsabb valamivel a reptéri transzfer vagy a taxi, de 6000 forint egy kicsit erős túlzás. A 200 E busszal eljutottunk Kőbánya Kispestig 800 forintért ketten. Leszállás után nem tudtuk, hogy merre induljunk a metróhoz ( vér lázító ). Az előttünk angolul beszélő "szerencsétlen" alig tudott jegyet venni, mert a nem napon barnult eladó kisasszony még a magyar nyelvet is hellyel-közzel érti. Majd cipelhettük fel a lépcsőkön a nehéz bőröndjeinket, persze a lépcsőknek feltétlenül pereme is van, hogy véletlenül se segíthessünk magunkon. És nem utolsó sorban az ellenőrök udvariasan elállják az utat és az egy szem működő jegy automatát kitakarják, hogy merre van az arra, azt persze nem jelzik nyilak, még jó hogy metró végállomás, mert nem tud az ember valahol kikötni az isten háta mögött. Kiszállva a metróból sem lehet rájönni, hogy merre induljon az ember, mert a tájékoztató táblák rosszul láthatóak, és persze a lépcsők... Szóval összesen 1400 forintért eljutottunk a Népligetre 1 óra alatt, jó busz és metró csatlakozással, csak a többi sallang ne lett volna.
Egyébként siralmas, hogy milyen árak vannak, siralmas a politikai helyzet és siralmas, hogy az embereknek mennyi butasággal "kötik be a szemét".
DE AKKOR IS A MI HAZÁNK! És mindent összevetve jó volt otthon!

Hogy mennyire apró? Nos aki ellátogat ide, hogy elolvasson az most biztosan azt mondja nem is annyira apró, mármint a külalak. Én magam azt mondom Wow.
Mert nem volt könnyű, egy két dolgot teljesen újra kellett szerkeszteni. Nem is teljesen emlékszem, hogy hogyan is voltam képes végrehajtani, de megvan. Nekem nagyon tetszik. Biztos, hogy találok még ezt azt, ami kevésbé jön be, de majd idővel. Sőt az is lehet, hogy ettől tökéletesebbet is találok majd. Remélem mindenkinek tetszik. ( Akinek meg nem az tartsa meg magának! Mégis csak az én blogom! )
Szóval nem egyszerűen de sikerült, kezdve az idióta mentéssel, befejezve a megfelelő külalak keresgélésével, közbeszúrva a felülírás bonyodalmaival. Nem beszélve az elveszett anyag pótlásáról vagy visszaillesztéséről.
Szóval? Ugye jó!

Hamarosan haza megyünk!
Egy éve nem léptünk kis hazánk földjére. Sok minden történt.
Egyelőre nem végleg, de HAZA megyünk! Megnézzük, hogy mi van, hogy van, szerintem még nagyon sok mindennek meg kell változnia ahhoz, hogy haza menjünk, de mintha mostanában roham tempóban érkeznének a változások.
Nagyon vágyunk haza menni, nagyon vágyunk a szeretteink körében lenni, de valahogyan félek is. Vajon mások szemében mi mennyit változtunk, vajon az anyanyelvünk mennyit változott a világgal, édesanyáink arcára a ráncokat az aggódás véste e a jövő iránt, és nekünk vajon vannak e ráncaink, melyeket a mindennapi tükörbe nézés közben észre sem veszünk. Vajon az űr a szívünkben mekkora lesz elvesztett szeretteink hiányában. Mert tudjuk, érezzük minden nap, de még az emlékeinkben ott vannak és az agyunkba nem égett még bele az üresen maradt szék, az üresen maradt szobák. Nekünk még az a kép él, hogy most hagyták el, még semmi sem változott. De lassan mindennek új helye lesz, friss lesz a festés, lassan más dől el fáradtan a kanapén, amely ugyanolyan természetes annak aki otthon van, mint bennünk a hiány érzése, hogy ennek nem így kellene lennie.
Szívem szerint megállítanám az időt abban a pillanatban amikor a boldogulásunk végett repülőre szálltunk és a látogatásaink rövid pillanatára éleszteném csak újra, hogy egyetlen pillanatról sem maradjak le. Mert önző vagyok, mert az nem baj, hogy én öregszem, csak ... Nézz előre!
Szóval Magyarország vigyázz, jövünk!

Ma reggel sikerült realizálnom önmagamban a következőket:
1 Ideje lesz szabadságra menni!
2 Túlhúztam magam minden határon!
Az eset pedig a következő volt. Munkába készülődtem és pakolásztam össze a kötényemet, a cipőmet, a kártyámat, a névtáblámat és a tollam, magamban pedig az alábbi gondolat futott végig, jól széjjel hagytam mindent tegnap előtt.
A helyzet az, hogy nem tegnap előtt volt, hanem tegnap. Végig munkába menet és munka közben is az járt a fejemben, hogy hogyan csalhatott meg így az idő érzékem. De ha azt vesszük, hogy általában délutános vagyok, akkor talán nem csoda, hogy könnyedén vacsorázom este kilenckor és megyek ágyba hajnal kettőkor. ( Egyébként is bagoly forma vagyok. )
És ha azt vesszük, hogy tegnap kivételesen nyitni mentem, tehát relatíve korán végeztem, tehát még találtam nyitva üzletet ahol bevásárolhattunk és még a bevásárlás után főztem is, és kivételesen 11 órakor már ágyban voltam, és mivel mindent nagyon impulzív módon teszek, azaz megpróbálok hatékony és idő takarékos lenni nem csoda, talán, hogy ezt az egy napot kettőnek értelmeztem.
Az idespórolási technikám a következő, beszélj ki tudja miről a vendéggel, nézz értelmesen, bólogass és közben írd meg a fejedben a bevásárló listát. Le kell menni a cégnek vásárolni? Úgyis a sorok között mész, miért ne vásárolhatnál magadnak is, vagy miért ne térhetnél be egy másik sorba is megnézni az aktuális kínálatot és az árakat ( amúgy összehasonlításképpen ). Tudom, hogy mit, hol akarok megvásárolni, mi hol van az üzlet központban, így nincs fölösleges rohangászás a szintek és az üzletek között és nincs keresgélés és nincs nézelődés ( adott esetben nem találod meg a jobbat és olcsóbbat ), nincs élmény, nincs újabb ötlet.
Megpucolom, megmosom, felteszem főni, míg felforr betölt a levelező progi, kaja csekkol, láng mérsékel, levelek elolvas, kaja megkavar, hírek elolvas, kaja befejez. Vagy sütő begyújt, kaja előkészít, sütőbe be, levelező progi, hír olvasás, közben fólia levesz, kaja kész.
Ezen kívül, ha nem hagyhatom ott a kaját mosogató és környéke, tűzhely letakarít, ha még mindig nem szekrény takarítás.
Tusolás előtt csempe tisztítóval csempe befúj, szétken, vetkőzz, csempe a melegedő vízzel letusol, fürdőszoba tiszta.
Porszívózz mp3-mal és hallgass nyelv tanuló cd-t. Kezdj reggel korán mosni, mosd ami legelőbb kell, porszívózz, nagy takaríts, teregess, vasalj, cseréld a ruhát közben, készíts elő min. 3 féle kaját, főzd. Közben vasalj, teregess, szedd le, vasald, szedd a kaját dobozokba, fagyaszd hűtsd, készíts elő még minimum 2 félét, tegyél a mosógépbe újabb adag ruhát, teregess, vasalj. Közben kavard meg, vedd le a fóliát, mosogass, dobozold, fagyaszd, így nyugodt lehetsz, hogy az egyetlen szabadnapodon kitakarítottad amit egész héten nem volt időd összekoszolni és megfőzted amit egész héten nem fogsz megenni és előkészültél arra, hogy a hónapban talán már nem lesz szabadnapod, mert ha fogytán a kaja akkor havonta egyszer beugorhat egy pizza, plusz az apróbb takarításokat elintézed máskor.
És még gyerekem sincs, a szobanövényeim is haldoklanak a "túlzott" gondoskodástól. Felteszem magamban a kérdést hát normális vagyok én hét napból hatot a kávézóban, egyet másutt, illetve a csütörtöki délutánom előtt még egyet másutt dolgozom, ennyire a pénz vezet bennünket?
Mi élünk a pénznek, vagy a pénz van értünk? Normális vagyok én, vagy normálisak vagyunk mi emberek ennyit hajtani, hogy álljon a ruha a szekrényben, mert úgyis az egyenruhánkat használjuk legtöbbet, hogy van otthon hiper szuper tv, hogy elmondhassuk, hogy van de időnk nincs nézni. Hogy van discman-ünk, meg mp3 lejátszónk, meg cd lejátszónk, meg rádiónk, meg egy csomó cd-nk de nincs időnk zenét hallgatni, max a kocsiban a rádióban a reklámokat? És van minimum két kocsink két biztosítással, két benzin tankkal, mert az időbeosztásunk összeegyeztethetetlen. De a kocsi se legyen akármilyen, mert egy komoly ember nem engedheti meg magának, hogy bohócnak nézzék az autója miatt.
És kell egy mikró amiben megmelegítjük a jobbik esetben általunk főzött kaját, és kell egy robot gép, mert kézzel túl hosszú idő elkészíteni, és kell egy mosó szárító gép, mert még aznap vasalni akarod, vagy fölvenni, és kell egy mosogatógép, mert csak beteszed és elindítod és még a kezedet sem szárítja ki. És kell egy laptop, hogy munka közben a másik munkádat is elvégezhesd, éppen ezért kell egy mobil telefon navigációval ( plusz navigáció a kocsiban ) és mp3 lejátszóval és internettel és az egyszerűbb szöveg bevitel érdekében jó sok billentyűvel és játékkal, ha már véletlenül nem autóval utazol, vagy nem te vezetsz, és kell egy kihangosító készülék a fejedre, mert nincs már erő a karodban tartani a telefont és különben is vezetsz.
És mindez pénzbe kerül. Mert az idő pénz, a pénz beszél, a kutya ugat és mert a pénznek nincs szaga ( és nyoma sem ) és mert az idő rohan. Érti ezt valaki? Szóval időre vagy pénzre van szükségünk, hogy mindezeket a kütyüket megvásároljuk, hogy egyszerűbb és könnyebb legyen az életünk, miközben vannak akik munka nélküliek, nem utolsó sorban azért mert azon rövid idő alatt míg élünk egy seggel minimum két lovat ülünk meg.
Szóval tegnapelőtt, tegnap és ma, megtanultam egyet az apukám életéből és keserű tapasztalat a halálával, élj amíg teheted, mert mire bepótolhatnád annyira megnyomorgattad magadat, hogy vagy nem megy vagy már nem is érdekel, vagy már időd sem jut rá mert két végén égetted a gyertyát és már elfogyott.
Szóval jó tanács mindenkinek és magamnak a beatricsétől 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás, tőlem egy nap egyet élj, mert egy seggel semmiképp nem tudsz két lovat megülni, minden ilyen alkalom szerintem nem egy nappal rövidíti meg amúgy is rövid földi pályafutásunkat.

Szóval Ő a bűnös a következő akciómért. Hetek óta emlegeti a töltött fasírtot, mármint a fasírt rudat tojással a közepén, van annak neve is, csak nekem nem jut az eszembe, pontosabban a Stefánia vagdalt jut eszembe, de nem vagyok biztos benne, de tök mindegy is, mert megszületett a ... az ... , mindegy alkottam tojással töltött fasírtot, nem a neve a lényeg, hanem, hogy finom!
Minden Magyarországi tájegység más más módon fűszerezi az ételeit, van aki szereti a tojásos vagdaltat van aki nem. Nálunk én szeretem, Tamásom kiválogatja a sárgáját, tehát az egyen étkezés újfent kizárt. ( Mellesleg nem meglepő módon mint mindig. Mert mostanában főztem zöldbab levest jó bő lével, Tamásnak a levét, nekem a babot alapon. Lasagnét és bolognai spagettit vagy rakott zöldbabot szoktam egyszerre főzni, mert én nem vagyok oda a lasagne-ért, Tamás meg a tudatomat gyilkolja, hogy mikor csinálok már, pedig még nem is fogyott el, tehát a húsalapot elkészítem fele ide, fele oda, rakott zöldbab tehát nekem. ) Mellébeszélést félre, tehát ízesítettem a húst kevés borssal, sok szép piros magyar paprikával, került bele tojás és só, jó magyar zsemlemorzsám ( nagy kincs ) fogyóban, tehát kiegészítőnek zabpelyhet használtam megint, formáztam a húsgolyókat Tamásnak, főztem a tojást magamnak.


Nem tudom ki, hogyan főzi a tojást, én a biztonság kedvéért használok "konyhai órát". Valahol olvastam, hogy a keményre főtt tojás sárgája azért lesz zöldes szinezetű, mert túl sokáig főzik, kipróbáltam és igaz. Ha a víz újraforrásától számítva 4 percig főzöm, akkor tökéletes lágy tojást kapok, ha 8 percig, akkor egy erős narancsszínű tojássárga tekint vissza, a tíz perc pedig a tökéletes és szép kemény tojások ideje. De mivel még a hússal együtt sütöttem is, így egy olyan állagra volt szükségem amelyet már biztonsággal meg tudok hámozni, és még nincs kész, tehát maradt a 6 perces változat. Rögtön hideg vízbe tettem, majd lecseréltem. Majd mikor már csak langyos volt jöttek a felettébb óvatos mozdulatok, körül göngyöltem némi husival és a remekmű elkészült:

No persze lett egy kis zöld karika a sárgája körül, de mire a hús megsült a fehérje nem barnult meg. Így laktunk jól mindketten, Tamás a húsevő én meg megkaptam a töltött fasírtomat kicsiben.