Cinyu naplója

Nem adtam fel!



Az első kenyeremet követte a második már csak 300 ml vízzel, még mindig nehéz középpel.


Majd a harmadik.

Először 250 ml vizet tettem hozzá, miután nem volt szép sima a tészta így még 10 ml-t adtam hozzá.

És miután ez már jól sikerült jöhetett a következő lépés.

Fele részben teljes kiőrlésű lisztből készült, fél adaggal több vajjal mint eredetileg, illetve a sóval úgy egyezkedem, hogy egy jó púpos teáskanállal teszek hozzá. Azt hiszem nem fogom tudni abbahagyni. Tamásom lelkesedéséről már szólva.

Akkor lenyűgözött, most is tulajdonképpen, csak hát Arundel magasra tette a mércét.
Mellékutakon mentünk el Windsorig, a vadregényesség kimerült abban, hogy többnyire erdős területeken mentünk keresztül, keveset láttunk a falvakból és nagyon nehezen találtunk toalettet. Mert miért is ne a legrosszabb pillanatban törne rá az emberre a természet szava. Arundel felé menet nem csak balesetet láttunk, hanem csodás kilátásunk volt a tájra és a környékbeli falvak ódonsága is megkapta a tekintetünket.


A szokásos időben indulunk ceremónia megint kudarcba torkollott, mint mindig, mert vagy én vagyok hulla, vagy Tamásom. Most rajta volt a sor, náthás volt és mégis bevállalt egy extra műszakot. Befejezte ugyan 6 órakor, ledőlt, mégsem volt szívem 1 óra múltán felébreszteni, így indultunk kilenc után és érkeztünk meg dél körül ( folyó ügyeink megszakították ugyan utunkat ). Annak pedig, hogy ráadásként ész nélkül ( mivel tomtom után ) kerengtünk a városban és vesztegettük az időnket a magyarázata annyi, hogy nem a saját megfelelő eszköz volt nálunk. Végül táblákat, a szemünket és az eszünket használva találtuk meg a parkoló helyünket és a kastélyt.


Egyébként karakteres város, nyilvánvalóan a turizmus fontos szerepet játszik a város, vagy mondjam városok életében. Mert tulajdonképpen Eton, Old Windsor és Windsor határai majdnem egybe mosódnak. Különben a régi kastély körüli és a híres etoni iskola környékbeli területein jártunk, ahol a rohanó világunk még kevéssé hagyta ott a nyomát az épületeken. ( Na ez az amit nagyon szeretek Angliában. )


Az etoni iskolát a királyok iskolájának is hívják, nagy híre és presztizse van, mivel elég kemény, magas színvonalú tudást biztosít, nem véletlen tehát, hogy az itt végzők közül sokaknak nyitott az út Cambridge-be.


Szóval mint már említettem kicsit rá is tesznek egy lapáttal a turizmusra.

A legnagyobb, lakott, ma is használatban levő kastélya a világnak. Szokás szerint sajnos nem lehetett fotókat készíteni, nem mintha néhányan nem tették volna meg. Én nem tettem, ennek oka kismillió. Egyrészt az ember nem szeretne "bunkó" lenni, kettő a sutyiban készült képek nem biztos, hogy jók lesznek, három ha nem titokban készítenék is képeket akkor sem vagyok profi fotós profi géppel, tehát közel sem tudom megközelíteni az élményt. Egyébként pedig szokásunknak megfelelően megvettük a tájékoztató könyvet, telis-tele képekkel.


Egy kis történelem:
A kastély Hódító Vilmos korától a 11 sz. végétől adott otthont 39 uralkodónak, az egyik legrégebbi tartózkodási helye királyi családoknak. A királynő többnyire a hétvégéket tölti itt. Azóta, hogy Vilmos megépítette a kastélyt számos átalakuláson ment át, a kor és az uralkodók igényei szerint. A világháború szerencsésen elkerülte a kastélyt, azonban 1992-ben a királyi pár 45. házassági évfordulóján több mint 100 helység kiégett. Súlyos 37 millió fontra rúgtak a felújítási költségek, azonban szakavatott szem lenne csak képes megmondani, hogy tulajdonképpen mi is az új és mi a régi.

Tulajdon képpen ez a központi "egység" maga a kastély, ami az én olvasatomban funkcionális várfallal van körülvéve.

Értem ez alatt azt, hogy a külső falak, pontosabban épület sorozatok különböző kiszolgáló egységek, mint például a katonaság barakkjai. Persze a falon belül vannak lakó épületek és templom is, de ez maga a kastély. Egy ma is használatban levő igazi kastély. Igazi selyem tapétával, amelyeket bizonyos helységekben bizonyos magasságig plexi lapokkal takarnak el a kíváncsian tapogató zsíros kezek elől. Igazi arany kilincsekkel, amelyeket plexivel vesznek körül, hogy megmaradjanak. A ma is használatos helyiségekben pedig a terem közepén lehet végig menni két vezér vonalat adó szalag korlát között. ( Ami tulajdonképpen kötél. )

Előre szaladtam. A kastélyban először az úgynevezett babaházban voltunk, ami valamelyest a babákról szól. Baba tulajdonképpen nem sok van, viszont a méretük meglepő, kb. 80 cm nagyságúak, van mindenféle báli öltözetük, de a legkevésbé sem játszani szánták őket. A fenti képen főúri háznak látszó "házikó" sem at aminek látszik, hanem egy babaház. Nem akármilyen babaház, mindazon kívül, hogy áram és folyóvíz van benne. A három oldalán nyitott babaház tulajdonképpen egy királyi lakó térnek van berendezve. Egy királyi otthon, kiszolgáló helységekkel. Az alagsorban garázsok és pince, a földszinten konyha, fogadóterem és étkező, a középső szinten a dolgozó szoba a királyi öltöző szoba és hálószoba, cseléd szoba és varró szoba, a felső szinten királynő öltöző szobája, hálószobája, cseléd szoba, gyerekszoba, játszó szoba van pompásan berendezve.



Nagyon élethű. Innen a rajz galériába mentünk át. Emberek láttam igazi Leonardo da Vinci anatómiai rajzot! Lenyűgöző, hogy mennyire meg tudta ragadni néhány ceruza vonással az izmokat, a formákat, hogy milyen alaposan megfigyelte az emberi testet, no és persze néhány értékes festmény is volt itt, de a java.... A királyi család tulajdonában van nem is egy nagyon értékes darab, de erről kicsit később.


Az értékes darabokról pedig szót ejthetünk a porcelán készleteik kapcsán is, habár nekem nem annyira nyerték el a tetszésemet, minden esetre egyedülállóak. Ebből a madarasból van nekik kismillió, szerintem annyi ahány madarat a madár világból ismertek amikor készítették őket, azt viszont erősen kétlem, hogy valaha lett volna valakinek szíve mondjuk sütit szervírozni róla.

De azt is erősen kétlem, hogy ezt a készletet használták valaha is. El tud valaki képzelni egy csokor szárított virágot, vagy egy levest ezekben a kelyhekben. Vagy mi lenne érdekesebb az étel, vagy az, hogy milyen minta van alatta a tányéron, azért szépek, nagyon szépek.



És időnként giccsesek, habár funkcióját tekintve talán ez a gyümölcs tál még használható is lenne.

Ezen a gyönyörűséges fogadó termen át mentünk be a tényleges kastélyba. Számomra a gyönyörűségessége a csipke mintázatokban van ami nem túlontúl csicsás, de nem is pórias és egyáltalán az építkezés nagyszerűsége a formák miatt van. Volt egy rajz tanárom Novák Attila bácsi, neki köszönöm hálás szívvel, hogy hajdanán felébresztette bennünk az érdeklődést mindazok iránt amelyek most lenyűgöznek. Mert a kő, nem egyszerű kő, a faragás nem egyszerű faragás, a falak nem csak falak, az épületek nem csak épületek, a rajzok nem csak rajzok és a festmények többsége ( a modern és kortárs művészet nem áll közel a szívemhez ) számomra nem csak egyszerű mázolmány, hanem az élő történelem, a kultúra, az önkifejezés eszköze.

Ez itt pedig a majdnem páncélom. Majdnem, mert ha a lapockám hegyesebb volna a ... és az egyéb méreteim a modellekkel vetélkedne akkor ez a páncél az enyém is lehetne. Igen kérem a középkor rettenthetetlen katonája, harcedzett lovagja maximum 160 centi és vaságyastul 50 kiló volt, nálam a magasság stimmel, ha a vaságyat elhagyom is én akkor is túl jó erőben vagyok a " páncélomhoz", de ha valaki nekem adná, hát igyekeznék bele anorexiásodni, csak lenne a lapockám hegyesebb.
Egyébként az első helységben egy fegyver gyűjteményt láthattunk. Ha valaki visszalapoz a Tower-beli irományomhoz akkor ott néhány képet tettem fel az általam nem látott fegyver teremről, na ebből a körmondatból azt akartam kihozni, hogy néhány hasonló formát láthattunk itt is. Szívesen kipróbáltam volna valamelyik párbaj tőrt,némelyik az ék kövektől nem lehetett éppen könnyű. És persze nem kell elfelejteni, hogy Angliának rengeteg gyarmata volt valaha, és természetesen a gyarmatok kincsei gazdagították kellőképpen, így néhány indiai, egyéb keleti ereklye ( kaftánok ) is látható, mint például ez az arany tigris.

Érintettem már, hogy tulajdonképpen csak egy irányba lehet haladni így az utunk az ebédlőn kétszer vezetett át, ámbár a két végén.

Mi azért nem ebben a pompában láttuk, de akkor is lenyűgöző, habár mondhatom nem az én méretem, Tamás meg úgy érezheti magát mintha visszament volna az oviba. Na jó túlzok, annyira nem alacsonyak a székek és az asztalok, de meglepően alacsonyak. Persze nem mutatna jól ha a királynőnek nem érne le a lába ültében. És erről eszembe jut, hogy mennyire nem jó érzés alacsonynak lenni. Magyar országon én alacsony vagyok, itt nem tartozom az alacsonyak közé. Amikor ovis voltam ültünk egy hosszú padon, mindenkinek leért a lába ültében, csak az enyém lobogott a levegőben, az öcsém majdnem megfulladt a röhögéstől amikor felfedezte, hogy mennyire pici is voltam, de kinőttem! Nem hiszem, hogy törpe lennék a 160 centimmel, de Tamásnak szintén olyan gyötrelem lenne együtt étkezni bárkivel ennél a méretnél mint amennyire nem elegáns, hogy esetleg nem ér le a királynő lába.

Betekinthettünk az alábbi szobába, hogy lássuk, hogy mi van az ajtó mellett két nagy tükör volt felállítva.


Az egyik legnagyobb trón terem, vagy audiencia szoba volt a következő helység, majd a királyi rajz szoba következett.

Már itt is jó néhány igen értékes festmény van, elsősorban valamilyen módon a királyi családhoz tartozókról, de a legértékesebb mégiscsak ez az óra, amelynek üveges részében egy biblia van.


Majd a királyi hálószoba következett.

Azután a királyi öltöző szoba és az amit king's closet-nak titkos királyi szobának neveznek. Lehet, hogy azért titkos, mert rögtön én is a klozet szóra asszociáltam, de semmi olyasminek nyoma nem látható, szóval, hogy mitől titkos... Lehet, hogy egyszerűen csak rossz fordítást használok, vagy egyszerűen nem lehet kifejezni, őszintén szólva nem jártam utána.

És ezekben a helységekben rengeteg festmény van, nagyjából úgy mint a képen. Majd hasonló pompával átlépünk a királynő rajzszobájába, ahol szintén rengeteg festményt is láthatunk.

Meg kell jegyezzem, hogy a bútorok és a kiegészítő porcelánok, a kandallók és alapjában az egész nagyon pompás. Mint írtam már, Arundel egy felejthetetlen élmény és magas elvárásokat támaszt utána az ember egy kastéllyal szemben. Ez azért lenyűgöző, mert azt azért nem kell elfelejteni, hogy ez egy ma is használt kastély, ahol nem csak a látogatók számára igyekeznek minél több mondjuk viktoriánus korabeli bútort bemutatni, hanem igyekeznek a harmóniát és egyben a királyhoz és a királynőhöz illő pompát bemutatni.

Ez pedig már a királyi étkező szoba, ahol már nagyobb hangsúlyt kapott néhány porcelán, de még mindig rengeteg a festmény és néhány különleges bútordarab is látható, mindenesetre a faragások egyedülállóak. És megnéztem amennyire csak lehetett a legkevésbé sem könnyű tisztán tartani őket.

Ez a szoba már a királynő szobáihoz tartozik, szintén sok porcelánnal és festménnyel, némileg több keleties vonással, Az érdekesség, hogy ezüstből készült bútorok is vannak itt. Aprólékos megmunkálással, gondolom jó nehezek lehetnek, Versailles stílusban, nekem azonban ez már kicsit túl giccses. A következő szobák a királynő audiencia szobája és fogadóterme.



Ezekben a szobákban már néhány goblein is látható, hogy hányan készítették és mennyi idő alatt nem tudom, de az én közel 14 000 öltéses gobleinem kutya füle ezekhez, hiszen mintegy hússzor legalább nagyobbak az enyémnél.

Az itt látható kép az ún. St. George előtér. Éredkessége, hogy a végében jelenleg egy trónszék áll, de itt szokott felállítva lenni egy nagy karácsonyfa, illetve megemlítem, hogy ezt a helységet a mai napig is használják, ünnepi alkalmakkor míg be nem vezetik a belső termekbe a vendégeket addig itt gyülekeznek. Arról nem is beszélve, hogy ez a terem is pompás.

A következő helységek már mind fogadó helységek, gyönyörűségesek. És itt ragadom meg az alkalmat, hogy elmondjam nem minden teremben ugyan, de a parketta vagy a padló is csodálatos remekmű.


Ha pedig remekművekről beszélünk akkor megemlíteném ezt a helységet, amelynek a különlegessége az, hogy az oszlopok és a karzat mind mind fából készültek. Nem volt kis munka elkészíteni. Színarany tálak és kelyhek, kupák vanak itt kiállítva.
Mint említettem az étkező mindkét végén áthaladtunk, és volt még egy nagyon érdekes nyolcszögletű szoba is, innen gyönyörű volt a kilátás, úgyhogy nekem ez volt a kedvencem.

És még nincs vége. Mert ugyan a kastélyt végig néztük, de nem tettem említést arról, hogy maga a kastély kiemelten, mintegy dombon van, amelyet ügyesen egy kertté építettek át. A kastély udvarában több kisebb lakás is látható volt, melyeket ma is laknak. Van katonai barakk, és van egy kápolna is.


Találóan St. George-nak hívják. Károly és felesége Kamilla itt kapta meg az áldást.


Mint ahogyan más anglikán templomokra, itt is jellemző, hogy az orgona mérete nem gigantikus, azonban a díszítettsége egyedülálló.

De ha más díszítettségről beszélünk, akkor a kanonokok padjai és fölöttük a mintázat ( meg kell jegyezzem nem csak itt,már Salisbury-nél említettem ), ámulatba ejtő, aprólékos munka.


Maga a kápolna nem hasonlítható össze egy katolikus templommal nyilván, de a maga nemében igenis pompás és szép, mindensféle extra csicsa nélkül.

A kastély területén belül több lehetőség is van emléktárgyak vásárlására, és nem tettem fel ugyan rengeteg képet de kívülről sem unalmas látvány, jól elandalogtunk.


A nap végén még sétáltunk egyet, mint már említettem a városban, és elmentünk egészen a híres etoni iskoláig, végül sajnos a kastélyhoz tartozó kertet már nem néztük meg, majd talán legközelebb.

Páratlan élmény. Szerettünk volna idén a Buckingham palotába is ellátogatni, de úgy alakult, hogy nem volt rá időnk, ez után kíváncsian várom. ( Remélem Arundelt felülmúlja. )

Történt tehát egy fiaskó a blog háttérrel, meg dolgoztam, meg sajnos sokat fáj mostanában a gyomrom. Ha valaki okos tanáccsal szeretne ellátni akkor sikítok! Nem mintha blog olvasás közben bárkit is fenyegetne az a veszély, hogy hallja, de mégis. ( Mellesleg kitalálhatok valamit! )
Mindenki megnyugtatására közlöm, hogy van időpontom az orvoshoz. Hadilábon állok a kenyerekkel a gabonákkal a szénhidrátokkal, így a kekszekkel is. Általában nem eszem normálisan és tudom is magamról, aki nem ismer annak csak annyit ápoló is voltam hajdanán, így a diétáról is van némi fogalmam, tehát az első lépés a diéta volt. Mostanra azonban a fülemen jön ki a hajában sült krumpli és a szimpla víz megivása is fájdalmat okoz. Sőt az érdekes alvási szokásaimon még sikerült csavarni egyet, egyelőre nem a szomszédok rovására.
Szóval.
A kenyerem áll 500 g fehér lisztből, amelyre rá van írva, hogy erős kenyér liszt, a lényeg, hogy magas sikér tartalmú lisztről van szó. Elsőre 350 ml, másodikra 300 ml langyos vizet és 50 g vajat adtam hozzá. ( Mert a kenyérsütő gép recept könyvében ez volt. ) 1 tk. élesztőt, 1 tk. cukrot és 2 tk. sót, magvakat. Kívülről az eredmény:


Kivettem a kenyérsütő gépből, mert még anyuval tapasztaltuk meg otthon, hogy sokkal levegősebb és gusztusosabb a kenyér a sütőben megsütve.


Belülről, hááát ... gondolom érzitek, csökkentettem a víz mennyiségét, és még fogom is. Elsőre nagyon nehéz lett a közepe, és ment a kés után. Másodikra már nem ment annyira a kés után, de még mindig nehéz. Illetve az angol édes kenyerek után, meg egyébként is nagyon sós, tehát kiegyezek mondjuk másfél tk. sóval egyelőre, de majd meglátom, lehet, hogy 1 tk. lesz belőle, szerintem vasárnap.
Jaj nekem ha eltalálom az arányokat! Pontosabban már így is jaj nekem, a párom által, no de van még ugye az ő húga és öccse akik látogatóba jövetelükkor szoktak "rendelni".
Így csináltam már két oldalán púpos lángost, töltött káposztát, úgy, hogy három hónapot vártam, hogy megsavanyodjon a káposzta ( mivel a lakásban nem egyedül laktunk hűvösön volt ). Szóval próbálom az itteni alapanyagokból előcsalogatni a magyar konyha vívmányait. Túró gombócot kis valószínűséggel fogok csinálni.
No szóval Windsor is jön hamarosan!

Új élményeinket szerettem volna megosztani.
Hát helyette szerkeszthettem át a hátteremet, mert mindenféle krikszkrakszok voltak itt a blogom helyett.
Senki ne kérdezze mi történt. De ha van ötletetek...
Hamarosan tehát leülök megszerkeszteni a Windsori kirándulásunk esetét.

Kuglófot, tegnap már leírtam a receptjét, meg almást, amin nagyon sokat gondolkodtam, még javítok majd rajta. Nos az én kuglófomnak bizony domború lett a talpa ( mint általában ) és csak azért sem vágtam le, hogy szebben álljon a képen.

És mivel a liszt kérdésemre nem találtam még megoldást, egyelőre a jól bevált magyar lisztet használtam. Szerintem tökéletes lett a közepe. Egyébként a mazsolátlan felén vágtam fel, mert nálunk ugye ez is szempont, így a próba szeletre a kis drágám már is lecsapott.


Az almás sütim már más kérdés. Bejött amit nem szeretek, az alma édes. És nem tudtam még véletlenül sem savanykásat venni. Tegnap délután direkt nem vettem, mert csak ugyanez az édes volt és úgy voltam hátha az éjszaka érkezik friss, jött, édes. Azon kívül? A tepsimhez sok lett a linzer tészta és maradt még morzsám máskorra is.


Azok a feketének tűnő micsodák mogyoró. Szóval 10 dkg vajból, 30 dkg lisztből és 2 tojássárgából meg némi cukorból készítettem linzer alap tésztát, melyet elősütöttem. Úgy adódott, hogy az almát csak jóval később tettem rá. Lereszeltem 8 öklömnyi almát, fahéjaztam, reszelt citrom héjat adtam hozzá, mikróban 3 percig melengettem, hűtöttem, a levét kifacsartam. Rumba áztatott mazsolát tettem ég hozzá és mehetett a tésztára. 10 dkg vajjal és 10 dkg cukorral összemorzsoltam annyi lisztet amennyit felvett, hogy morzsálódós tésztám legyen, ez jó sok lett, így ami már nem kellett kisütöttem és eltettem máskorra. Szóval az alma tetejét beborítottam, megszórtam durvára tört mogyoróval, sütöttem kb 35 percet. A végeredmény hibája, hogy az alapjában édes tészta rétegek között a kellemesen savanyú réteg helyett édes réteg van. No igen kérem ez Anglia.