Cinyu naplója

Remélem minden kedves blogozónak szép karácsonya volt.

Karácsonyon túl le merem már írni a bénázásaimat, mert idén abból bőven kijutott. A legkevésbé fontos, de talán a legemlékezetesebb, hogy úgy néz ki eltörtem a bal kezem kis ujjának legfelső percét. Na ilyen ügyes voltam, 24-én délután, szóval Merry Christmas! Ye?

Valamikor írtam róla, hogy felszeltem a káposztát savanyodni, kisebb balesetekkel meglett karácsonyra. ( Értendő egy kis megpenészedett réteg, mert azt hittem fog levet engedni és nem öntöttem fel vízzel teljesen, de ez Anglia! ) Szóval volt töltött káposzta, mindössze 1 kg húsból csináltam, hogy ne maradjon jövő karácsonyra is. Két napig főtt és annyira "rosszul" sikerült, hogy mára nincs belőle egy szikra sem. ( Azért főtt két napig, mert nagyon kevés időm volt és félig főzés után következő este befejeztem. ) Az egyik vendég véleménye a következő volt: mint az otthoni, dagadt a májam na.

Készült bejgli, ami nem is bejgli és nem is a legjobb lett amit valaha készítettem, de ez is a végét járja, szóval annyira nem lett rossz. Pontosabban egyáltalán nem lett rossz, csak nem olyan lett mint szokott. Azért nem bejgli, mert pozsonyi patkó receptje lenne eredetileg, de persze csavartam rajta néhányat, szokás szerint, attól lett bejgli, hogy nem lett kifli vagy patkó formája.

Kb. 40 dkg diót 1 citrom reszelt héjjával és kb. egy fél citrom levével és 2 púpos ek. barack lekvárral és némi cukorral kikevertem. Szintén 40 dkg-nyi mákot reszelt citrom héjjal, cukorral és annyi tejjel amennyi ellepte felfőztem. Ezekből a kedvemre jó vastag töltelék réteg lett. A tészta pedig a következő hozzávalókból állt: 25 dkg vaj, 60 dkg liszt, ( szigorúan magyar, a magyarok boltjából ) csipetnyi só, 4 ek. tejföl ( és itt rontottam el, mert nem tettem bele az élesztőt, mert nekem csak szárított van ), 6 tojás sárgája, ( Éljen a habcsók, amit most nem készítettem. ), 5 dkg élesztő ( nálam egy púpos teáskanálnyi angol ). Ezeket a hozzávalókat jól összedolgozzuk, hűvös helyen minimum 3 óra hosszát pihenni hagyjuk. Vékonyra nyújtjuk, töltjük, feltekerjük, megkenjük tojás sárgával mielőtt a sütőbe megy, nem baj ha a konyhában pihen még egy kicsit, mert vastagabb lesz a tésztája. Lassú tűznél készre sütjük. No nekem a malőr miatt lassan dolgozott a tésztám, így egy kicsit tört, meg vékonyabb lett az átlagosnál, de ez nálam bevált recept, csak én bénáztam el. Rohantam na.

Készült méhes puhedli ( tele szájjal ;-D ). No ezt nem győztem kapkodni ki-be a sütőbe, ennek egy gyorsan múló alkari égési sérülés lett a vége. Ehhez kellett 800 g liszt, amely már előre szóda bikarbónás volt jó angol szokás szerint, így tehát az eredendően 3 kávéskanál szóda bikarbóna helyett csak 2 kávéskanállal adtam hozzá, kell hozzá 3 tojás sárgája, 1 tojás, 250 g méz, 100 g margarin ( helyett vajat adtam ), 5 ek. barack lekvár, 120 g cukor, 1 citrom reszelt héjja, 2 cs. vaníliás cukor ( helyette vanília kivonatot használtam, úgy 1 teás kanálnyit ), 6 ek. tejföl, csipetnyi só, aki teheti mézeskalács fűszer port tegyen hozzá. Én a fűszereket mák darálóval őröltem, került bele gyömbér, ettől ha sokat teszünk csípős lesz a kalács, csillag ánizs ( mert véletlenül sem láttam most ánizst ), szegfűszeg, szegfű bors, fahéj. A tészta egy nagyon ragadós állagú sűrű massza lesz, ezért is kell minimum egy napot hűteni. Nekem az idő hiánya miatt hűlt kettőt. Gyorsan kell dolgozni vele,mert különben ragad, lehet jó vékonyra is nyújtani, mert jó alaposan meg fognak nőni, és a sütéssel nagyon óvatosnak kell lenni, mert ha túlzottan megbarnul, akkor a fűszerek végett keserű lesz.

Készült egy kis pulyka ( mivel az nem az én reszortom volt a karácsonyi főzésből abból kevés csak nekünk ). Pulyka mell szeleteket ( szigorúan magyar, lehet kapni a tescoban fagyasztott állapotban ) kivertem és tejben áztattam két napig. 1 csomag kb. 400 g gesztenyét az életem bevagdalt és megfőztem. Persze nem jött le szépen a héjja, összetördeltek, de egyébként sem lett volna jó, mert túl nagyok lettek volna. Szóval ezzel a közepén felgöngyöltem a húst, cérnával összerögzítettem, kívülről sóztam, borsoztam, sütő zacskóban sütöttem.

Készítettem még egy gesztenyés torta szerűséget is. Azért szerűség, egyrészt mert nem kerek, másrészt mert inkább talán a szelet szó illik rá. Ehhez sütöttem 3-3 tojásból egy-egy sima és kakaós piskóta lapot. Főztem 1 csomag vaníliás grízes pudingot, amibe még melegen bele kevertem 5 dkg vajat, majd kicsit később 1 gesztenye masszát. Amikor kihűlt akkor 1-1 cs zselatin port, ami 1-1 zselatin lapnak felel meg forró vízzel feloldottam, az egyiket a masszába tettem, a másikat a tejszínbe. A tejszínt ( kb. 300 ml )majdnem kész habbá vertem, adtam hozzá kb. 2 ek. cukrot és végül a zselatint jól bele kevetrem, összeforgattam a masszával. Kakaós-fehér-fehér-kakaós sorrendben egymásra helyeztem a lapokat, bevontam a krémmel, pirított mandula szeletekkel megszórtam ( vagy nem is tudom, úgy hozzá vagdostam őket ), a tetejére még egy kis étcsokit reszeltem és másnapig hűtöttem. Mindenkinek ízlett, mert nem volt túl édes és a gesztenye is jól megérződött rajta.

No én ezzel a karácsonyi menüvel szolgálhatok. Volt még mintegy mellékesen saját kezű rumos kakaós szaloncukor, tejkaramell. Persze mivel nem egyedül készültem a karácsonyi vacsorára volt kétféle pulyka is és somlói galuska is, meg hagyományos bejgli, amit tulajdonképpen úgy vettek és amiről az volt a vélemény, hogy egy kicsit száraz ( úgy alapvetően, a töltelék és a tészta is, pedig nem volt régi, de mégis ). Viktória meg is fogadta, hogy talán jövőre megpróbálkozik saját maga.

Összefoglalva jól telt a karácsonyunk, leszámítva a vágásokat, égési sérüléseket és a talán törött ujjat, néhány könnycseppet azokért akik már nem ünnepelnek velünk, néhány könnycseppel azokért akik távol vannak tőlünk és néhány könnycseppel a szerencsétlen helyzetek és a szerencsétlenül járt ember társaink végett. Képet majd lehet, hogy teszek még fel, ha lesz erőm és kedvem hozzá, illetve az Adri is elküldi amiket készített, addig is így kép nélkül teszem közzé a beszámolómat.

Már megint nem egy tiszta karácsonyi beszámoló. Pontosabban helyzet képet nyújtok arról, hogy jelenleg hogyan állok, de semmi recept, vagy kép, csak a gondolataim.

Azért tettem fel a címben a kérdést, mert nyílván kérdéses szituációt teremtettem a magam számára. Mint ahogyan a rasszizmusomról elgondolkodtam mostanában úgy ma egy üzenet kapcsán, illetve a mostanában a szűk kis családom kapcsán felmerült bennem a következő kérdés: kell ez nekem?

Muszáj megosztanom, legalább is nagy vonalakban, hogy miért is van tele a fejem és száguldoznak a gondolataim. Anyukám beteg. A látszat az, hogy jól viselem. Néha magam is elhiszem. Még vizsgálgatják, kezelgetik, a pontos diagnózis és az abszolút letaglózás ezután következik. Egyébként meg iszonyúan be vagyok szarva. Így kell leírjam, csúnyán, mert ettől csak még kevésbé szépen tudnám eléggé érzékeltetni, hogy mennyire. Éjjelem, nappalom, munkám, ételem, életem, örömöm, bánatom, mindenem ez tölti ki. Nem baj, ne értse senki, sőt időszerű, hogy az öcsém is bontogatja a szárnyait. Így tehát az 1600 km most sok fej törést okoz. A terv az volt, hogy lassan lecsengett a lelkünkben az apu elvesztése. Önállóan lakunk édes kettesben a párommal. A szülők kisebb problémákkal megvannak, egyébként is ideje, mindenki várná, tulajdonképpen mi is nagyon szeretnénk, tehát most már tudatosan jöhetne egy gyerek. Azért írom, hogy tudatosan, mert egy kis odafigyeletlenség, vagy egy kis hormon zavar ( amire már volt példa ) és már jött is volna. Nem az anyu betegsége és nem a távolság az ami keresztül húzza a terveimet, hanem, hogy gondolkodom. Néha talán túlontúl sokat.

Szóval a magazin olvasás úgy zajlik, hogy megjövök a munkából, ha nem vagyok éhes azért, ha éhes vagyok azért, meg egyébként is, leülök a számítógép elé és olvasok. Néha blogokat, legtöbbször azonban bulvár híreket. Van, hogy vadászok rá, hogy mit fognak kisütni a magyar lapokban az angol bulvár hírekből. De többnyire csak találomra egy egy címre rákattintva. A címek és a cikkek összefüggéséről inkább nem beszélnék, de így lehet vele keresni. Mert ugye a tv nézettségét sem azon mérik le, hogy valóban nézték e, hanem az adó készülékek leterheltségén. Na itt sem azért fizetik a mondva csinált "celebeket", mert az emberek ( szerintem ) miattuk kattintanak egy ilyen cikkre, hanem a hangzatos cím miatt. Az viszont felháborít, hogy ebből vidoran megélnek, szerintem tulajdonképpen semmit tevésből, igen jól egyesek. Ne értse félre senki, nekem nem fáj, hogy Benkő megnősül, hogy Bálint Antónia nem tud főzni egyesek szerint, hogy maca Anikónak ép az ülő alkalmatosságát kellett feltölteni ( biztos, hogy nem valami "ízléses" fotó sorozat van készülőben megint? ), és az anyák gyöngye Jordan már megint matt részegen dorbézolt, sorolhatnám Tünci néni haján keresztül a kis Suri Cruise új kistestvérének árán és magassarkú cipő csodáin át, Brangelina gyerek-nem gyerek válunk-maradunk kitalálványait. Sőt az sem fáj, hogy megélnek belőle. Az fáj, hogy olyan hülye vagyok, hogy elolvasom őket. Nincs nekem elég nagy családom akikkel megoszthatnám az időmet?

Különben ez az olvasás dolog nem ennyire egyszerű. Néha annyira zsong a fejem a kávézóban történt hülyeségektől, hogy úgy érzem muszáj valahogyan áttérnem a "másik" életembe. Na ilyenkor kérek a drágámtól 20 percet, hogy ne szóljon hozzám, hogy hagyjon békén, hogy csöndben nézze a tv-t, hogy ne zörögjön a mosógép, hogy ne keljen ránézni a kajára, és ilyenkor garázdálkodok a neten és olvasok baromságokat.

Azért nem kezdek könyvbe, mert azt nem lehet, hogy egy izgalmas fejezetből felálljak, mert teszem azt a kenyér megkelt és sütni kellene. Nálam két választás van kenyér vagy regény. Ha rajtam múlna regény. De sivár és boldogtalan lenne az életem a párom nélkül csak a regényekkel, és mivel imádom, ő meg a főztömet, jelen esetben a kenyeremet ( és mivel az angol kenyér szerintem pocsék )hát megsütöm, így a heti 3 szelet kenyeremet én is szívesen elfogyasztom. ( Na jó túloztam, de átlagban tényleg nem több mint napi 1 szelet. És senki ne dicsérjen, mert sajnos finomított cukrokat nem is keveset fogyasztok. Igyekszem megjavulni, de nem megy egyről a kettőre. ) Remélem Limara büszke arra, hogy a blogját olvasva felbuzdultam, töretlen lelkesedésel sütöm a kenyeret és olvasom továbbra is és lopom a jobbnál jobb ötleteket és áldom a nevét és minden művét lesve várom, mert szerintem nagyon hasznos és csodálatos blogja van.

Ha pedig kenyérről beszélünk hadd meséljem el hogy jártam tegnap. Mint már említettem a karácsony és a karácsonyi készülődés itt egy kicsit másként zajlik, így kénytelen vagyok egyrészt alkalmazkodni, másrészt ragaszkodni szokásokhoz. Így van az, hogy tegnap előtt feltettem főni a töltött káposztát, tegnap befejeztem. Főztem húslevest, mert karácsonyig kell még enni valamit. Sütöttem a halat ( ez egy külön sztori ) és hozzá a krumplit.

Na itt meg kell álljak egy kicsit. Emberek hát én úgy véreztem mint egy malac. Történt pedig, hogy sikerült vennünk jó magyar pontyot, nem másutt, mint a magyarok boltjában, készítettem belőle egy kis halászlét és paprikás lisztben megforgatott sült hal szeleteket. A hal szeletekhez úgy döntöttem, hogy szeletelt krumplit sütök. Egyrészt lusta vagyok, másrészt mint később olvasni fogjátok millió dolgom volt, így gyorsítani akartam a folyamaton és szeletelővel szeleteltem a krumplit, meg az ujjam. Lehet röhögni ... ( tudom szépen úgy illik írni nevetni, de a kárörvendő nevetés az legkevésbé sem ildomos dolog, tehát nyugodtan nevezhetjük röhögésnek ... szerintem ) Na mindenki végzett? Tehát papír törlő elgurult, konyharuha az nem olyan dolog, de éppen nem is olyan állapotú volt, hogy alkalmas lett volna rá, hogy azzal segítsek magamon. Az első adag krumpli szenesedik az olajban, a papír zsepit nem tudom kivarázsolni a tartóból ( máskor egy mozdulat ), a ragtapasz sehol, a párom alszik. Minden esetre a hal és a vacsora nagyon finom volt. Ideje lenne nem legurulni a székről. Kérem tisztelettel a héten már leégettem az alkaromat, a kézfejemet, lereszeltem az egyik ujjam, elvágtam a másikat, a harmadikon a péztárazás a körömágyamat szakította be és most még le is szeleteltem, ha már itt tartunk a szemöldököm sincs kiszedve! Egyrészt ilyen ujjakkal, másrészt idő hiányában nem lehet. Komolyra fordítva a szót krumpli hámozás előtt a kenyér gépbe betettem egy kenyeret, megdagasztott, levegőztetéskor kivettem, megformáztam és eltettem kelni. Megvacsoráztunk, mindenki tudja, hogy a hal nem gyors evőbajnokságokra készült, így adódott, hogy futottam a kenyerem után. Tulajdonképpen jól sült el, ki a dolog mert a legszebb, legmagasabb kenyeremet sütöttem meg. Evés után roham a konyhába, mert míg ettünk elkészült a bejglim tésztája, ( ez egy másik sztori ) ment pihenni. Az életem darálta a diót, ízesítettem, darálta a mákot felfőztem, közben kisült a kenyér, főtt a töltött káposzta, a leves. Mivel éppen volt két szabad másodpercem szégyen szemre kesztyűben ( mint utólag láttam részben hibásan ) igyekeztem eltüntetni a mosogatni való kupacot, majd a mosogatott kupacot. Nyújtottam, töltöttem, tekertem, lekentem, bejgli be a sütőbe. És feltettem a karamellt, szép lassan, majd feltettem a konzum szaloncukrot. Szaloncuki kész, jégkocka tartóban formáz, karamell megkever, bejgli ki, káposzta lezár, leves lezár, a rohadék karamell meg még mindig nincs kész. Mit lehet tenni bulvár és egyéb hírek olvasás. Na itt bukkantam rá arra, hogy Magyar ország járhatatlan a hó miatt, hogy emberek halnak meg az utcán, hogy Angliában katasztrófális a hó helyzet. Éjjel kettő, a családot már nem hívom, majd ma megkérdeztem, hát azért annyira nem nagy a gáz otthon sem, mert a szokásos mederben, majd valahogy, lassacskán, balesetekkel tarkítva azért folyik az élet, és az elhunytak is hajléktalanok voltak. ( Nem kell úgy érteni, hogy CSAK hajléktalanok, hanem úgy kell érteni, hogy ez sajnos kevéssé meglepő számomra, hiszen nem egy kihűltet próbáltunk megmenteni, többnyire kevés sikerrel ápoló koromban. ) Hajnalban egy lehetőségem volt és megnéztem a "havat". Tudom, hogy északabbra tőlünk van egy kis hó, van ahol több, és nálunk is felfagyott a hó. Azt is tudom, hogy az angolok hírből sem ismerik a téli gumit és egyrészt az utak és az út karbantartók nincsenek felkészülve erre a helyzetre, ezen kívül az angolok nem tudnak, egyébként sem, vezetni, de a katasztrófális hó helyzet az még odébb van. Ahogyan az áradás az esőtől és a többi hatás vadász hír. ( Mert például szerintem ha nem a bokrok alá fújnák! az egyébként szívásra is alkalmas gépekkel a faleveleket, akkor azokat nem fújná vissza a szél az útra az eső elvezető csatornákat eltömítve, ha nem tömődnének el a csatornák akkor valószínűleg kisebb problémát okozna az egyszerre lezúduló csapadék mennyiség, de ők tudják! )

Meguntam a médiát és jelentem folyós maradt a karamell. Ma kitálaltam a káposztát és eltettem hűlni karácsonyig, elcsomagoltam a bejglit, ami kissé megrepedt ( erről majd később ), a levest zsírtalanítottam, leszűrtem. És tojtam a vasalásra, helyette megírtam a jelen bejegyzésemet, mert a médiából nagyon, a bulvárból meg abszolút elegem van. Aggódok olyasmiért ami ugyan van, de nem akkora, vagy már dolgoznak a megoldáson, vagy tulajdonképpen nem lenne probléma ha nem idiótákkal történne. Felbosszant mások könnyelműsége és sajnálom a gyerekeiket, hogy szerintem mennyire megfogható értékek nélkül nőnek fel. És tulajdonképpen sajnálom a hülyeségre fordított időt, pontosabban csak azt sajnálom. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy csak ilyesmit olvasok akkor elmesélem, hogy készülök reagálni a blogokban olvasottakra, csak még utána nézek néhány dolognak. Elmesélem, hogy vannak nagyon jó blogok, interneten is elérhető magazinok, ilyen a deluxe magazin és a national geographic is, de még sorolhatnám. Azt is elárulom, hogy lelkes ebay rajongó, időnként vásárló vagyok. És mivel olyankor dolgozom, mikor mások pihennek, így nagyon sok hivatalos ügyemet és a bevásárlásaim egy részét is a neten intézem, ami szintén időigényes és az áruk válogatása közben szintén lehet főzni.

Összefoglalásképpen tehát néha ténylegesen lazítok, máskor meg csak fájdítom a fejem, ahogyan hiszem, hogy rasszista sem vagyok, csak a szembeötlő visszaélések felbosszantanak és az átlagostól, vagy megszokottól eltérő reakció ( márpedig általában a más kultúra végett eltérő ) feltűnik, mert annyi de annyi sunyi van a földön, és van aki még büszkén el is adja magát a médiának, én hülye meg be(meg)veszem.

De mint a borra való! Többek között ezért sem nagyon írok, írtam, meg mert nagyon negatív a hangulatom, meg mert le vagyok maradva.

De tényleg!

Hegyben áll a vasalni való, pedig nem is olyan rég tüntettem el. Heti 1 szabadnapomon intézem a bevásárlást, nagy takarítást, ügyintézést, ...

Meg kehet kérdezni, hogy mi van munka után, illetve előtt. Kérem tisztelettel, aki ismer tudja, hogy egy bagoly elbújhat mellettem, szóval munka előtt csukott dolog, hogy bármire is ráveszem magam. A munkába indulás menete a következő, óra csörög, kinyom, még egy kicsit, csörög, kinyom, csörög, kinyom, ... , 5 perccel a szükséges indulás után ágyból kikóvályog, szerencsés vagyok, mert a drágám elkészíti az életmentő teámat, felhajt. Ruhák? Ja megvannak, egyéb kellékek, megvannak, telefon, megvan, szemüveg, ja rajtam, kulcs, rendben, cipő, ok, haj gumi, már megint nincs meg ( közben meg halomban gyűlik ott, ahol mindig elfelejtem, hogy keressem ), roham. Dugó? Na igen nagy gáz! Nincs parkoló hely? Hogy az a ... ! A biztonsági őr sehol, bejutni képtelenség? Telefon fel a főnöknek, hogy jöjjön le, poénos ha még otthon alszik, roham körbe ( ezért cserébe raport ).

Különben a banán héj a szobánk fala volt. Meg sem mertük volna gondolni, hogy a szomszéddal közös falunk ilyen szintem felpenészedik majd. Bútorok félre, takarít, szárad, bútorok vissza.

Visszatérve arra, hogy bagoly vagyok, sajnos vannak szomszédaink akik éjszaka szeretnének aludni, így pl porszívózni, hangosan káromkodni, bármit is elejteni, takarítás közben zenét hallgatni nem lehet. Mindegy szerintem holnap a nagy bevásárlás után eszek valamit, azután kivasalok. Szombaton megjön a rendelt áru, na meg relatíve hamar végzek, előkészítem a főzést. De nem maradhatok fent nagyon soká, mert korán kezdek vasárnap, mondjuk korán is végzek, felteszem a már előkészített kaját, illetve a kenyérsütő gépbe bekészítem a sütit, míg az készül addig vagy főzők még valamit, vagy a számítógép aszalt teszem rendbe. Persze nem vagyok egyedül. A drágámat megkérem a csillárok és a könyvespolcok rendbetételére, a mák és a dió ledarálására, sőt egy kis porszívózásra is meginvitálom, azt hiszem.

Ezen kívül be kell kapcsoljam a másik hűtőt ( ebből a szempontból jó, hogy van, különben csak foglalja a helyet ), ha már kivasalok egy kis rendet is teszek a kisszobában és előkészítem.

Hogy lesz e a jövő héten szabad napom az a jövő zenéje még mindig sajnos. Ha nem, akkor nagyon megszívtam. Ha igen, akkor karácsonyi ajándék vásár ezerrel, és van időm befejezni a dolgokat. Ha nem, nos akkor gáz van, nagy gáz. Reménykedem, talán hétfőn, esetleg kedden, habár az ég sem tudja, mert hétfőn a drágámnak lenne dolga, kedd lenne a legjobb, akkor szerdán mindent nagyjából befejezhetnék munka után. Szóval akkor csütörtökön munka után: kaja befejez, díszek előszed, fa kicsomagol, terítő előkerül, asztal kinyit, tusolás. Terítés, kajára felügyelés, fa díszítés, lesni, pontosabban hallgatni kell a csengőt, telefonálni kell a családnak, átöltözés, vendégek ki, be, ajándékok fa alá, vacsora, csomag bontás. Hulla fáradtan ágyba megyünk, másnap ha dél előtt felébredünk az maga lesz a csoda. Lehet mosogatni, ebéd együtt, azután el kell vinni Adrit. És sajnos szerintem munka megint ezerrel.

Valaki kíváncsi erre? Gondolom mindenkinél teljesítési kényszer van, kinek mire van ideje, mennyire van kész, meg vette e már az ajándékokat. Én idén nagyon elcsúsztam, mert lövésem sem volt és van, hogy kinek mit is vegyek, ezért reménykedem a szabadnapban.

De egy dolgot ígérhetek, hogy ha vége az őrületnek akkor megosztom a már elkészült mézes puszedli élményét. Nem hagytam fel a kenyér sütéssel sem. Beszámolok a karácsonyi vacsoráról, avagy töltött káposzta angol hozzávalókból. Bejgli és ha lesz erőm sütire félig angol alapanyagokból. Illetve arról, hogy milyen meglepetések várnak a fa alatt. Azt hiszem az is meglepetés lesz, hogy én, vagy mi mit adunk. Remélem nem a "nagy" meglepetések karácsonya lesz ez.

Lényeg amit itt most hosszan ecseteltem, hogy további élmény beszámolókkal hamarosan jelentkezem!

Ez egy komoly kérdés és talán felelet is egyben. Így karácsony táján az jutott eszembe, hogy adnom kellene "egy esélyt", nos karácsonyig még eshet piros hó, de félek a véleményemen nehezen fog változtatni bármi is. Sajnos évről évre nagyobbat csalódok, nem hiszem, hogy csak a toleranciám fogy. Persze ne legyek igazságtalan, volt már rá példa, hogy a helyzet nem romlott.

Kicsit konkrétabb leszek. Annak idején, mikor még lehetett fecskét látni ülni a drótokon az őskorban voltam én is óvodás. Az óvoda nem volt mentes a most etnikumnak, vagy kisebbségnek, régen cigánynak nevezett gyerekektől. Emlékeim szerint nem is velük volt a legtöbb magatartási probléma, tény, hogy fura szaguk volt, hogy leggyakrabban ők voltak betegek, bocsássa meg az ég a bűnöm, hogy kimondom, miattuk voltunk tetvesek, de egyébként semmi különös. Az iskolában az első négy évben nekik ment legnehezebben a tanulás ( persze kivételek vannak! ), szintén sokat voltak betegek, és az illatos radír, illetve a különleges ceruza is hozzájuk vándorolt az esetek felében, a magatartásuk bizony már nem közelített annyira a többi gyerekéhez, emlékszem a tanító néni kénytelen volt a pajesz húzást felcserélni kokira, az asztalra csapást körmösre, a sarokban állást kiküldésre. A következő négy évben a hiányzások csak szaporodtak, a feleselés nagyon ment nekik, a fiúk fogdosták a lányokat, a tanulmányi átlaguk siralmas volt és nagyon sokszor kapott ki miattuk az osztály. Hozzá kell tegyem, hogy volt játszó pajtásom egy egy kislány és soha semmi baj nem volt velük. Az iskola befejeztével azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy különböznek tőlünk. Viselkedésükben, a jövőjükhöz, az életükhöz való hozzáállásban, és milliónyi dologban. Legkonkrétabban, hogy tessék lássék vagy nem is nagyon mentek középiskolába, semmilyenbe.

Az is az őskorban volt mikor anyuval Szegeden sétáltunk és ma szépen mondva színes bőrű, akkor néger egyetemistákat bámultam volna meg, ha anyu rám nem szól, hogy nem illik. Majd tinédzserként próbáltunk ismerkedni néhányukkal.

Valaha fiatal koromban voltak arab származású orvos tanáraim, majd orvos feletteseim, és valahol ez idő tájt jelent meg a kínai invázió is.

Ennek a listának is megvan a maga kis értelme. Úgy 20 éves korom körül vert szembe az igazság először. Én dolgozni és adót fizetni készültem, reggel héttől délután ötig az iskolában készültem adó fizető állampolgárnak amikor az egyik volt általános iskolai, ekkor már etnikumi ( mármint nem cigány ) osztály társam elkezdte felépíteni a házát. Nos ez addig mind örömteli esemény, ha ezt valaki saját erejéből teszi, ő tette segélyekből és már akkor! le volt százalékolva és rokkantva. Az anyám, aki egy műtét végett a jobb kezét annyira sem tudta használni, hogy egy oldalas levelet megírjon, meg nem kapta meg a rokkant nyugdíjhoz elegendő százalékot. Leírták, hogy ne végezzen fizikai munkát és ezzel lezártnak tekintették, csak mivel dolgozott volna a szerencsétlen, ha soha másra nem képezték és a keze miatt irodai munkára alkalmatlan volt. Azután rá kellet ébrednünk, hogy az akkor már nem néger, hanem színes bőrű fiatalemberek veszélyesek ránk nézve, szóval inkább nem szabad barátságosnak mutatkozni velük szemben. Mint ahogyan az arab származású orvosok is továbbá is azzal az eszmével éltek együtt, hogy az asszony állat hallgasson urára és parancsolójára, nézzen el mindent, hiszen nekik annyi asszonyuk lehet amennyit el tudnak tartani. Ekkoriban értek az első benyomások a kínai piacon a keleti ételekről és elkészítésükről, a higiéniájukról. És mivel szerettem volna nyitottabb lenni irányukban, több toleranciát adni nekik, meg mert egyébként is érdekelt kezdtem olvasni a vallás történetről és vallás kultúráról, szokásokról. Ma is úgy vagyok vele, hogy amíg az én intim szférámba nem rondítanak bele, addig nem óhajtom rájuk erőltetni az én "kultúrámat", hiszen más szemszögből nézve abban is lehet megannyi kifogásolni való. És, hogy az én intim szférámba mi fér bele? Nos mindenkinél nagyon egyéni. Mivel toleranciáról van szó, egy fél mondat erejéig ide keverem a homoszexualitást is. Példának okáért van jó barátom, akinek a párja azonos nemű, többnyire külön találkozom velük, de nem azért mert zavar a viselkedésük, hanem mert az élet így adta. Szóval ha együtt vannak sem kezdenek el csókolózni, de én sem teszem a párommal, illetve el kell, hogy mondjam a szex abszolút tabu téma. Ugyanígy nincs bajom a burkát viselő nőkkel ( néha jobb is, hogy rajtuk marad, elnézést érte ), mígnem olyasmit nem vesznek a fejükbe, hogy abban szeretnének dolgozni, és nem értik meg, hogy az miért veszélyes ( tűz, fertőzés, baleset,... ). Az sem érdekel, hogy egy férfinak hány asszonya van és hány gyereke, míg nem látom a gyerekeket éhezni, hogy verik őket, ... Viszont bármely náció harsogó, a többiek intimitásába belegázoló viselkedése minden esetben irritál. Nem csak az egyéb náció az én életformámba való betörésével, hanem az én életformám más nációra való rákényszerítése is zavar.

Más szituációk és a korom kapcsán egyre gyakrabban jut eszembe a gyermek vállalás kérdése és nagyon zaklatott vagyok ebben a kérdésben, mert ugyan nagyon nem szeretnék rasszista gyermeket nevelni, de nem hiszem, hogy az érzéseimet ( ellenérzéseimet ) burkolni fogom tudni kellőképpen, mielőtt elegendő információt és választási lehetőséget adnék .

Azt hiszem leírtam nagyjából és burkoltan, hogy miféle viselkedés az ami zavar az etnikummal szemben, nagyon burkoltan céloztam a feketék túlzott szexualitására. A legkevésbé sem céloztam arra, hogy tisztelet a kivételnek a sárgák koszosak, és azt hiszem érintettem, hogy szerintem az arabok szűk látókörűek ( és sajnos buták ). De sok tekintetben nincsenek egyedül, hiszen ahány náció, ahány ország, ahány vallás, ahány ember annyi szokás. Közel sem vagyok tökéletes és megpróbálok nyitottan viselkedni, viszont én is emberből vagyok, mint ahogyan hozzám hasonlóan sok sok fehér ember aki ugyanúgy koszos, buta, szűk látókörű, tolvaj, tetves, viselkedés zavaros.

Tehát karácsony táján ezen elmélkedve eljutottam oda, hogy újfent levonjam a konklúziót, több és még több tolerancia segítségével talán nem vagyok, leszek rasszista, és a lehető legtöbb információ megszerzésével, átadásával, nyitottsággal nem fogok alapvetően rasszista gyermeket nevelni.

Most már itthon is.

Elkezdtem kipróbálni a szaloncukor készítést. Egyrészt, hogy mennyi lesz egy adott mennyiségből, hogy hogyan sikerül, hogy szeretjük e, hogy macerás e. Kerestem a neten, találtam is sok sok receptet, sok sok jó tanácsot. Persze nem most kezdtem el keresgélni, hanem már jóval korábban, hogy nagyjából mi is kell hozzá, no meg kell e hozatnom valamit Magyar országról. Alapvető gond a csomagoló anyag beszerzése, és külön nehézség volt, hogy honnan szedjek én drótot, mégsem járja, hogy otthonról kérek 20 cm drótot. DE! Megvettem, a drótot is, tulajdonképpen azt a drótot vettem amivel otthon ( meg itt is ) a szálas virágokat szokták "kipányvázni", de drót.

Tulajdonképpen nagyjából elhatároztam, hogy mit szeretnék karácsonyra készíteni és elkezdtem beszerezni vagy előállítani a hozzávalókat. Természetesen lesz töltött káposzta, amihez már savanyodik a káposzta. Szeretnék mézes puszedlit, amihez már megvettem a mézet, mert miért vettem volna kis adagot, ha hamarosan úgyis kell, tehát vettem a nagyobb kiszerelést. ( Meg egyébként is eláll a puszedli, és nem árt ha puhul egy kicsit, csak hová rejtsem? Már, hogy "elálljon". ) És a jól bevált recept szerint lesz mákos és talán diós bejgli is, ami igazából pozsonyi patkó tésztából készül nálam. Szóval készítettem kétféle szaloncukrot ( ami nem is kétféle, de majd később ), meg vajkaramellát.

• 250 ml tejszín
• 250 g cukor
• 30 g tiszta méz
• 60 g vaj
• 1 csomag vaníliás cukor
• 3 nagy csipet tengeri só

az eredeti recept, a 30 g méz, nagyjából két evőkanál, ahol gyerekek vannak és édes szájúak ott minimum a kétszeres mennyiséget ajánlom. ( Tudom a tejszín drága mulatság, de megéri! ) Én porcukrot használtam, illetve vanília esszenciát, és minimális mennyiségű sót, a vajam 66 g volt, hát nem vágtam le. Puff minden bele egy lábasba, először felforraltam, majd szép csendesen hagytam főni. Jó sokáig fő, tehát nem kell nagyon ráizgulni, és agyon kavargatni sem kell. Azt írja, hogy ha már úgy látjuk, hogy kezdi elérni a karamell színt, akkor hideg vízbe cseppentsünk belőle, ha golyó szerűen ér le az aljára akkor jó, ha nem fűzzük elég ideig akkor nyúlós lesz, ha túlfőzzük akkor kemény. Az én véleményem meg az, hogy szép karamell színe legyen, próbálhatunk is, de ha szép színű akkor jó is. A szerző azt írta, hogy egy sütő papírral kibélelt formába öntsük, ha megdermedt daraboljuk. Na én vadásztam a papírt belőle. Azonban ha már eléggé kihűl akkor nagyon szépen lehet formázni kézzel ( akár szaloncukor formájúra ), vagy ha keményebbre készítettük akkor jól lehet vágni a végleges megszilárdulás előtt, szóval szerintem az a papír inkább zavaró lehet, de mindenki a saját elképzelése szerint. Én biztosan fogok csinálni még, nem csak karácsonyra. Az is igaz, hogy az általam készített karamella színe halványabb, az állaga gondolom formálhatóbb, nyúlósabb mint a képen látható.

Na valami ilyesmit is szeretnék, de ez nem lesz, legalább is nem saját kezű. Mert vehetek előre ízesített förmedvényt amiből talán lenne olyan állagú a zselém amilyen kellene, hogy legyen. Vagy vehetek zselatin lapot, amiből túl lágy lesz a zselém, és különben padig tök mindegy, mert a csokitól megolvad és nem lehet bevonni vele, csoki utánzattal pedig nem állok szóba.

Lett rumos kakaós, recept szerint 1/2 kg cukrot 3 dl vízzel 3 percig forraljunk, adjunk hozzá 1/2 kg tejport, 20 dkg kakaót, mazsolát, rumot, durvára vágott diót. Hát kérem mikor hozzá próbáltam adni a tejport ez olyan száraz volt, mint a góbi sivatag. Persze lehet, hogy túlzottan elforraltam, de a három perc az három perc. Szóval kihagytam a diót és a mazsolát, és adtam hozzá egy kicsi vajat és persze meglódítottam rummal, szép krémes masszát kaptam. Recept szerint két napig hűvös helyen kell "szárítani", majd felvagdalni és csomagolni, szárad még egy napot, majd meglátjuk. Illetve a nagy durranás ( lett volna) a konzum szaloncukor. Recept szerin 1 kg barna cukor kell hozzá. Hááát...

Ki mit ért barna cukor alatt... Szóval a barna cukor az ugye lehet a közönséges kristály nád cukor, illetve a kevésbé közönséges klasszikus melaszos barna színű barna cukor. No hát a barna cukor az barna, vettem a melaszosból. Az állaggal a főzéssel semmi gond, de melasz ízű, szóval majd Tamás elmajszolja. Szóval 1 kg cukrot 3 dl vízzel kell főzni, majd a végén ízesíteni és bevonni csokival. De mi pont a csoki nélküli konzumra vágyunk. A főzés na az már macerás, mert főzd, de ne forrald, akkor jó ha a drótból hajlított karikán cukor buborékot tudunk fújni. A kihűlt cukor masszát addig keverjük míg ki nem fehéredik. Különben ez is jól formázható, és természetesen amikor kevergetjük ízesíthetjük. Én mentával, kávéval, citrom és narancs aromával ízesítettem. Még készítek majd, fehér cukorból, hogy én is megkóstolhassam.

De elárulok egy titkot. Lesz marcipános is, persze a marcipánt már megvettem és kakaó porba kívánom megforgatni. Majd megpróbálom elrejteni az életem napos oldala elől, mert hát torkos a lelkem , ha pedig marcipánról van szó, nos...

Még nem próbáltam ki, hiszen ma érkezett, tegnap pedig más munkát találtam ki magamnak mára. Vettem egy jókora fej káposztát. Nem olyan hazai eltevős félét, ha nagyon mennék utána kapnék, hanem kereket, de legalább a levelei fehérek és nem zöldek. Van nekem egy 10 literes agyag savanyító edényem. No ez a káposzta akkora volt, hogy miután felmetéltem 3/4-ig megtöltötte tömörítés után. Lesz tehát karácsonykor töltött káposzta. Van már drótom is, ha ráérek valaha akkor szaloncukor is lesz, jah és a csomagoló papír kérdés is meg van oldva.

Nem csak ezt az egy félét, szépek nagyon, majd látjuk jó lesz e velük sütni.

Elvesztem.

Annyira nem is, talán.

Szóval beindult a karácsony előtti őrület. Nem is annyira azért mert az embereknek sok pénze van vásárolgatni, hanem inkább pont az ellenkezője végett. Itt nagyon hozzászoktak a könnyű élethez és most nehezen mondanak nemet bármire is. Az európai munkás a hibás, minek jött ide. Persze az nem baj, hogy az araboknak öt felesége van otthon, éppen csak dolgozik és felveszi a segélyt. Az indiaiakkal sincs gond, akik még csak nem is dolgoznak csak segélyeken élnek. A feketén dolgozókkal sincs gond, csak az európai munka vállalókat minek engedték be. Mármint az Angolok szerint.

Kenyeret sütök rendületlenül, most kipróbáltam a gépi sütést, nekem úgy tűnik, hogy hamarabb szárad a kenyerem végette. Főztem is, szokásosakat. Persze nekünk nagy szám volt a sült kacsa mell, mert ritkán jutunk hozzá. Egyrészt mert árulnak egész kacsát, ami kettőnknek sok, vagy horribilis összegért filézett kacsa mellett. Alkalmanként látok libát is ( egészben).

Szalon cukrot szeretnék készíteni. A drót beszerzése okozza az egyik nagy problémát, a másikat az idő hiánya, és még a csomagoló papír.

Szóval mint említettem karácsony előtti őrület van. Az elmúlt években nagyjából november közepén kezdtük el a karácsonyi sütiket árulni és december elejétől a pulykát. Idén november elejétől áruljuk a sütiket és jövő héttől a pulykát. ( Kétszer is ráunok karácsonyig az összesre. ) Ezen a környéken az a szokás, hogy haloween utáni időszaktól kezdve folyamatosan kezdik elkészíteni a díszítéseket, majd november közepétől egyre erőteljesebben és nagyjából adventtől folyamatosan áll a karácsonyfa feldíszítve. Idén egy nagy mix az egész, mert a díszítéshez alkalmas kellékek még csak ezután kerülnek a polcokra, pulykát már két hete kapni.

Egyébként Angliában az a szokás, hogy a haloweent követő időszakban feldíszítik az ajtókat, ma már mindenfélével, régebben fenyő ággal, szalagokkal, dióval, tobozzal, fagyallal. Mostanában divat már nem csak az ablakokba állított futó fény, vagy "gyertya", hanem az egész ház dísz kivilágítása, és mászó mikulások, rénszarvas csordák a kertben. Szerintem jókora hivalkodás. Egy darabig persze vicces. Illetve elkezdik készíteni a karácsonyi pudingot. A puding odahaza és itt két nagyon különböző dolog. Itt tulajdonképpen egy aszalt gyümölcsökből álló valamiről beszélünk. Állítólag akkor jó minél előbb és minél több hozzávalóból készítik. Szokás, hogy egymáshoz eljárnak a család tagok, ismerősök, barátok és ekkorra vacsorát és meglepetéseket készítenek egymásnak, illetve ajándékokat tesznek a mint már említettem feldíszített karácsonyfa alá. Ők általában 24 -én karácsonyi partikat rendeznek a munka helyeken és 25-én reggel kezdik el kibontani az ajándékokat a fa alól, illetve 25-26-án ünneplik a karácsonyt. Akkor jön a Mikulás. Kíváncsi valaki a karácsonyi pudingjukra? Én a nagyiparit már kóstoltam annyira nem rossz, egyszer letöltöttem egy receptet, most azt idemásolom ( magyarra fordítom amennyire tudom ).

• 110 g zsiradék, ( amely hagyományosan a marha veséje körüli zsiradékból készül )
• 50 g szitált liszt, ( itt olyan lisztet is lehet kapni, amelyben már benne van a sütőpor, tehát sütőporos liszt kell hozzá )
• 110 g "fehér" zsemle morzsa, ( a zsemle morzsa kérdés nagy kérdés Angliában, egyrészt a kenyerek édesebbek, másrészt a kalácsok sósabbak, szóval ez mindezeknek a száraz, héjuk nélküli változata morzsásítva )
• 1 teáskanál fűszer keverék, ( gondolom mézeskalács fűszer keverékünk Angol megfelelője )
• 1/4 teáskanál frissen reszelt szerecsendió,
• jókora csipet fahéj,
• 225 g barna cukor, ( azt írja közepesen barna, érti alatta, hogy nem a barna kristály nádcukor, hanem a kicsit tapadósabb melaszosabb fajta )
• 110 g mazsola, ( az amit otthon arany mazsolának hívnak, fehér szőlőből készült )
• 110 g mazsola, ( hagyományos, fehér szőlőből készült )
• 10 g mazsola, ( apró fekete szőlőből készült )
• 25 g kandírozott gyümölcshéj,
• 25 g hámozott, szeletelt mandula,
• 1 kisebb főző alma, ( hámozva és szeletelve természetesen, de a lényeg, hogy ez egy átmenet számomra a birsalama és az alma között, zulajdon képpen egy jócskán savanykás almaféle )
• egy jókora narancs felének kifacsart leve,
• egy jókora citrom felének kifacsart leve,
• 2 teáskanál rum,
• 75 ml barley wine, ( ami tulajdonképpen szőlő sör )

• 75ml barna sör,
• 2 nagy tojás

Végy egy nagy műanyag edényt, tedd bele a zsiradékot, a lisztet, a cukrot, a zsemle morzsát és a fűszereket, keverd el jól. Majd kevergetés mellett add hozzá az összes aszalt gyümölcsöt, a mandulát és a citrus leveket.

Majd add hozzá a tojásokat és a rumot, és a "söröket" és jó alaposan keverd ki. ( Ilyenkor szokás, hogy a család minden tagja keveri egy kicsit és kívánnak valamit. ) A keveréknek darabosnak kell lennie, de el kell válnia a kanáltól ha jól kikeverted, ha száraznak gondolod, akkor adj még hozzá folyadékot ( barna sört ). Majd lefedve egy éjszakán át hagyd pihenni.

Másnap egy jól kizsírozott formába tedd bele a keveréket, azt írja, hogy dupla vastag sütő papírral fedd be és jó szorosan kösd rá. Érdemes át is kötni egy fogantyút hagyva rajta. Majd gőzölő edényben vagy egy lábas vízben gőzöld 8! órát. Figyelj oda, mert rendszeresen vissza kell pótolni a vizet!

Hagyd kihűlni, cseréld le a fóliát a tetején és karácsony napjáig rejtsd el hűvös fény védett helyre. Karácsony napján 2 és 1/4 órán keresztül gőzöld újra, majd távolítsd el a fóliát a tetejéről és vedd ki a formából, megdíszítheted magyallal.

Leghatásosabb ha falmbírozva szervírozod rum mártással vagy rumos és brandys vajjal.

Ha valaki kipróbálja, akkor kíváncsi volnék, hogy ízlett e! Mert én ezt a receptet csak kíváncsiságból töltöttem le, és nem tudom, hogy milyen. Különben szerintem bármilyen aszalt gyümölcs jól elmegy bele. A "gyári" változatban van aszalt szilva is és kandírozott koktél cseresznye is. Én még több dió és mogyoró félét is el tudnék képzelni benne. Nos lesz e magyar változat? Szaloncukot helyett?!

Szép kis történetet kerítettek az ünnep köré ( ami tulajdonképpen igaz is ) de, hogy Jankovics Marcellt idézzem: " A katolikus Guy Fawkes elfogása és kivégzése csak alkalom volt arra, hogy egy régi pogány szokást az anglikán egyház végre elfogadhatóvá tegye." Saját szavaimmal élve egy újabb megkeresztelt ünneppel állunk szemben. Nov. 5.-e a gregorián naptárban az utolsó előtti nap, tehát tulajdonképpen év záró ünnepség is lehetne. Illetve a kelta kultúrában november elsején ünnepelték ugyan a Samhain ünnepet, amely év záró és újévet köszöntő ünnep volt, amikor is ételt hagytak a család szellemeinek az asztalon és nagy tüzeket gyújtottak. Angliában mintegy 400 évvel ezelőtt ez a bizonyos úriember ezen a napon megpróbálta a parlamentet és I Jakab királyt felrobbantani. Elfogták, és kivégezték. Így nyilvánították ezt a napot a nemzeti hálaadás napjává, amelyet örömtüzekkel, a harangok megkondításával ünnepelnek. Mai formájában pedig boldog boldogtalan tűzijátékot vásárolva és használva ünnepel. Ne legyek igazságtalan, mert vannak nagyon is szép tűzijátékok.


Haloween-t az angolszász országokban ünneplik okt. 31-én. A gyerekek furábbnál furább jelmezekbe öltözve járnak házról házra, cukrot vagy botot felszólítással, és természetesen többnyire édességgel megtömve távoznak. Szokás a tök lámpás készítés. És kevésbé szép szokás, számomra abszolúte érthetetlen is a fák wc papírral való becsomagolása. Tulajdonképpen a haloween is a kelta samhain ünnepre vezethető vissza, és természetesen ez az ünnep is kapott történeti körítést. Tehát a képbe a töklámpás úgy kerül be, hogy látványosabb a tök a marharépánál. A marharépa pedig úgy került a ide, hogy a történet szerint volt egy Jack nevű részeges emberke aki alkut kötött az ördöggel, hogy ne kerüljön a pokolra, viszont a mennybe sem fogadták be. ( Bolyongó lélek. ) Ekkor Jack az ördögtől kapott egy marék parázsló szenet, amelyet kivájt marharépába helyezett és lámpásként használta arra, hogy ennek fényénél keresse nyugvó helyét.

Számomra egy a lényeg, akár pogány ünnep megszentelve, akár nem, a világban szinte mindenütt valamilyen módon lángot gyújtanak a holtak lelkéért. Ahogyan mi is gyertyát gyújtunk a halottainkért. Míg odahaza ez kissé szomorú ünnepnek tűnik, addig itt megpróbálják vidámabb körítéssel tálalni. Tulajdonképpen egyik ünnepet sem szeretem itt, mert számomra a hivalkodásról szól. Én legalább is annak látom. Mert az a fontos, hogy ki hord drágább jelmezeket, drágább kiegészítőkkel. Ki ad drágább és több édességet, ki vesz nagyobb és drágább tűzijátékot. Miközben én szomorú szívvel gyújtottam meg a 10 gyertyácskánkat a család tagjainkra gondolva.

Nem adtam fel!



Az első kenyeremet követte a második már csak 300 ml vízzel, még mindig nehéz középpel.


Majd a harmadik.

Először 250 ml vizet tettem hozzá, miután nem volt szép sima a tészta így még 10 ml-t adtam hozzá.

És miután ez már jól sikerült jöhetett a következő lépés.

Fele részben teljes kiőrlésű lisztből készült, fél adaggal több vajjal mint eredetileg, illetve a sóval úgy egyezkedem, hogy egy jó púpos teáskanállal teszek hozzá. Azt hiszem nem fogom tudni abbahagyni. Tamásom lelkesedéséről már szólva.

Akkor lenyűgözött, most is tulajdonképpen, csak hát Arundel magasra tette a mércét.
Mellékutakon mentünk el Windsorig, a vadregényesség kimerült abban, hogy többnyire erdős területeken mentünk keresztül, keveset láttunk a falvakból és nagyon nehezen találtunk toalettet. Mert miért is ne a legrosszabb pillanatban törne rá az emberre a természet szava. Arundel felé menet nem csak balesetet láttunk, hanem csodás kilátásunk volt a tájra és a környékbeli falvak ódonsága is megkapta a tekintetünket.


A szokásos időben indulunk ceremónia megint kudarcba torkollott, mint mindig, mert vagy én vagyok hulla, vagy Tamásom. Most rajta volt a sor, náthás volt és mégis bevállalt egy extra műszakot. Befejezte ugyan 6 órakor, ledőlt, mégsem volt szívem 1 óra múltán felébreszteni, így indultunk kilenc után és érkeztünk meg dél körül ( folyó ügyeink megszakították ugyan utunkat ). Annak pedig, hogy ráadásként ész nélkül ( mivel tomtom után ) kerengtünk a városban és vesztegettük az időnket a magyarázata annyi, hogy nem a saját megfelelő eszköz volt nálunk. Végül táblákat, a szemünket és az eszünket használva találtuk meg a parkoló helyünket és a kastélyt.


Egyébként karakteres város, nyilvánvalóan a turizmus fontos szerepet játszik a város, vagy mondjam városok életében. Mert tulajdonképpen Eton, Old Windsor és Windsor határai majdnem egybe mosódnak. Különben a régi kastély körüli és a híres etoni iskola környékbeli területein jártunk, ahol a rohanó világunk még kevéssé hagyta ott a nyomát az épületeken. ( Na ez az amit nagyon szeretek Angliában. )


Az etoni iskolát a királyok iskolájának is hívják, nagy híre és presztizse van, mivel elég kemény, magas színvonalú tudást biztosít, nem véletlen tehát, hogy az itt végzők közül sokaknak nyitott az út Cambridge-be.


Szóval mint már említettem kicsit rá is tesznek egy lapáttal a turizmusra.

A legnagyobb, lakott, ma is használatban levő kastélya a világnak. Szokás szerint sajnos nem lehetett fotókat készíteni, nem mintha néhányan nem tették volna meg. Én nem tettem, ennek oka kismillió. Egyrészt az ember nem szeretne "bunkó" lenni, kettő a sutyiban készült képek nem biztos, hogy jók lesznek, három ha nem titokban készítenék is képeket akkor sem vagyok profi fotós profi géppel, tehát közel sem tudom megközelíteni az élményt. Egyébként pedig szokásunknak megfelelően megvettük a tájékoztató könyvet, telis-tele képekkel.


Egy kis történelem:
A kastély Hódító Vilmos korától a 11 sz. végétől adott otthont 39 uralkodónak, az egyik legrégebbi tartózkodási helye királyi családoknak. A királynő többnyire a hétvégéket tölti itt. Azóta, hogy Vilmos megépítette a kastélyt számos átalakuláson ment át, a kor és az uralkodók igényei szerint. A világháború szerencsésen elkerülte a kastélyt, azonban 1992-ben a királyi pár 45. házassági évfordulóján több mint 100 helység kiégett. Súlyos 37 millió fontra rúgtak a felújítási költségek, azonban szakavatott szem lenne csak képes megmondani, hogy tulajdonképpen mi is az új és mi a régi.

Tulajdon képpen ez a központi "egység" maga a kastély, ami az én olvasatomban funkcionális várfallal van körülvéve.

Értem ez alatt azt, hogy a külső falak, pontosabban épület sorozatok különböző kiszolgáló egységek, mint például a katonaság barakkjai. Persze a falon belül vannak lakó épületek és templom is, de ez maga a kastély. Egy ma is használatban levő igazi kastély. Igazi selyem tapétával, amelyeket bizonyos helységekben bizonyos magasságig plexi lapokkal takarnak el a kíváncsian tapogató zsíros kezek elől. Igazi arany kilincsekkel, amelyeket plexivel vesznek körül, hogy megmaradjanak. A ma is használatos helyiségekben pedig a terem közepén lehet végig menni két vezér vonalat adó szalag korlát között. ( Ami tulajdonképpen kötél. )

Előre szaladtam. A kastélyban először az úgynevezett babaházban voltunk, ami valamelyest a babákról szól. Baba tulajdonképpen nem sok van, viszont a méretük meglepő, kb. 80 cm nagyságúak, van mindenféle báli öltözetük, de a legkevésbé sem játszani szánták őket. A fenti képen főúri háznak látszó "házikó" sem at aminek látszik, hanem egy babaház. Nem akármilyen babaház, mindazon kívül, hogy áram és folyóvíz van benne. A három oldalán nyitott babaház tulajdonképpen egy királyi lakó térnek van berendezve. Egy királyi otthon, kiszolgáló helységekkel. Az alagsorban garázsok és pince, a földszinten konyha, fogadóterem és étkező, a középső szinten a dolgozó szoba a királyi öltöző szoba és hálószoba, cseléd szoba és varró szoba, a felső szinten királynő öltöző szobája, hálószobája, cseléd szoba, gyerekszoba, játszó szoba van pompásan berendezve.



Nagyon élethű. Innen a rajz galériába mentünk át. Emberek láttam igazi Leonardo da Vinci anatómiai rajzot! Lenyűgöző, hogy mennyire meg tudta ragadni néhány ceruza vonással az izmokat, a formákat, hogy milyen alaposan megfigyelte az emberi testet, no és persze néhány értékes festmény is volt itt, de a java.... A királyi család tulajdonában van nem is egy nagyon értékes darab, de erről kicsit később.


Az értékes darabokról pedig szót ejthetünk a porcelán készleteik kapcsán is, habár nekem nem annyira nyerték el a tetszésemet, minden esetre egyedülállóak. Ebből a madarasból van nekik kismillió, szerintem annyi ahány madarat a madár világból ismertek amikor készítették őket, azt viszont erősen kétlem, hogy valaha lett volna valakinek szíve mondjuk sütit szervírozni róla.

De azt is erősen kétlem, hogy ezt a készletet használták valaha is. El tud valaki képzelni egy csokor szárított virágot, vagy egy levest ezekben a kelyhekben. Vagy mi lenne érdekesebb az étel, vagy az, hogy milyen minta van alatta a tányéron, azért szépek, nagyon szépek.



És időnként giccsesek, habár funkcióját tekintve talán ez a gyümölcs tál még használható is lenne.

Ezen a gyönyörűséges fogadó termen át mentünk be a tényleges kastélyba. Számomra a gyönyörűségessége a csipke mintázatokban van ami nem túlontúl csicsás, de nem is pórias és egyáltalán az építkezés nagyszerűsége a formák miatt van. Volt egy rajz tanárom Novák Attila bácsi, neki köszönöm hálás szívvel, hogy hajdanán felébresztette bennünk az érdeklődést mindazok iránt amelyek most lenyűgöznek. Mert a kő, nem egyszerű kő, a faragás nem egyszerű faragás, a falak nem csak falak, az épületek nem csak épületek, a rajzok nem csak rajzok és a festmények többsége ( a modern és kortárs művészet nem áll közel a szívemhez ) számomra nem csak egyszerű mázolmány, hanem az élő történelem, a kultúra, az önkifejezés eszköze.

Ez itt pedig a majdnem páncélom. Majdnem, mert ha a lapockám hegyesebb volna a ... és az egyéb méreteim a modellekkel vetélkedne akkor ez a páncél az enyém is lehetne. Igen kérem a középkor rettenthetetlen katonája, harcedzett lovagja maximum 160 centi és vaságyastul 50 kiló volt, nálam a magasság stimmel, ha a vaságyat elhagyom is én akkor is túl jó erőben vagyok a " páncélomhoz", de ha valaki nekem adná, hát igyekeznék bele anorexiásodni, csak lenne a lapockám hegyesebb.
Egyébként az első helységben egy fegyver gyűjteményt láthattunk. Ha valaki visszalapoz a Tower-beli irományomhoz akkor ott néhány képet tettem fel az általam nem látott fegyver teremről, na ebből a körmondatból azt akartam kihozni, hogy néhány hasonló formát láthattunk itt is. Szívesen kipróbáltam volna valamelyik párbaj tőrt,némelyik az ék kövektől nem lehetett éppen könnyű. És persze nem kell elfelejteni, hogy Angliának rengeteg gyarmata volt valaha, és természetesen a gyarmatok kincsei gazdagították kellőképpen, így néhány indiai, egyéb keleti ereklye ( kaftánok ) is látható, mint például ez az arany tigris.

Érintettem már, hogy tulajdonképpen csak egy irányba lehet haladni így az utunk az ebédlőn kétszer vezetett át, ámbár a két végén.

Mi azért nem ebben a pompában láttuk, de akkor is lenyűgöző, habár mondhatom nem az én méretem, Tamás meg úgy érezheti magát mintha visszament volna az oviba. Na jó túlzok, annyira nem alacsonyak a székek és az asztalok, de meglepően alacsonyak. Persze nem mutatna jól ha a királynőnek nem érne le a lába ültében. És erről eszembe jut, hogy mennyire nem jó érzés alacsonynak lenni. Magyar országon én alacsony vagyok, itt nem tartozom az alacsonyak közé. Amikor ovis voltam ültünk egy hosszú padon, mindenkinek leért a lába ültében, csak az enyém lobogott a levegőben, az öcsém majdnem megfulladt a röhögéstől amikor felfedezte, hogy mennyire pici is voltam, de kinőttem! Nem hiszem, hogy törpe lennék a 160 centimmel, de Tamásnak szintén olyan gyötrelem lenne együtt étkezni bárkivel ennél a méretnél mint amennyire nem elegáns, hogy esetleg nem ér le a királynő lába.

Betekinthettünk az alábbi szobába, hogy lássuk, hogy mi van az ajtó mellett két nagy tükör volt felállítva.


Az egyik legnagyobb trón terem, vagy audiencia szoba volt a következő helység, majd a királyi rajz szoba következett.

Már itt is jó néhány igen értékes festmény van, elsősorban valamilyen módon a királyi családhoz tartozókról, de a legértékesebb mégiscsak ez az óra, amelynek üveges részében egy biblia van.


Majd a királyi hálószoba következett.

Azután a királyi öltöző szoba és az amit king's closet-nak titkos királyi szobának neveznek. Lehet, hogy azért titkos, mert rögtön én is a klozet szóra asszociáltam, de semmi olyasminek nyoma nem látható, szóval, hogy mitől titkos... Lehet, hogy egyszerűen csak rossz fordítást használok, vagy egyszerűen nem lehet kifejezni, őszintén szólva nem jártam utána.

És ezekben a helységekben rengeteg festmény van, nagyjából úgy mint a képen. Majd hasonló pompával átlépünk a királynő rajzszobájába, ahol szintén rengeteg festményt is láthatunk.

Meg kell jegyezzem, hogy a bútorok és a kiegészítő porcelánok, a kandallók és alapjában az egész nagyon pompás. Mint írtam már, Arundel egy felejthetetlen élmény és magas elvárásokat támaszt utána az ember egy kastéllyal szemben. Ez azért lenyűgöző, mert azt azért nem kell elfelejteni, hogy ez egy ma is használt kastély, ahol nem csak a látogatók számára igyekeznek minél több mondjuk viktoriánus korabeli bútort bemutatni, hanem igyekeznek a harmóniát és egyben a királyhoz és a királynőhöz illő pompát bemutatni.

Ez pedig már a királyi étkező szoba, ahol már nagyobb hangsúlyt kapott néhány porcelán, de még mindig rengeteg a festmény és néhány különleges bútordarab is látható, mindenesetre a faragások egyedülállóak. És megnéztem amennyire csak lehetett a legkevésbé sem könnyű tisztán tartani őket.

Ez a szoba már a királynő szobáihoz tartozik, szintén sok porcelánnal és festménnyel, némileg több keleties vonással, Az érdekesség, hogy ezüstből készült bútorok is vannak itt. Aprólékos megmunkálással, gondolom jó nehezek lehetnek, Versailles stílusban, nekem azonban ez már kicsit túl giccses. A következő szobák a királynő audiencia szobája és fogadóterme.



Ezekben a szobákban már néhány goblein is látható, hogy hányan készítették és mennyi idő alatt nem tudom, de az én közel 14 000 öltéses gobleinem kutya füle ezekhez, hiszen mintegy hússzor legalább nagyobbak az enyémnél.

Az itt látható kép az ún. St. George előtér. Éredkessége, hogy a végében jelenleg egy trónszék áll, de itt szokott felállítva lenni egy nagy karácsonyfa, illetve megemlítem, hogy ezt a helységet a mai napig is használják, ünnepi alkalmakkor míg be nem vezetik a belső termekbe a vendégeket addig itt gyülekeznek. Arról nem is beszélve, hogy ez a terem is pompás.

A következő helységek már mind fogadó helységek, gyönyörűségesek. És itt ragadom meg az alkalmat, hogy elmondjam nem minden teremben ugyan, de a parketta vagy a padló is csodálatos remekmű.


Ha pedig remekművekről beszélünk akkor megemlíteném ezt a helységet, amelynek a különlegessége az, hogy az oszlopok és a karzat mind mind fából készültek. Nem volt kis munka elkészíteni. Színarany tálak és kelyhek, kupák vanak itt kiállítva.
Mint említettem az étkező mindkét végén áthaladtunk, és volt még egy nagyon érdekes nyolcszögletű szoba is, innen gyönyörű volt a kilátás, úgyhogy nekem ez volt a kedvencem.

És még nincs vége. Mert ugyan a kastélyt végig néztük, de nem tettem említést arról, hogy maga a kastély kiemelten, mintegy dombon van, amelyet ügyesen egy kertté építettek át. A kastély udvarában több kisebb lakás is látható volt, melyeket ma is laknak. Van katonai barakk, és van egy kápolna is.


Találóan St. George-nak hívják. Károly és felesége Kamilla itt kapta meg az áldást.


Mint ahogyan más anglikán templomokra, itt is jellemző, hogy az orgona mérete nem gigantikus, azonban a díszítettsége egyedülálló.

De ha más díszítettségről beszélünk, akkor a kanonokok padjai és fölöttük a mintázat ( meg kell jegyezzem nem csak itt,már Salisbury-nél említettem ), ámulatba ejtő, aprólékos munka.


Maga a kápolna nem hasonlítható össze egy katolikus templommal nyilván, de a maga nemében igenis pompás és szép, mindensféle extra csicsa nélkül.

A kastély területén belül több lehetőség is van emléktárgyak vásárlására, és nem tettem fel ugyan rengeteg képet de kívülről sem unalmas látvány, jól elandalogtunk.


A nap végén még sétáltunk egyet, mint már említettem a városban, és elmentünk egészen a híres etoni iskoláig, végül sajnos a kastélyhoz tartozó kertet már nem néztük meg, majd talán legközelebb.

Páratlan élmény. Szerettünk volna idén a Buckingham palotába is ellátogatni, de úgy alakult, hogy nem volt rá időnk, ez után kíváncsian várom. ( Remélem Arundelt felülmúlja. )