Wales

Arany János: A walesi bárdok

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’,
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sír.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh…

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem,
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senki sem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!… ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak! hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim —
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak,
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. —
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög,
Amint húrjába csap.

„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz, aki él:
Király, te tetted ezt!”

Máglyára! el! igen kemény —
Parancsol Eduárd —
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szűzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szűlj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik:
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

„Elhullt csatában a derék —
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még —
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd!”

Meglátom én! — S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára ki ellenszegűl
Minden velsz énekest!

Szolgái szétszáguldanak
Ország-szerin, tova
Montgomeryben így esett
A híres lakoma.

S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován,
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani,
Hogy: éljen Eduárd. —

Ha! ha! mi zúg?... Mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik!”

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.

Nem szeretném önmagamat irodalom szeretőnek beállítani, mert nagyon nem vagyok az, viszont mindannyiónkanak eszébe jutott ez a vers a kirándulásunk során, és bennem felmerül a kérdés, vajon Arany János látta e egyáltalán Wales-t valaha. Mi négyen - Viki, Gábor, Tamásom és én - voltunk olyan szerencsések, hogy eljutottunk - no nem túl messze, "csak" Cardiffba, egyenest a "fővárosba" - ebbe az "országba", erre a tájra is.


Mellék információként le kell, hogy írjam, hogy Angliában a benzinkutakon nincs lehetőség a szélvédő tisztítására. Meg lehet kérdezni, hogy jön ez most ide. Úgy, hogy próbáltam fotózni a tájat az autóból és a szétkenődő bogarakon kívül sajnos semmi érdemleges nem látszik a képeken. Erőteljesen gondolkodom a lehetőségeken, mert nagy fába vágtam a fejszémet és jövő nyárra egy skóciai körutat szeretnék beiktatni ...
Szóval ez a híd - amely a Bristol öböl felett vezet át - volt számunkra az élmények és a kirándulás kezdete. Bénáztunk a hídadó kifizetésével és próbáltuk a szemünkel keresni az öblöt ( apály volt, kereshettük )...


...amely leginkább egy lápra hasonlított, már amennyit láthattunk belőle. Majd a lankás dombos vidéket és a színpompás réteket csodálhattuk. Engem legalább is mindig nagyon megfog az érintetlen természet.


Több mint két és fél óra hosszat utaztunk és szerencsére az ügyeletes esőt az utazás közben az autóban éltük át.


De mint látszik a bogarakon az sem "segített". Egyébként ha szigorúan vesszük akkor Newport a hozzánk legközelebb eső Wales-i város, a mi első uticélunk azonban Caerphilly volt, melyet ilyen és ehhez hasomló szerpentineken közelíthettünk meg.

És egy kis történelem, ez sem tőlem, mert a történelem sem az én asztalom. ( Most már tényleg kőbunkónak tüntetem fel magam. ) Szóval a jelen műveltség a Wikipédiáról származik, egy kicsit beleollóztam.

Wales Egyike az Egyesült Királyságot alkotó négy tagországnak. Területileg a Brit-sziget délnyugati részén helyezkedik el. Wales politikai önállósága 1282-ben szűnt meg, amikor I. Edward angol király legyőzte II. Llywelyn walesi herceget a cilmeri csatában, bár Wales törvényeinek egy része egészen az Angliával való egyesülésig, tehát 1535-1542-ig érvényben maradt. Fővárosa 1955 óta Cardiff, de a walesi herceget Caernarfonban iktatják be. Wales neve a germán walha szóból ered, ami idegent, külföldit jelent, és feltehetően a volcae, egy galliai nép nevéből ered. Amikor a Galliában élő kelták romanizálódtak, a szó a „római ember” jelentést vette fel, és még ma is jelen van a vallonok, a vlachok (Havasalföld lakói), vagy Cornwall "-wall" végződésében. A walesiek országukat Cymrunak hívták, ami a régi walesi nyelvben talán vidéki embereket jelentett. A "Cymru" (autentikusan cumree) szó egy része megtalálható például Cumberland és Cumbria nevében.

A kelták szűkebb értelemben egy, Közép- és Nyugat-Európában élt ókori indoeurópai nép, népcsoport volt, amely ősi indoeurópai nyelveket (szárazföldi vagy ókelta nyelvek) beszélt. Az ókori kelták mindenhol hasonló módon éltek, róluk számos görög és római forrás maradt ránk. Hagyományosan a keltákat a gallokkal azonosították (a szó latin jelentése nyomán), azonban ez mára elavulttá vált: a gallok csak egy népcsoportja volt a keltáknak, akik Gallia (a mai Franciaország) területén éltek és a gall nyelvet beszélték, amely például erősen eltért az Ibériai-félszigeten beszélt szintén ókelta keltibér nyelvtől. Az újszövetségi Szentírásban a kelták neve: galaták. Tágabb értelmezésben keltáknak nevezik a máig fennmaradt, ám kihalófélben lévő szigeti kelta nyelveket beszélő népeket (bretonok, gaelek, írek, skótok, velsziek). Ezek a nyelvek a germán nyelvek hatására hang- és alaktanilag erősen eltávolodtak az ókelta nyelvektől, és az életben tartásukra irányuló erőfeszítések ellenére ma erősen veszélyeztetett állapotban vannak, egynyelvű beszélőik nincsenek.

Ezek után szerintem senkit nem lep meg a bejelentésem, hogy a kétnyelvű táblákat olvasva - főleg a német nyelvben kissé jártasabb utitársaim - rögtön a germán vonást fedeztük fel, amely talán szokásaikra, alkotásaikra, építészetükre is hatást gyakorolt, így az angol mérsékeltebb színösszeállításhoz szokott szemünk kellemes felüdüléssel vette a walesiek sokszínűségét.


Wales legnagyobb, Anglia második legnagyobb kastélya - Windsor után. A 13. században Lord Gilbert de Clare építette és első volt Angliában azon erődítmények sorában, melyeknél a várfal körkörösen ( fal a falban ) épült. Körülötte mesterséges tavak láthatóak.


Minden valószínűség szerint a polgárháborúban Cromwell puskaporral okozta azt a pusztítást, melynek eredményeképpen az egyik torony fele hiányzik és kissé megdőlve áll, annak köszönhetően, hogy az 1960-ban befejezett felújítási munkálatok során biztonságossá tették.


Tulajdonképpen egy bejárható, többnyire még eredeti állapotában meglevő falakkal rendelkező várrom. Minden esetre nagyon tanulságos, és szerintem az osztálykirándulások célpontjai lehetnének. Persze rögtön eszembe jut az a szabadság, ahogyan ma végigjárhatom ezeket az emlékműveket, nem szigorúan kettős sorokban hallgatva de nem hallva az idegenvezetőt. ( Majdnem valami nem ide méltót sikerült leírni, tény azonban, hogy soha eddig még nem vettük igénybe a szolgáltatásukat az utikönyvek és az előzetes tájékozódás híve vagyok. ) Nagyon hasznosnak találom, hogy testközelből szemlélheti meg az ember az eszközöket, van ahol meg is foghatja, de egy csoport vagy több csoport diák hallatán rögtön az utánuk maradó pusztulás jut eszembe. Mielőtt valaki megkérdezi: mert ugye milyen jó volt bevésni a nevünket az iskola padba, az iskola falára, és emlékül csak egy kis kavicsot viszünk el és csak kipróbáljuk egy kicsit a többszáz éves szerkezeteket... én is voltam fiatal és bele sem gondoltam, hogy milyen ütemben pusztítzjuk a környezetünket, de ez nem ide tartozik...


Szóval szűk, apró lépcsőjű csigalépcsőn föl és le, termekből ki, át és be. Mint említettem ez a kastély nincsen berendezve, nincsenek kiállított fegyverek sem. Itt az ódon falak és azok illata, néhány jelzés értékű bútordarab található a helységek használatának megértése képpen.


A puszta falak az élő, kézzel fogható történelem és a képzeletünk van velünk. A falak gigantikusak de maguk a helységek aprócskák. A külső várfal nem is nevezném ablakainak hanem lőréseinek köszönhetően a helységek apróságuk mellett még sötétek is, a tornyokban hatalmas kandallók nyomai. Én surranó hatalmas szoknyák nyomát, Viki gyorslábú szolgák hadát képzelte oda.


Persze az én romantikus lelkivilágom a belső vár csipkeablakainak látványára rögtön szines báli forgatatgot teremtett, klasszikus ( hatalmas ) báli ruhákkal...



Kevésbé romantikus, azonban feltétlenül tanulságos látvány az akasztófa ...



... és ha már vár, akkor védeni is kellett valahogyan, így teljesen logikus a nyílpuska, amelyet a katapultok rombolására képeztek ki. És tudjuk, hogy nem új, de minden tiszteletem azon őseinké akik képesek voltak ezeket mozgásba hozni, hiszen fiaink nem éppen kicsik és az erőtlenség sem jellemző rájuk, de igen csak megdolgoztak volna ha működésbe akarták volna hozni a szerkezetet. ( És a kényszerképzetem egy iskolai kirándulócsoport esetére sajnos romokban látja ezt a többszáz éves szerkezetet, pedig igenis tanulságos! )


Mint ahogyan a kőhajító gépek is nagyon érdekesek. Azért még egy érdekességet megemlítenék. Sajnos a malom már nem állt, viszont a helyén a zsiliprendszer még megvan. A malom a váron belül, a tavakból lecsapot víz erejének meghajtásával üzemelt ... csalás elkerülve, adó befizetve...


Persze ezekkel a kőhajító gépekkel kidobott kövek és forró kátrányos golyók komoly károkat okoztak a seregbe és ha esetleg csónakokkal próbáltak volna bejutni akkor egy jó lövéssel őket is távol lehetett tartani. És bizony nehéz fizikai alapszámítások nélkül is képesek voltak erre az elődeink!


Amint minden bonyolultabb technológia nélkül alkottak több száz évre maradandót, amelyet mint jól láthatjuk egy ügyesen elhelyezett ( jelen helyzetben ügyetlenül ) robbanó anyaggal könnyen és gyorsan tönkre is tehetünk. Az utunkat egy még keskenyebb és még kanyargósabb szerpentinen folytattuk.


A következő állomás mintegy 10 perc autóút mindössze, Castell Coach. Kb. a 13. sz. során épült és a 15. sz.-ban elszenvedett sérülések után csak a 19. sz.végén építették újra, tehát nem éppen új, de erőteljesen lászik "újsága". Egyébként a "beceneve" vörös kastély, gondolom a belső udvar színei miatt, már amennyiben udvarnak nevezhetjük azt a teret, azért ha elég nagy kapuja lenne egy autóval be lehetne állni oda.


No nekem egy egész kastély már megint kicsi. Funkcióját tekintve - tényleg nem nagy - gondolom valami vidéki lakóhely lehetett inkább. Egyrészt jól bent van az erdőben, másrészt tényleg nem hintókaravánokra való az út, és egyébként egy bálra nem lenne elég hely, azért egy jókora vendégségre viszont mindenképpen.


Egyébként is az a tapasztalatom, hogy nem annyira gigantikusak a méretek Angliában, mint azt a leírások alapján képzelnénk, de azt hiszem erről már korábban tettem emíltést. Ami ódon volt az előző helyen -gondolok a falakra- az viszonylag új volt itt, amivel nem találkozhattunk ott az a berendezés volt, azt megtallhattuk itt. Szerintem tökéletes kiegészítései egymásnak és még együttvéve sem kerül annyiba mint a vár bent Cardiff-ban, annak az az előnye, hogy minden egyben megtekinthető.


Arundel-hez mérten, is szerény méretű a konyhája, Hampton Court-hez viszont igen aprócska, én azért kiegyeznék egy ekkora konyhával, kicsivel modernebben.


Az étkezőben tamásom rögtön az asztalfőre ledobta magát. Hová is máshová? Egyébként nem találta kényelmesnek...


Íme egy hálószoba, a fésülködő asztal nőről árulkodik, de semmiképpen sem a ház úrnőjéről. Persze nem is említettem már meg de itt is rohangásztunk körbe körbe a lépcsőkön és természetesen erényeit legjobban megvédve találtunk rá a ház asszonyának szobájára. ( Alatta egy emelettel a ház urának szobálya igenpuritán ehhez képest.


Valahogy mindenkinek különleges volt ez az ágy, mi ketten a vikivel élén elférnénk egymás mellett, habár a ki és bekászálódás gondot okozna, minden esetre le nem esnénk, már csak egy kis ajtó és négy kerék és kész a cabrio. Na rosszmájú vagyok megint. Nagyon szép volt a szoba falikárpitja, nekem kissé vadak a színei, de mint említettem erre a tájékra ez jellemző.


Tettünk egy sétát Cardiff belvárosában és végül ennek a templomnak ( mely baptista, egyébként az egész szigetre jellemző módon az emberek többsége itt is anglikán ) köszönhetően fejeztük be az ücsörgést a pub teraszán. Szép dolog, hogy harang szóval hívják az embereket az esti misére, szép egy harangjáték de egy órán keresztül...
Szóval megvacsoráztunk, elfáradtunk, egymás hangját nem is hallottuk, és végül haza indultunk. Az autóban pedig elnyomot bennünket ... a sok csigalépcső! ...

Üzemeltető: Blogger.
abcs