Haloween-t az angolszász országokban ünneplik okt. 31-én. A gyerekek furábbnál furább jelmezekbe öltözve járnak házról házra, cukrot vagy botot felszólítással, és természetesen többnyire édességgel megtömve távoznak. Szokás a tök lámpás készítés. És kevésbé szép szokás, számomra abszolúte érthetetlen is a fák wc papírral való becsomagolása. Tulajdonképpen a haloween is a kelta samhain ünnepre vezethető vissza, és természetesen ez az ünnep is kapott történeti körítést. Tehát a képbe a töklámpás úgy kerül be, hogy látványosabb a tök a marharépánál. A marharépa pedig úgy került a ide, hogy a történet szerint volt egy Jack nevű részeges emberke aki alkut kötött az ördöggel, hogy ne kerüljön a pokolra, viszont a mennybe sem fogadták be. ( Bolyongó lélek. ) Ekkor Jack az ördögtől kapott egy marék parázsló szenet, amelyet kivájt marharépába helyezett és lámpásként használta arra, hogy ennek fényénél keresse nyugvó helyét.
Számomra egy a lényeg, akár pogány ünnep megszentelve, akár nem, a világban szinte mindenütt valamilyen módon lángot gyújtanak a holtak lelkéért. Ahogyan mi is gyertyát gyújtunk a halottainkért. Míg odahaza ez kissé szomorú ünnepnek tűnik, addig itt megpróbálják vidámabb körítéssel tálalni. Tulajdonképpen egyik ünnepet sem szeretem itt, mert számomra a hivalkodásról szól. Én legalább is annak látom. Mert az a fontos, hogy ki hord drágább jelmezeket, drágább kiegészítőkkel. Ki ad drágább és több édességet, ki vesz nagyobb és drágább tűzijátékot. Miközben én szomorú szívvel gyújtottam meg a 10 gyertyácskánkat a család tagjainkra gondolva.
Megjegyzés küldése