Buckingham Palota


Jelentem ide is el- és bejutottunk. Az év egy meghatározott idejében lehet csak látogatni a palotát és valahogyan eddig soha nem tudtuk összehangolni. Meg kell, hogy mondjam és persze lesz aki fejemet veszi ezért, ez is egyfajta csalódást okozott, mert azon kívül, hogy nagyon nyomasztóan túldíszítettnek ítéltem meg, és persze királyi lakóhely mai is, és persze szép a maga módján, nincs benne semmi megkapó. Nem irigyeltem az ott lakókat, nem szerettem volna ott lakni, mint ahogyan már esetleg megfordult a fejemben másutt. Komolyan, nem más mint máz, nem valódi ottlakásra való, hanem tényleg fogadásokra, annak minden értelmében...
Egy kis történet, mint mindig, de most egy kicsit másként:
  • Itt Angliában  a mostani "megyék" valaha hercegségek, hűbér uradalmak voltak. Hogy a történelem süllyesztőjében mi tűnt el, annak most nem nyomoznék utána, amit érdekesnek találtam ezzel a hellyel kapcsolatban, hogy tulajdonképpen Hódító Vilmos uralkodásától VIII. Henrik uralkodásáig nem történt szinte semmi: hercegek, grófok jöttek, mentek, azon kívül, hogy megemlítik mint VIII. Henrik egyik kedvenc vadász helyét, és tulajdonképpen még ez sem sok. Mivel I Erzsébet gyermektelenül halt meg őt I ( Stuart ) Jakab követte a trónon, ( Az ő származása is igen "érdekes". Tulajdonképpen VIII Henrik nővérének dédunokája ) amikor Anglia királyává koronázták akkor már majdnem harminc éve Skócia királya volt. A skót trónra anyja Stuart Mária uralkodása után került, gyermek fejjel, mert anyja lemondott a trónról a javára a lázongások miatt és I. Erzsébet udvarába menekült ( legalább is próbált, de ez egy másik történet ). Visszatérve a vezérfonalra I Jakab Anglia talán egyik legutáltabb uralkodója, mindamellett, hogy uralkodásra teljesen alkalmatlan volt és közismerten homoszexuális ( Ezen kívül teste igen aránytalan volt, nyáladzott és folyton kilógott a természetellenesen nagy nyelve, mely fogyatékosságai hátterében talán az is állhatott, hogy szülei közeli rokonságban álltak egymással ). Közutálatnak ápolatlansága, felesége költekezése és kegyencei miatt örvendett. Alkalmatlansága megnyilvánult nem csak abban, hogy maga nem volt képes vezetésre, hanem kegyenceit inkább külső adottságai révén választotta meg és gyakran indokolatlanul magas posztot kaptak tőle. És itt ugrik a képbe Buckingham későbbi hercege, aki 15 évesen került az udvarba, nagyon szép férfinak tartották és ő lett a király legújabb kegyence, egyre feljebb és feljebb került a ranglétrán és családja is magas posztokat töltött be, a "régi" nemességet kiszorítva, míg végül az ország első embere ( őt nevezik Buckingham első valós hercegének, nem értem miért ) nem lett úgy, hogy valójában teljesen alkalmatlan volt rá. Buckingham hozzá nem értésének és politikájának köszönhetően fölösleges harcoknak tette ki az országot,  félreértéseket okozott a franciákkal és a spanyolokkal. Végül is a történetéhez hozzá tartozik, hogy megnősült és gyermekei is születtek, valamint az is, hogy I Jakab halála után I Károly is kiállt mellette és többek között hozzá nem értése végett  La Rochelle ostrománál igen csúnya vereséget szenvedtek. Dumas regényének is szereplője volt, mint XIII. Lajos, gyenge kezű király szépséges feleségének feltételezett szeretője, Anglia államfője, a Francia államfő Richelieu bíboros vetélytársa és ellensége. A regény szerint csodálatos palotája volt, azonban ehhez a Buckingham palotához sem neki, sem a nálánál jobban elismert fiának ( akinek a halálával a család fő ága ki is halt ) semmi köze sincs. Pedig pont ez a regény volt a fantáziám megmozgatója. A következő Buckingham herceg John Sheffield államférfi lett 1703-ban. Hogy mit is akartam kibogozni ebből, az annyi, hogy a hiányos történelmi tudásom ( és szerintem nem csak az enyém ) vont misztériumot a palota köré, ami mostanra számomra nem rendelkezik túl sok érdekességgel, leszámítva persze, hogy királyi lakhely.
  • Ez a palota egy viszonylag fiatal palota. Az írásos emlékek között az első dokumentált építkezés 1633-ban volt itt, majd 1674-ben egy tűz során megsérült, 1698-ban került John Sheffield birtokába, aki hercegi rangra emelkedésének évére de inkább egy évvel későbbre teszik a palota újraépítését, amelyet 1761-ben eladott 28000 fontért III. György királynak. Aki tulajdonképpen felesége számára vásárolta meg. 1762 és 1776 között folyt a felújítása és kibővítése, amely tulajdonképpeni rangjára a "királynő házának" rangjára emelte. 1775-ben azonban a királyné a Somerset házat választotta lakhelyéül. Gondolom, mivel a gyermekeik itt születtek és nőttek fel ezért érezte fontosnak IV. György király a palota felújítását. A palota felújításával John Nash-t bízta meg, 1820 és 1824 között neo-klasszicista stílusban, félmillió fontot felemésztve épülgetett, végül ezek a munkálatok 1834-ben fejeződtek be teljesen az akkori parlament leégését követően, mivel felmerült, hogy az ide költözik. Másként alakult, királyi rezidencia lett és éppen ezért kicsinek bizonyult, hamarosan újabb bővítési munkálatok indultak, melyek 1847-ben fejeződtek be, de olyan puha anyagot használtak, melyet az angol időjárás hamar kikezdett és 1913-ban a nemrégiben épült keleti szárny és a palota felújítása következett. 1940-ben súlyos bomba támadás érte és újraépítkezések kezdődtek, végül 1962-ben nyitotta meg kapuit újra.
  • De hogyan is miért is lett királyi rezidencia? A Szent James palota ma is hivatalos uralkodói palota, 1531 és 1536 között VIII. Henrik megbízásából épült és 300 évvel keresztül volt az elsődleges uralkodói palota, azonban 1809-ben bekövetkezett tűzeset után a király ( III. György ) és udvara ide az akkori Buckingham House-ba költözött. Mielőtt tűz ütött ki a Whitehall palotában, addig Európa legnagyobb palotája volt a Vatikánt és Versaillest is megelőzve. A britt kormányzás palotája volt és tulajdonképpen a kormányzósági épületekből, a parlament tagjainak apartmanjaiból, és a Bankett House összeépült együttese volt. Ma már a kissé módosult Bankett house áll csak, mint "Whitehall" és a többi régi épület a mostani kormányzati épületekkel "olvadt" össze. A jelenlegi parlament felépítésére a tűz adta az egyik indokot, mely a Westminster palota nevet is viseli. 1837-ben a Buckingham House-t Viktória királynő rezidenciájává tette és egyben királyi rezidencia, palota lett. ( Gondolom  ez volt az elérhetőek közül az egyik legjobb állapotban és közel a tűzhöz, persze azt be kell valljam ez kicsit cinikus. )






Szigorú sorja van annak, hogy merre megy az ember, de annyi időt tölt amennyit akar. Ennek a homlokzatnak a háta mögött egyébként egy kis udvar van, ezzel szemben egy teraszról léptünk be és indultunk el, egy nagyon díszes, nagyon "aranyos", nagyon mázas világba, melynek megvan a maga mondanivalója.


    Egészen "szerényen" indult a dolog. El kell meséljem, hogy igazi angolos volt az időjárás. "Taknyolt" az eső, ez egy magyaros kifejezés arra, hogy több volt mint ködszitálás, de kevesebb, mint csepergés, mely konkrétan arra jó, hogy az ember cipője jó koszos legyen. Na ebből azt akartam kihozni, hogy mi a cipőnkkel szépen végigsétáltunk ezen a szőnyegen. Alapvetően úgy ítéltem meg, hogy én vitrinben tartanám ( a szőnyeget! ), nem, hogy sok koszos turista végig cammogja. Szóval relatíve szerény kezdet után felballagtunk a lépcsőn.


    És egy "igen szerény" korlátba erősen kapaszkodtunk a szívinfarktustól, hogy itt vagyunk, hogy ezt is megértük, alig győztünk nézni. És megjegyzem nem voltunk bunkók, nem kapargattuk meg és nem törtünk le egy darabot emlékbe. Hatalmas festmények, hatalmas szőttesek, mint mindenütt, de annyi mégis különbség, hogy nagy nevű festők képeiről lévén szó, jóval értékesebbek.


    Megálltunk és tátott szájjal néztünk körbe és körbe és körbe és...


    ... és bocsássa meg nekem mindenki, de akkor is így van ... "beszartunk" a látványtól. Tudom, hogy magyar nyelvünkben vannak erre alkalmasabb kifejező eszközök, de azt hiszem ez kellően tükrözi az érzést. Láttunk már palotát, sőt királyi rezidenciát is, de ez akkor is nagyon lenyűgöző. És ha utólag nézem, akkor ez volt csak a kezdet. Nyílván a képek nem tudják visszaadni a látványt és nem is akarok ide milliónyi csodálatosabbnál csodálatosabb fotót feltenni, aprólékos magyarázattal. Nyílván nem véletlenül fogadó szobáknak nevezik ezeket az első helységeket, hiszen az ember mindjárt tudja honnét jött és hová való.


    Miután a fenti képen látható teremből a lépcsőkön felmentünk és mint említettem erősen kapaszkodtunk a korlátba és a karzatról csorgattuk a nyálunkat már azt gondoltuk, hogy felkészültünk a látványra. Ha még ezerszer megnézném is találnék újdonságokat abban biztos vagyok, de be kell vallanom, hogy ez a pompa számomra már nyomasztó. Lehet, hogy van aki azt hiszi el bírná viselni, de én örülök a kis életemnek, a szabadságomnak és elégedett vagyok  ( többnyire ) a helyzetemmel, ez a túl soknál is több, és sokkal jobb az életem mint sokaké.


    A márvány szobrok és "családi" festmények mellett, "szerény" bútorok között eljutottunk az első helységek között a trón terembe, ami nem is olyan nagy, tulajdonképpen. Ja hogy az előtte levő szobában a nagycsaládi vacsora után az asztalok kivitele nélkül is nyugodtan táncolhatnánk, nos igen. Nem tudom vajon ezek a bútorok kényelmesek e, de, hogy drágák az biztos. Nem volt lehetőség kipróbálni, de már a szőnyegért is vérzett a szívem, nem hogy utca porát viselő általános ruhámban ilyen székre vagy bútorzatra vetemedjek telepedni.


    Csak a teljesség kedvéért néhány szék fotóját most "felsorolom", és hozzá kell tegyem, hogy itt is mint másutt azért a legtöbb dologhoz nem mehettünk túl közel és természetesen mindenféle védelemmel fel voltak szerelkezve.


    Mint, ahogyan már másutt is láthattuk a selyem falikárpitokon és tapétákon plexi volt, ahogyan az arany kilincs gombok körül is. Terem őrök meglepően nyugodt hada figyelte minden mozdulatát a hömpölygő tömegnek és szerintem magukban kuncogtak a nézd már, és ezt láttad, és odanézz és egyéb felkiáltásokon.


    És ha már trón és ha már szék, akkor íme Viktória királynő trónszéke, amely nem a legdíszesebb, nem a leg tekintélyt parancsolóbb szék a palotában, és kicsit kopottasabb is, de szerintem az angolok számára mindenképpen az egyik legértékesebb.


    Szobák és bútorzat után, mint egy kis fellélegzésnek jöttek a műkincsek. Itt és most szögezem le, nem tudom mit láttam, nem tudom mennyit érnek, de az alkotók nevei nem csak, hogy felrémlettek, hanem tudom, hogy a legnagyobbak. Ezen a téren sem vagyok túl művelt, de azért egy két dolog az eszembe villant.


    Abban is biztos vagyok, hogy ugyan Rembrandt neve a nagyok között szerepel és szeretem én a festményeket és a szobrokat, de nem fogok elmélyülni szinte soha a művészetnek az ilyen mélységű világában.


    Persze befigyelt itt is egy egy márvány kandalló, konkrétan nem ez, de mind mind lenyűgöző. Volt amely a méretével, volt amely a diszitettségével hódított. Nem akarnám érdemtelenül csak néhány sorral elintézni a rengeteg műalkotást, azonban nem érzem magam elég műveltnek hozzá, hogy kellően méltathassam őket, amit pedig hozzáfűznék nem csak az igazán híres alkotóik, hanem szépségük, értékük, időtállóságuk sem teszi megengedetté. Nem, nem voltak negatív benyomásaim, ha ezt sugallnám. ( Persze nem én lennék és nem lennék cinikus ha nem fűznék egy megjegyzést a dolgokhoz, miszerint a képeken, szobrokon látható formák a számomra is felismerhetőek voltak. És ugyan nagy név Picasso, de az ő és az övéhez hasonló alkotások számomra teljesen megfoghatatlanok és ezáltal értéktelenek. )


    A legnagyobb képcsarnok után egy kis fellélegzés képpen egy teremben bemutatás a királynő életpályáját. Például a koronázási szertartást, és a ruhát, a gyermekei egy egy kis ruháját, hogy hogyan töltik, töltötték a karácsonyt, hogy milyen ruhát viselt egy egy nagyobb eseményen, Károly és Diana esküvőjét és Diana ruháját, hogy milyen kalapokat hordanak és hord a királynő a lovin ( mert annak nagy kultusza van ám!)


    Majd ebben a bálszobában, melyet én színház teremnek ítéltem, leültünk és megpihentünk egy kicsit. Nem az volt a sok amennyit sétáltunk az volt a sokk amit láttunk. Mert ugyan megemlítettem a szőnyeget, de meg kell említsem a padlót akár márvány borította, akár parketta, akár kő, többnyire a minta, a kidolgozás is lenyűgöző volt. Szinte meg sem említettem az arany falikarokat, a hatalmas kristály csillárokat, pedig rengeteg mellett és rengeteg különböző mellett és alatt vezetett az utunk.


    Mindenhol a helynek és a hangulatnak, a stílusnak megfelelően közbe volt szúrva egy egy bútordarab, vagy műtárgy, vagy dísztárgy, esetleg kiegészítő, nagyon nagyon hatásos és szép, és újra megemlítem számomra már nyomasztó.


    A következő terem már a palota belső udvarára néz, jóval nagyobbak az ablakok, szép tágas, fényes benyomást kelt, kicsit kevesebb kristály csillárral és falikarral, de csodálatos selyem tapétával, szőttesekkel, szobrokkal és néhány kínai vázával, persze megint hozzáteszem arany díszítésekkel, melyek szinte már fel sem tűntek.


    Innen Tamásom szavaival élve a liliputiak ebédlőjébe vezetett az utunk, még nekem is kellene legalább egy tégla az asztalok lába alá, hogy kényelmes legyen, neki minimum három. Különben okosan és nagyon szépen van kialakítva ez a hatalmas asztal, mindig pont akkora lehet, amelyre szükség van. Visszatérve az előző megjegyzésemhez, mivel mostanában a kisiskolai csoportok nem nagy létszámúak, így akár három-négy csoport kényelmes megebédeltetésére lenne alkalmas ez a méret, az már más kérdés, hogy egyáltalán a közelébe engednék e egyetlen gyereket is ennek a szobának.


    Üzemeltető: Blogger.
    abcs