A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Főzőcskézek. Összes bejegyzés megjelenítése

Nem tudom kinek milyen szokásai vannak hal fogyasztás terén. Én be kell valljam jobban szeretem a hazai folyami édesvízi halakat a tengeri halaknál. Állítólag az ásványi anyagok végett ezek egészségesebbek ( kedvenc ásványi anyagom az arzén ).
Az elkészítésben is gyakorlatilag két módozat a kedvencem, természetesen a halászlé és a paprikás lisztbe forgatott sült hal szelet.
Mivel napi szinten látok halat és kellően undorodom ettől a bundázott formától ( amely a sör tésztához hasonlít, de szerintem nem az, hiszen áll lisztből, vízből és sütőporból ). Hozzáteszem az itteni divat, hogy a halat meg úgy általában semmit nem sóznak, no nem mintha egészséges lenne, de úgy hiszem, hogy egy enyhén sózott étel jobb választás az után sózásnál. Egy kis zacsiban 5 g só van, a napi bevitel ideális esetben egy felnőtt embernek 6 g.
Folyami halat vásárolni ebben az országban? Akinek van türelme. De az mondja el azt is, hogy hol lehet leves csontot venni.
Ebből az okból született meg a következő alkotás.
Ami így hirtelen nem mutat túl jól, szeletet persze nem fotóztam belőle, csak nagy mohón ettem. Kitaláltam, hogy a halat valahogyan másként kellene elkészíteni, mint a már felsoroltak. Olvastam ezt azt és megfogalmazódott a fejemben egy ötlet, na meg kényelmes utat választottam. Így mint az alábbi képen is látható olíva olajjal kentem ki egy tálat és néhány meghámozott krumplit szeleteltem bele, megsóztam egy kissé, felöntöttem kb egy pohárnyi vízzel, lefedtem alufóliával és betettem a sütőbe.
Közben a halat kissé megsóztam és megborsoztam.
Előkészítettem a kefírt( 500 ml ), amelyhez egy kis kaprot kevertem és két teáskanálnyi lisztet adtam hozzá, és lereszeltem a jelen látható sajt felét ( ami 300 g ).
A majdnem kész krumplira rátettem a halat, leöntöttem a kefírrel.
Rászórtam a sajtot és visszatettem a sütőbe.
A legelső kép lett a végeredmény. A hibája az egésznek, hogy ez a kefír egy elég folyékony állagú termék, a végén megsülve rengeteg savót eresztett ki, amelyet le kellett öntenem. Az összeállítás azonban nagyon finom lett és végre jóízűen egy tisztes adag ennivalót ettem meg. Elhatároztam legközelebb egy sűrűbb állagú, valószínűleg joghurttal próbálkozom. Mint ahogyan az előző bejegyzésemben már írtam gondjaink vannak az étkezéssel. És több dologgal is próbálkozom, hogy valahogyan felkeltsem az érdeklődésüket az étel iránt, például vicces tálalással, amelyet nagyjából két hónapja követtem el és le is fotóztam.
És ezen kívül az utóbbi időben próbálkozom elsajátítani a tejhabosítás és a kávékülönlegességek elkészítését. Persze az eszközeim kezdetlegesek. Tamásom a cappucinomat és lattemat kóstolgatja, magamnak 70%-os belga csokiból pedig forró csokit szoktam készíteni.
Remélem minden kedves blogozónak szép karácsonya volt.
Karácsonyon túl le merem már írni a bénázásaimat, mert idén abból bőven kijutott. A legkevésbé fontos, de talán a legemlékezetesebb, hogy úgy néz ki eltörtem a bal kezem kis ujjának legfelső percét. Na ilyen ügyes voltam, 24-én délután, szóval Merry Christmas! Ye?
Valamikor írtam róla, hogy felszeltem a káposztát savanyodni, kisebb balesetekkel meglett karácsonyra. ( Értendő egy kis megpenészedett réteg, mert azt hittem fog levet engedni és nem öntöttem fel vízzel teljesen, de ez Anglia! ) Szóval volt töltött káposzta, mindössze 1 kg húsból csináltam, hogy ne maradjon jövő karácsonyra is. Két napig főtt és annyira "rosszul" sikerült, hogy mára nincs belőle egy szikra sem. ( Azért főtt két napig, mert nagyon kevés időm volt és félig főzés után következő este befejeztem. ) Az egyik vendég véleménye a következő volt: mint az otthoni, dagadt a májam na.
Készült bejgli, ami nem is bejgli és nem is a legjobb lett amit valaha készítettem, de ez is a végét járja, szóval annyira nem lett rossz. Pontosabban egyáltalán nem lett rossz, csak nem olyan lett mint szokott. Azért nem bejgli, mert pozsonyi patkó receptje lenne eredetileg, de persze csavartam rajta néhányat, szokás szerint, attól lett bejgli, hogy nem lett kifli vagy patkó formája.
Kb. 40 dkg diót 1 citrom reszelt héjjával és kb. egy fél citrom levével és 2 púpos ek. barack lekvárral és némi cukorral kikevertem. Szintén 40 dkg-nyi mákot reszelt citrom héjjal, cukorral és annyi tejjel amennyi ellepte felfőztem. Ezekből a kedvemre jó vastag töltelék réteg lett. A tészta pedig a következő hozzávalókból állt: 25 dkg vaj, 60 dkg liszt, ( szigorúan magyar, a magyarok boltjából ) csipetnyi só, 4 ek. tejföl ( és itt rontottam el, mert nem tettem bele az élesztőt, mert nekem csak szárított van ), 6 tojás sárgája, ( Éljen a habcsók, amit most nem készítettem. ), 5 dkg élesztő ( nálam egy púpos teáskanálnyi angol ). Ezeket a hozzávalókat jól összedolgozzuk, hűvös helyen minimum 3 óra hosszát pihenni hagyjuk. Vékonyra nyújtjuk, töltjük, feltekerjük, megkenjük tojás sárgával mielőtt a sütőbe megy, nem baj ha a konyhában pihen még egy kicsit, mert vastagabb lesz a tésztája. Lassú tűznél készre sütjük. No nekem a malőr miatt lassan dolgozott a tésztám, így egy kicsit tört, meg vékonyabb lett az átlagosnál, de ez nálam bevált recept, csak én bénáztam el. Rohantam na.
Készült méhes puhedli ( tele szájjal ;-D ). No ezt nem győztem kapkodni ki-be a sütőbe, ennek egy gyorsan múló alkari égési sérülés lett a vége. Ehhez kellett 800 g liszt, amely már előre szóda bikarbónás volt jó angol szokás szerint, így tehát az eredendően 3 kávéskanál szóda bikarbóna helyett csak 2 kávéskanállal adtam hozzá, kell hozzá 3 tojás sárgája, 1 tojás, 250 g méz, 100 g margarin ( helyett vajat adtam ), 5 ek. barack lekvár, 120 g cukor, 1 citrom reszelt héjja, 2 cs. vaníliás cukor ( helyette vanília kivonatot használtam, úgy 1 teás kanálnyit ), 6 ek. tejföl, csipetnyi só, aki teheti mézeskalács fűszer port tegyen hozzá. Én a fűszereket mák darálóval őröltem, került bele gyömbér, ettől ha sokat teszünk csípős lesz a kalács, csillag ánizs ( mert véletlenül sem láttam most ánizst ), szegfűszeg, szegfű bors, fahéj. A tészta egy nagyon ragadós állagú sűrű massza lesz, ezért is kell minimum egy napot hűteni. Nekem az idő hiánya miatt hűlt kettőt. Gyorsan kell dolgozni vele,mert különben ragad, lehet jó vékonyra is nyújtani, mert jó alaposan meg fognak nőni, és a sütéssel nagyon óvatosnak kell lenni, mert ha túlzottan megbarnul, akkor a fűszerek végett keserű lesz.
Készült egy kis pulyka ( mivel az nem az én reszortom volt a karácsonyi főzésből abból kevés csak nekünk ). Pulyka mell szeleteket ( szigorúan magyar, lehet kapni a tescoban fagyasztott állapotban ) kivertem és tejben áztattam két napig. 1 csomag kb. 400 g gesztenyét az életem bevagdalt és megfőztem. Persze nem jött le szépen a héjja, összetördeltek, de egyébként sem lett volna jó, mert túl nagyok lettek volna. Szóval ezzel a közepén felgöngyöltem a húst, cérnával összerögzítettem, kívülről sóztam, borsoztam, sütő zacskóban sütöttem.
Készítettem még egy gesztenyés torta szerűséget is. Azért szerűség, egyrészt mert nem kerek, másrészt mert inkább talán a szelet szó illik rá. Ehhez sütöttem 3-3 tojásból egy-egy sima és kakaós piskóta lapot. Főztem 1 csomag vaníliás grízes pudingot, amibe még melegen bele kevertem 5 dkg vajat, majd kicsit később 1 gesztenye masszát. Amikor kihűlt akkor 1-1 cs zselatin port, ami 1-1 zselatin lapnak felel meg forró vízzel feloldottam, az egyiket a masszába tettem, a másikat a tejszínbe. A tejszínt ( kb. 300 ml )majdnem kész habbá vertem, adtam hozzá kb. 2 ek. cukrot és végül a zselatint jól bele kevetrem, összeforgattam a masszával. Kakaós-fehér-fehér-kakaós sorrendben egymásra helyeztem a lapokat, bevontam a krémmel, pirított mandula szeletekkel megszórtam ( vagy nem is tudom, úgy hozzá vagdostam őket ), a tetejére még egy kis étcsokit reszeltem és másnapig hűtöttem. Mindenkinek ízlett, mert nem volt túl édes és a gesztenye is jól megérződött rajta.
No én ezzel a karácsonyi menüvel szolgálhatok. Volt még mintegy mellékesen saját kezű rumos kakaós szaloncukor, tejkaramell. Persze mivel nem egyedül készültem a karácsonyi vacsorára volt kétféle pulyka is és somlói galuska is, meg hagyományos bejgli, amit tulajdonképpen úgy vettek és amiről az volt a vélemény, hogy egy kicsit száraz ( úgy alapvetően, a töltelék és a tészta is, pedig nem volt régi, de mégis ). Viktória meg is fogadta, hogy talán jövőre megpróbálkozik saját maga.
Összefoglalva jól telt a karácsonyunk, leszámítva a vágásokat, égési sérüléseket és a talán törött ujjat, néhány könnycseppet azokért akik már nem ünnepelnek velünk, néhány könnycseppel azokért akik távol vannak tőlünk és néhány könnycseppel a szerencsétlen helyzetek és a szerencsétlenül járt ember társaink végett. Képet majd lehet, hogy teszek még fel, ha lesz erőm és kedvem hozzá, illetve az Adri is elküldi amiket készített, addig is így kép nélkül teszem közzé a beszámolómat.
Most már itthon is.
Elkezdtem kipróbálni a szaloncukor készítést. Egyrészt, hogy mennyi lesz egy adott mennyiségből, hogy hogyan sikerül, hogy szeretjük e, hogy macerás e. Kerestem a neten, találtam is sok sok receptet, sok sok jó tanácsot. Persze nem most kezdtem el keresgélni, hanem már jóval korábban, hogy nagyjából mi is kell hozzá, no meg kell e hozatnom valamit Magyar országról. Alapvető gond a csomagoló anyag beszerzése, és külön nehézség volt, hogy honnan szedjek én drótot, mégsem járja, hogy otthonról kérek 20 cm drótot. DE! Megvettem, a drótot is, tulajdonképpen azt a drótot vettem amivel otthon ( meg itt is ) a szálas virágokat szokták "kipányvázni", de drót.
Tulajdonképpen nagyjából elhatároztam, hogy mit szeretnék karácsonyra készíteni és elkezdtem beszerezni vagy előállítani a hozzávalókat. Természetesen lesz töltött káposzta, amihez már savanyodik a káposzta. Szeretnék mézes puszedlit, amihez már megvettem a mézet, mert miért vettem volna kis adagot, ha hamarosan úgyis kell, tehát vettem a nagyobb kiszerelést. ( Meg egyébként is eláll a puszedli, és nem árt ha puhul egy kicsit, csak hová rejtsem? Már, hogy "elálljon". ) És a jól bevált recept szerint lesz mákos és talán diós bejgli is, ami igazából pozsonyi patkó tésztából készül nálam. Szóval készítettem kétféle szaloncukrot ( ami nem is kétféle, de majd később ), meg vajkaramellát.
Mielőtt bárki is plágiummal vádol ez a kép egy Beatbull nevű blogozó oldaláról van
( http://www.beatbull.net )
A vajkaramella receptjét szintén Beatbull nevű blogozó oldaláról vettem, kicsit persze módosítottam és a saját tapasztalataimmal adom most elő. Különben egyszerű és nem értem miért is nem készítettük el eddig otthon, ahelyett, hogy vadásztunk a szlovák vagy lengyel változatra, mert az a finom. Ez kérem sokkal finomabb:
- 250 ml tejszín
- 250 g cukor
- 30 g tiszta méz
- 60 g vaj
- 1 csomag vaníliás cukor
- 3 nagy csipet tengeri só
Na valami ilyesmit is szeretnék, de ez nem lesz, legalább is nem saját kezű. Mert vehetek előre ízesített förmedvényt amiből talán lenne olyan állagú a zselém amilyen kellene, hogy legyen. Vagy vehetek zselatin lapot, amiből túl lágy lesz a zselém, és különben padig tök mindegy, mert a csokitól megolvad és nem lehet bevonni vele, csoki utánzattal pedig nem állok szóba.
Lett rumos kakaós, recept szerint 1/2 kg cukrot 3 dl vízzel 3 percig forraljunk, adjunk hozzá 1/2 kg tejport, 20 dkg kakaót, mazsolát, rumot, durvára vágott diót. Hát kérem mikor hozzá próbáltam adni a tejport ez olyan száraz volt, mint a góbi sivatag. Persze lehet, hogy túlzottan elforraltam, de a három perc az három perc. Szóval kihagytam a diót és a mazsolát, és adtam hozzá egy kicsi vajat és persze meglódítottam rummal, szép krémes masszát kaptam. Recept szerint két napig hűvös helyen kell "szárítani", majd felvagdalni és csomagolni, szárad még egy napot, majd meglátjuk. Illetve a nagy durranás ( lett volna) a konzum szaloncukor. Recept szerin 1 kg barna cukor kell hozzá. Hááát...
Ki mit ért barna cukor alatt... Szóval a barna cukor az ugye lehet a közönséges kristály nád cukor, illetve a kevésbé közönséges klasszikus melaszos barna színű barna cukor. No hát a barna cukor az barna, vettem a melaszosból. Az állaggal a főzéssel semmi gond, de melasz ízű, szóval majd Tamás elmajszolja. Szóval 1 kg cukrot 3 dl vízzel kell főzni, majd a végén ízesíteni és bevonni csokival. De mi pont a csoki nélküli konzumra vágyunk. A főzés na az már macerás, mert főzd, de ne forrald, akkor jó ha a drótból hajlított karikán cukor buborékot tudunk fújni. A kihűlt cukor masszát addig keverjük míg ki nem fehéredik. Különben ez is jól formázható, és természetesen amikor kevergetjük ízesíthetjük. Én mentával, kávéval, citrom és narancs aromával ízesítettem. Még készítek majd, fehér cukorból, hogy én is megkóstolhassam.
De elárulok egy titkot. Lesz marcipános is, persze a marcipánt már megvettem és kakaó porba kívánom megforgatni. Majd megpróbálom elrejteni az életem napos oldala elől, mert hát torkos a lelkem , ha pedig marcipánról van szó, nos...
Addig meddig szerencsétlenkedtem az interneten, hogy végül mégis megtaláltam. Pedig egy egészen más dologhoz egy egészen más hozzávalót kerestem. Jah, hogy mit? A sikért, a lisztet.

Vettem magvakat is, mert szeretjük a kenyerünkben. És vettem liszteket.

Még nem próbáltam ki, hiszen ma érkezett, tegnap pedig más munkát találtam ki magamnak mára. Vettem egy jókora fej káposztát. Nem olyan hazai eltevős félét, ha nagyon mennék utána kapnék, hanem kereket, de legalább a levelei fehérek és nem zöldek. Van nekem egy 10 literes agyag savanyító edényem. No ez a káposzta akkora volt, hogy miután felmetéltem 3/4-ig megtöltötte tömörítés után. Lesz tehát karácsonykor töltött káposzta. Van már drótom is, ha ráérek valaha akkor szaloncukor is lesz, jah és a csomagoló papír kérdés is meg van oldva.
Nem csak ezt az egy félét, szépek nagyon, majd látjuk jó lesz e velük sütni.
Nem adtam fel!

Az első kenyeremet követte a második már csak 300 ml vízzel, még mindig nehéz középpel.

Majd a harmadik.
Először 250 ml vizet tettem hozzá, miután nem volt szép sima a tészta így még 10 ml-t adtam hozzá.

És miután ez már jól sikerült jöhetett a következő lépés.
Fele részben teljes kiőrlésű lisztből készült, fél adaggal több vajjal mint eredetileg, illetve a sóval úgy egyezkedem, hogy egy jó púpos teáskanállal teszek hozzá. Azt hiszem nem fogom tudni abbahagyni. Tamásom lelkesedéséről már szólva.
Az első kenyeremet követte a második már csak 300 ml vízzel, még mindig nehéz középpel.
Majd a harmadik.
Először 250 ml vizet tettem hozzá, miután nem volt szép sima a tészta így még 10 ml-t adtam hozzá.
És miután ez már jól sikerült jöhetett a következő lépés.
Az előző írásomban a windsori kirándulásunk sztoriját emlegettem ugyan, de előzőleg megígértem Limarának, hogy beszámolok az első kenyeremről. Szegény azt írta, hogy kíváncsian várja, én meg jól megvárattam.
Történt tehát egy fiaskó a blog háttérrel, meg dolgoztam, meg sajnos sokat fáj mostanában a gyomrom. Ha valaki okos tanáccsal szeretne ellátni akkor sikítok! Nem mintha blog olvasás közben bárkit is fenyegetne az a veszély, hogy hallja, de mégis. ( Mellesleg kitalálhatok valamit! )
Mindenki megnyugtatására közlöm, hogy van időpontom az orvoshoz. Hadilábon állok a kenyerekkel a gabonákkal a szénhidrátokkal, így a kekszekkel is. Általában nem eszem normálisan és tudom is magamról, aki nem ismer annak csak annyit ápoló is voltam hajdanán, így a diétáról is van némi fogalmam, tehát az első lépés a diéta volt. Mostanra azonban a fülemen jön ki a hajában sült krumpli és a szimpla víz megivása is fájdalmat okoz. Sőt az érdekes alvási szokásaimon még sikerült csavarni egyet, egyelőre nem a szomszédok rovására.
Szóval.
A kenyerem áll 500 g fehér lisztből, amelyre rá van írva, hogy erős kenyér liszt, a lényeg, hogy magas sikér tartalmú lisztről van szó. Elsőre 350 ml, másodikra 300 ml langyos vizet és 50 g vajat adtam hozzá. ( Mert a kenyérsütő gép recept könyvében ez volt. ) 1 tk. élesztőt, 1 tk. cukrot és 2 tk. sót, magvakat. Kívülről az eredmény:

Kivettem a kenyérsütő gépből, mert még anyuval tapasztaltuk meg otthon, hogy sokkal levegősebb és gusztusosabb a kenyér a sütőben megsütve.

Belülről, hááát ... gondolom érzitek, csökkentettem a víz mennyiségét, és még fogom is. Elsőre nagyon nehéz lett a közepe, és ment a kés után. Másodikra már nem ment annyira a kés után, de még mindig nehéz. Illetve az angol édes kenyerek után, meg egyébként is nagyon sós, tehát kiegyezek mondjuk másfél tk. sóval egyelőre, de majd meglátom, lehet, hogy 1 tk. lesz belőle, szerintem vasárnap.
Jaj nekem ha eltalálom az arányokat! Pontosabban már így is jaj nekem, a párom által, no de van még ugye az ő húga és öccse akik látogatóba jövetelükkor szoktak "rendelni".
Így csináltam már két oldalán púpos lángost, töltött káposztát, úgy, hogy három hónapot vártam, hogy megsavanyodjon a káposzta ( mivel a lakásban nem egyedül laktunk hűvösön volt ). Szóval próbálom az itteni alapanyagokból előcsalogatni a magyar konyha vívmányait. Túró gombócot kis valószínűséggel fogok csinálni.
No szóval Windsor is jön hamarosan!

Tegnap a süti sütés mellett még kreatívkodtam egy kicsit.
Tulajdonképpen a párom hisztizett, hogy neki márpedig töltött krumpli kell. Az ötlet pedig onnan jött, hogy olvasta a recept újságomat, amit otthonról hoztunk.
Elolvastam én is a receptet és mindjárt úgy döntöttem, hogy én nem úgy csinálom. Kétféle recept volt és kétféle tölteléket is csináltam. Ő nincs úgy oda a májért és meg a csirke mellért. Anyunak most biztos égnek áll a haja, mert apu mondása volt, hogy a csirke mell az túl száraz hús. A haj égnek állás pedig azért mert én voltam és én vagyok az a gyermek aki szépen kiválogatja a zsiradékot a húsról. Rajtam már csak a párom tud túltenni. De most már értem talán, hogy mit mondott apu, csak sajnos már nincs alkalmam megkérdezni ... Szóval, hogy könnyen előfordulhat, hogy az elkészítés során nehezen fogyaszthatóvá válik, míg a comb egy kicsit többet bír el, nem mintha a comb lett volna az apu kedvence. Érti ezt valaki? mert már magam sem.
Szóval, sikerül venni desiree krumplit, nagy szó! Írjak egy tanulmányt az angol mezőgazdaságról, az ott termeltekről és az igényekről? Inkább nem teszem. Többnyire tudunk venni desiree krumplit és többnyire ezt használjuk, mert a mi étkezés kultúránkhoz ez a legalkalmasabb.
Ebből négy jókorát hajában sós lében megfőztem majdnem készre. Kihűlt, meghámozta a lelkem, karalábé ekeccsel lyukat készítettem a közepébe. ( Tudja valaki ennek az eszköznek a nevét, mármint a karalábé izének? )
Bacon szalonnát pirítottam. Csirke mellet apróra kockáztam, majd a kisült zsiradékon egy kevés hagymát, majd a csirke mellet, sóval borssal kakukkfűvel készítettem, majd a kivájt krumpli felét beletörtem és került még bele illatos fokhagyma is. Ezzel kipótoltam a hiányzó lyukat a krumplin, megszórtam parmezánnal.

Majd a többi elkészültével betettem a sütőbe és megsütöttem.

A másik kettőhöz zsiradékon megpirítottam a hagymát, hozzáadtam a májat, sóztam borsoztam. A májat megettem ma ebédre. Pontosabban megint csak bacont pirítottam a zsiradékán átmelegítettem és összetörtem a kruplit, hozzá törtem 3 csirke májat, adtam hozzá fokhagymát és petrezselyem zöldet. Töltöttem a kruplit, parmezánoztam és sütöttem.

A végeredmény pedig nagyon finom lett. Tulajdonképpen egy egyszerű étel, és még köretet sem kell készíteni mellé!

Sütni akartam, sütöttem.

Kuglófot, tegnap már leírtam a receptjét, meg almást, amin nagyon sokat gondolkodtam, még javítok majd rajta. Nos az én kuglófomnak bizony domború lett a talpa ( mint általában ) és csak azért sem vágtam le, hogy szebben álljon a képen.
És mivel a liszt kérdésemre nem találtam még megoldást, egyelőre a jól bevált magyar lisztet használtam. Szerintem tökéletes lett a közepe. Egyébként a mazsolátlan felén vágtam fel, mert nálunk ugye ez is szempont, így a próba szeletre a kis drágám már is lecsapott.

Az almás sütim már más kérdés. Bejött amit nem szeretek, az alma édes. És nem tudtam még véletlenül sem savanykásat venni. Tegnap délután direkt nem vettem, mert csak ugyanez az édes volt és úgy voltam hátha az éjszaka érkezik friss, jött, édes. Azon kívül? A tepsimhez sok lett a linzer tészta és maradt még morzsám máskorra is.

Azok a feketének tűnő micsodák mogyoró. Szóval 10 dkg vajból, 30 dkg lisztből és 2 tojássárgából meg némi cukorból készítettem linzer alap tésztát, melyet elősütöttem. Úgy adódott, hogy az almát csak jóval később tettem rá. Lereszeltem 8 öklömnyi almát, fahéjaztam, reszelt citrom héjat adtam hozzá, mikróban 3 percig melengettem, hűtöttem, a levét kifacsartam. Rumba áztatott mazsolát tettem ég hozzá és mehetett a tésztára. 10 dkg vajjal és 10 dkg cukorral összemorzsoltam annyi lisztet amennyit felvett, hogy morzsálódós tésztám legyen, ez jó sok lett, így ami már nem kellett kisütöttem és eltettem máskorra. Szóval az alma tetejét beborítottam, megszórtam durvára tört mogyoróval, sütöttem kb 35 percet. A végeredmény hibája, hogy az alapjában édes tészta rétegek között a kellemesen savanyú réteg helyett édes réteg van. No igen kérem ez Anglia.

Ez sem lesz egyszerű mutatvány, de csak azért is, majd jelzem, hogy mire jutottam.
Van egy jól bevált kuglóf receptem:
Mazsolás kuglóf
Hozzávalók: 2,5 dkg élesztő, 3 dl tej, 10 dkg porcukor, 45 dkg rétesliszt, csipetnyi só, 1 citrom reszelt héja, 3 tojás sárgája, 10 dkg olvasztott vaj, 10 dkg mazsola.
1 dl tejet meglangyosítunk, az élesztőt belemorzsoljuk, a por cukorral elkeverjük és meleg helyen felfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, sóval, reszelt citrom héjjal, tojás sárgákkal, vajjal és a felfuttatott élesztővel összegyúrjuk és jól kidolgozzuk. Akkor jó, ha a kezünkről is és az edény falától is jól elválik, Végül a közben beáztatott és lecsöpögtetett mazsolát is hozzá adjuk. Meleg helyen 35 percig kelesztjük. A megkelt tésztát vajjal jól kikent kuglóf formába töltjük. Még egy rövid ideig kelni hagyjuk, majd előmelegített sütőben 45 percig, majd kisebb lángon 20p percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd tálcára borítjuk és por cukorral meghintjük.
Hát persze, hogy ezt is a kenyér géppel dagasztatom és kelesztetem, majd a formába öntöm és annyit hagyom pihenni, hogy a forma majdnem kiteljen. A sütéssel pedig keveset variálok, de azt is csak azért, mert a sütőm lég keveréses és rövidül a sütési idő. mert különben kiszárad.
Ez azért kihívás, mert nem lehet ám akármilyen lisztet kapni ebben az országban csak úgy, hogy bemegyek a supermarketbe, hogy csókolom én a jó magyar réteslisztnek megfelelő lisztet szeretnék venni. Különben mindenhol azt írják, hogy van ilyen, csak vedd meg a spéci boltban vagy neten. Na mármost rákerestem, spéci bolt címet nem találtam, neten, látatlanul nem szívesen vásárolok ilyesmit, meg egyébként is akkor már rendelek a magyarok boltjából tisztességes magyart, akármennyi idő alatt ér is ide. De azért még utána nézek egy kicsit.
A másik amiért most meg vagyok veszve a morzsolt almás azt hiszem. Amikor a cégnél bevezették a tiramisut azt készítettem, most az almáson van a sor. No nem a lepényen, mert megeszem ugyan, de azért össze nem piszkítanék egy tepsit, hogy hozzájussak egy szelethez.
Amit most kezdünk árulni az kérem a linzer tésztához a legjobban hasonlítható tésztából van. Mivel nem találtam egy tisztességes receptet sem, mert mindent csészével mérnek, de az ugye, hogy mennyi is már nem lehet pontosan tudni, mert a váltások szerint 240-260 g között mozog 2 csésze liszt.
Tudom, hogy nagy mixer vagyok, és mindenki bízik benne, hogy majd kitalálok valamit, hát rajta leszek.

Az egyik kedvenc sógornőm ( mert mindjárt hárommal rendelkezem ), Görögországban pihen éppen és nagyon remélem, hogy jól telik a nyaralása és nem sertés influenzát hoz emlékbe. Haha.
Szóval Ő a bűnös a következő akciómért. Hetek óta emlegeti a töltött fasírtot, mármint a fasírt rudat tojással a közepén, van annak neve is, csak nekem nem jut az eszembe, pontosabban a Stefánia vagdalt jut eszembe, de nem vagyok biztos benne, de tök mindegy is, mert megszületett a ... az ... , mindegy alkottam tojással töltött fasírtot, nem a neve a lényeg, hanem, hogy finom!
Minden Magyarországi tájegység más más módon fűszerezi az ételeit, van aki szereti a tojásos vagdaltat van aki nem. Nálunk én szeretem, Tamásom kiválogatja a sárgáját, tehát az egyen étkezés újfent kizárt. ( Mellesleg nem meglepő módon mint mindig. Mert mostanában főztem zöldbab levest jó bő lével, Tamásnak a levét, nekem a babot alapon. Lasagnét és bolognai spagettit vagy rakott zöldbabot szoktam egyszerre főzni, mert én nem vagyok oda a lasagne-ért, Tamás meg a tudatomat gyilkolja, hogy mikor csinálok már, pedig még nem is fogyott el, tehát a húsalapot elkészítem fele ide, fele oda, rakott zöldbab tehát nekem. ) Mellébeszélést félre, tehát ízesítettem a húst kevés borssal, sok szép piros magyar paprikával, került bele tojás és só, jó magyar zsemlemorzsám ( nagy kincs ) fogyóban, tehát kiegészítőnek zabpelyhet használtam megint, formáztam a húsgolyókat Tamásnak, főztem a tojást magamnak.

Nem tudom ki, hogyan főzi a tojást, én a biztonság kedvéért használok "konyhai órát". Valahol olvastam, hogy a keményre főtt tojás sárgája azért lesz zöldes szinezetű, mert túl sokáig főzik, kipróbáltam és igaz. Ha a víz újraforrásától számítva 4 percig főzöm, akkor tökéletes lágy tojást kapok, ha 8 percig, akkor egy erős narancsszínű tojássárga tekint vissza, a tíz perc pedig a tökéletes és szép kemény tojások ideje. De mivel még a hússal együtt sütöttem is, így egy olyan állagra volt szükségem amelyet már biztonsággal meg tudok hámozni, és még nincs kész, tehát maradt a 6 perces változat. Rögtön hideg vízbe tettem, majd lecseréltem. Majd mikor már csak langyos volt jöttek a felettébb óvatos mozdulatok, körül göngyöltem némi husival és a remekmű elkészült:

No persze lett egy kis zöld karika a sárgája körül, de mire a hús megsült a fehérje nem barnult meg. Így laktunk jól mindketten, Tamás a húsevő én meg megkaptam a töltött fasírtomat kicsiben.

Éhes voltam, nagyon, de nem abban az értelemben, szóval a fejembe ötlött a minap a lángos, és ott is maradt.
Van kenyér gépem, vettem lisztet, amelyet tulajdonképpen kenyér lisztnek árulnak, adalék anyag mentes, de talán van sikér tartalma ( amit glutén-nek becéznek ). Nem akartam éjszakába nyúlóan sütögetni, tehát a rövidebbik változatot készítettem, persze nem én lennék ha nem mixeltem volna a talált recepteket.
Tehát: 2 dl langyos tejbe 1 ek cukrot és két púpos tk élesztőt tettem ( egyébként 4 dkg frisset írnak hozzá, én meg azért tettem két tk-val az itteni szárítottból, mert az útmutatató azt javasolta ), és rá a nagyszerű lisztet 1 kg-ot, 1 tk só, 3 tojás és lengyel kefír 5 dl. Csikorgott, nyikorgott a szerencsétlen gép szerkezet, szóval még kb fél dl vízzel hígítottam.
A végeredmény gyorsan fogyott, nem csalódtam benne, az eredeti leírások mindössze fél óra kelesztést írnak neki, nekem kelt 40 percet és kiszaggatva pihent 20-at, gyönyörű levegős lett a közepe és nagyon könnyű a tészta.
Ja és vettem nem olajos olajat. Na ezt jól megaszontam. Szóval olyan olajat, ami tulajdonképpen növényi olaj, de gondolom adalék anyagokkal érték el, hogy ne nagyon tapadjon meg az ételen. Kifejezetten olajban sütésekhez ajánlják, mivel egyébként vajat, ghee-t vagy olívát használok nekem ez a legtökéletesebb, annyiba kerül belőle 2 liter mint 3 liter repce olaj, szóval közép kategóriás, mivel a napraforgó olaj drágább.

Szóval ma jól laktam, holnap meg majd irigykedhet az arab szakács! Naná, hogy felcsigázom, és naná, hogy nem adok neki, naná, hogy marhára élvezni fogom!
Nem saját kútfőből, sok sok éve már, hogy kutatgató a receptek között és ki-ki próbálok ezt-azt.
Azt hiszem nem túlzok ha azt mondom, hogy a család egyik nagy kedvence az alábbi
Fonott kalács:

Mivel én kenyér sütő gépben készítettem mindig is, így a kelesztési idő, a dagasztás kimaradnak az életemből, így arra vonatkozóan most nem tudok mit írni, pedig eredendően nem géphez való recept. Szóval a tartályba beleöntöm a meglangyított 150 ml tejszínt, teszek hozzá egy kis cukrot és hozzáöntöm az 1 zacsi szárított élesztőt. 500 g finom lisztet, sót, 1 egész tojást és egy tojás fehérjét, én plusz cukorral szeretem, tehát még cukrot és egy vaníliás cukrot. A recept természetesen ír mazsolát, de az nálunk váló ok, tehát helyette narancs héjat tettem bele.
Mikor megkelt, kicsit átgyúrom, 2/3 1/3 arányban elosztom. A harmadokat 3 részre vágom megfonom, a nagyobbikra ráteszem a kisebbet és annyi időre még meleg helyen kelesztem, míg kétszeresére nő ( kb 20 perc ). Előmelegítem a sütőt, a maradék 50 ml tejszínt a tojás sárgájával kikeverem, ezzel lekenem a kalácsom, és megsütöm.
Család elől megpróbálom elrejteni, hogy másnap ne nyögjenek a forrón megevett kalácstól, amiből természetesen annyi sem marad, hogy hidegen megkóstoljam a művemet.
De persze nem azért süt az ember, hogy muzeális tárgy váljék belőle.

Kicsit előbb ugyan, de szerintem kellően megemlékezve a 35. előtt.
Jól éreztük magunkat, legalább is én úgy hiszem, pedig nem kevés felkészülés volt mögötte.
Mindenképpen szerettem volna valami olyasmit készíteni amit szeret, ami kicsit különleges, ami egy kicsit magyar és a legnagyobb kihívás, amit mindenki megeszik. Jó alaposan átválogatott kis csoport vagyunk. Van aki szereti a levest, van aki nem, van aki eszik sertés húst, van aki csak csirkét, éppen ezért a marha és a bárány kizárt volt. Van aki szereti a brokkolit, van aki szereti a gombát, van aki csak a jég salátát eszi meg, van aki semmi zöldet. És most egy szó vicc én nem eszem Zöldet, aki nem eszik zöldet. Szóval lesz aki érti, lesz aki nem az előző mondatomat. Remélem aki érti most jót kacag.
Felkészülés alatt pedig azt a molyolást és az internet és a szakács könyvekkel töltött időt értem amíg megvilágosodott a kis agyacskám, hogy mit is főzzek, illetve az előkészületeket.
Hozzáteszem, hiába a sok recept természetesen improvizáltam.
Amikor kijöttem Angliába Zoli is velem tartott, végül rövidre szabta a tartózkodását, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy egy este éhesek voltunk, ki akartunk kapcsolódni és találomra bementünk egy "étterembe". Ez egy portugál stílusú hely, ahol többnyire grillen sült csirke a menü. A dolog pikantériája a pác, amelyben a csirkét előkészítik. Nagy kedvenc lett a Nando's. A csirkét ún. peri-peri szószban és szósszal készítik, ami tulajdonképpen egy fűszerekből álló keverék, úgy mint a vegeta, a piros arany, a ketchup, a curcuma...
Azonban a teljes titok megtartásával, a boltokban is hozzá lehet férni a fűszer keverékekhez. Ez a nagy körítés pedig arra szolgált, hogy elmagyarázzam, hogy mitől lett ízletes a csirke. A csirke combokat megsóztam, beszórtam ezzel a fűszerrel, bedobtam a sütőzacsiba, egy leheletnyi olíva olajat öntöttem rá és megsütöttem. ( A csak csirkét fogyasztóknak. )
Csirke húsból főztem levest, lehűtöttem és a minimális zsiradékot is eltávolítottam hátha a levest nem szerető mégis megkóstolja, megtisztelt vele. Mivel a főtt csirke hús elfogyasztása igen nagy kérdés nálunk, így tettem egy próbát, ami tulajdonképpen bejött, de még a hús mennyiség így is soknak bizonyult. ( Ezt úgy kell elképzelni, hogy ami 12 db csirke szárnyról tisztán lejön, azaz kb 15 dkg. ) Szóval húsdaráló híján késsel, jó hosszan aprítottam a főtt húst, adtam hozzá tojást, minimális sót, kevés borsot, zöldség zöldet és kb 2 evőkanálnyi grízt, kevertem, golyókká formáztam és lobogó forró kockából készült húslébe dobtam és kifőztem.
Mint említettem köretnek volt szimpla saláta ( a jég saláta külön edényben, de volt mix is a saláta evők kedvéért. ) Volt rizs, párolt zöldségek, mint brokkoli, borsó. répa, kukorica és grillezet gomba fejek. Külön a saját kedvemért, aztán mint kiderül más kedvéért is készítettem egres mártást ( szőrös friss angol egresből, legközelebb esküszöm megborotválom őket ).
A felkészülés másik hosszan tartó főfogása pedig a sertés hús volt. Sertés húst vettem egyben, egy ilyen hálóba tekerve. Azt levettem, a húst sóztam, hagyma szeleteket és fokhagyma gerezdeket tettem a hús közepébe, és vissza göngyöltem a hálóba. Leöntöttem 1/2 l vörösborral, és annyi olíva olajjal, hogy ellepje, megszórtam borsfűvel, kakukkfűvel és a hűtőben három napig, naponta a pácot felkeverve és a húst megfordítva pácoltam. Végül ebben a pác lében fedeles jénai edényben kisütöttem.
Mivel már megérkezett a kenyér sütő gépem, így kívánságra készítettem vele valamit. A valami egy tulajdonképpen lapos fonott kalács lett. Igyekszem kideríteni, hogy miért lett lapos, hiszen Magyar országon ez egy jól bevált recept volt, és az ízére senki nem emelt panaszt. Tulajdonképpen csak nekem volt gondom vele, vagyis a méretével. Íme egy idézet a lisztről, a Magyar lisztről: A finomliszt apró szemcse méretű, csekély korpa tartalmú, ezért világos szín árnyalatú. Főként a háztartásokban, vendéglátó ipari egységekben és a sütő iparban használják fel nagyobb mennyiségben.Az Angliában vásárolt lisztnek a tapasztalatommal ellentétben a fogása durvább, mondhatni homokosabb ( karcosabb ), a színe inkább szürke volt, a csomagoláson az állt, hogy nem vonták ki belőle a sikért (vagy nem teljesen ). Lehetséges probléma forrásnak jelöltem meg, anyu pedig azt mondja, hogy biztos ami biztos alapon adagolt élesztő mennyiségem okozta a problémát, mivel a tészta kelési programjával nem volt gond. Éééés mivel a lisztet nem találtam jó minőségűnek, ééés mivel az élesztő nem teljesen olyan mint otthon, egy kicsivel többet tettem mint ami az élesztő csomagolásán javasolt. Szóval legközelebb megpróbálom angol liszttel és pontos mennyiségű élesztővel, utána többé nem kísérletezek, beszerzem a Magyar lisztet, mert egy jó recept nem érdemli meg, hogy megcsúfoljuk rossz minőségű liszttel. Liszteket említve azokkal még kísérleteznem kell, hogy mi, mire is lesz jó, csak nem tudom meddig leszek türelmes. Most vettem úgynevezett erős búza lisztet, hááát majd meglátjuk, a vak is azt mondta.
Ezen kívül hiány termék, de volt ropi és perec. Tornyocska "tésztából", tornyocska forma nélkül tulajdonképpen dió golyók, és természetesen volt torta.

Nem mintha nem tudnék sütni, de azért a 35 mégis csak 35 tehát az öccsétől egy marcipán tortát kapott a lelkem. Igen szerényen ittunk, elfogyott komoly 3 üveg sör, 1 üveg pezsgő, 1 pohár vörösbor és 1 pohár vodka.
A lényeg mégis az, hogy együtt voltunk és jól éreztük magunkat.

Na.
Befejeztem a Hampton Court beszámolót, végre.
És végre a lakás is lakásra hasonlít, avagy függönyök függöny karnison ékítik lakásunkat. Persze van még megvalósítani való tervünk, melyek közül néhányat az időjárás keresztül húz rendszerint, de mindennek eljön a maga ideje.
Most az ígéretek megvalósításának ideje jött el. Mégpedig, hogy elmesélem, hogy miket alkottam mostanában. Időrendi sorra kényszerítve magamat az első tehát.

Rakott zöldbab:
Itt Angliában nekem még csak zöld színű ( lehet kötekedni, de az igazi színe akkor is halvány sárga és kész! ) zöldbabot sikerült csak találnom. Mivel a választék minimális árkülönbséggel a már végeit levágott és az előkészítetlen, így természetesen a könnyebb megoldást választottam, 800 g-ot. Volt itthon néhány fej gombám, mely sürgős felhasználásra várt, illetve 400 g darált pulyka húst, szárított sajtot és tejfölt használtam.
Hiába volt előkészítve a bab főzésre azért én jó alaposan megmostam ( ki tudja ki tapogatta meg csomagoláskor ). Majd egy fazékban szárított kaporral és egy kevés sóval előfőztem.
Míg a bab főtt addig megmostam és felszeltem a gombát, illetve elkészítettem a húst. Amelyet egy nagyon kevés olíva olajon, sóval, fedő alatt, kevés hagymával ( egy fél fej árválkodott a hűtőben ) és kb 3 gerezd fokhagymával, borssal és mellényúlva csak és kizárólag csípős piros paprikával fűszereztem, és pároltam.
Leszűrtem a babot és kicsit több mit felét a kivajazott jénai tál aljára tettem. Összekevertem egy tojást a tejföl kb harmadával és szárított sajttal ( mert ez volt itthon ) és ráöntöttem a babra, abból a megfontolásból, amiben igazam is lett, hogy a tojás egy kissé összefogta a babot, így nem eszek annyira szét a szeletek ( amiből nem is lett olyan sok, mindössze 4 ).
Majd rárétegeztem a húst, a gombát és végül a maradék babot. A tetejére pedig a maradék tejfölt és szárított sajtot összekevertem és ráöntöttem, előmelegített sütőben a sajtos tejföl pirulásáig sütöttem.
Egy másik alkotásomnak elég nehéz nevet találni, olasz angol magyar nemzeti étel, melynek itteni neve spagetti meatballs, magyarul talán Spagetti fűszeres paradicsom mártásban húsgombóccal:
Feltettem 6 nem túl nagy nyolcadolt paradicsomot főni annyi vízzel, amely ellepte, amikor felforrt hozzá öntöttem 100 ml paradicsom lét és 100 g sűrített paradicsomot. Került bele 1 gerezd fokhagyma, bazsalikom, oregano, és egy diónyi csípős piros arany, a végén 6 evőkanál parmezán sajt.
400 g darált pulyka húshoz tettem sót, 1 tojást, borsot, 1 gerezd fokhagymát, 2 evőkanál parmezán sajtot. Egy tepsi aljára annyi olajat, amely elfedte, bele tettem a hús golyókat és megsütöttem őket az előmelegített sütőben, megforgatva, enyhén piroskásra.
Természetesen kifőztem a spagettit.
Amikor a húsi golyók megsültek akkor lassú tűzön 20 percig a paradicsom mártásban még főztem őket, végül szűrő kanállal kiszedtem és a spagettire helyeztem őket. 1 teáskanál liszttel megszórtam a fortyogó paradicsomlét, összeforraltam és ráöntöttem a spagettire és a húsgombócokra.
Először Tamás meg sem akarta kóstolni, mondván az angol változatot nem szereti, végül meg tudtam győzni, hogy egy kicsit kóstoljon meg belőle. Azután kért egy tányérral, jól megszórtam még a tetejét parmezánnal neki, aztán meg hallgathattam a sóhajtozását, hogy mennyire telve van.
Nemsokára írok még élményeket, mert mostanában alkottam.

Az a nagyon kemény problémám, hogy a gőzölgő étel bepárásítja a lencsét, szóval ezért elmosódott a kép, de egyszer úgy is jó lesz!

Az elmúlt időszakban kicsit kevesebbet gondoltam a blogolásra, azt hiszem nem voltam alkalmas, hogy a gondolataimat megosszam. Ezen kívül dolgoztam is, meg takarítottam is, meg a változékony időnek hála hol aludtam, hol nem. De alkottam is a napokban.
Sikerült egyben! sertés combhúst vennem. Majd szintén egyben egy kis sóval és egy kis fűszerkeverékkel megbolondítottam és kisütöttem. Újburgonyát sütöttem, hozzá egyben, semmi extra, de nekünk mennyei volt.
A miért az már jó kérdés, mert ugye igaz, hogy szimpla az egész, az is igaz, hogy nehéz lehet megérteni mindazoknak, akik bemennek a henteshez és válogatnak. ( Egy előző írásomban utaltam már rá, hogy itt egy hentes gyakran majdnem ugyan azt kínálja mint a multik. ) Igaz az is, hogy egy-egy szelet hús könnyebben és hamarabb készen lesz, de mindenki tudja, hogy az egyik lehetőség a bő zsiradékban sütés, a másik a párolás. Az eredmény ... nos, vagy zsiradékos, melyet nem szeretünk, vagy egy kicsit száraz. Szóval finom zamatos húsit ettünk, de nem ezért, hanem a mai alkotásom végett kezdtem írni.
A Pasta Arabiata abban mindenképpen nagyon hasonló a mi felejthetetlen lecsónkhoz, hogy ahány ház, annyi szokás alapján készítik, a főbb összetevők azonban változatlanok. Ez az étel áll tésztából ( penne) fokhagyma, hagyma, paradicsom szósz és paprika ( kaliforniai ) van benne. Ami már különbözővé teszi, hogy milyen csípős és, hogy milyen egyéb zöldségek vannak benne, tesznek e hozzá sajtot vagy sem, gyakorta használnak bazsalikomot, és szoktak bele tenni oreganot. Olíva bogyót és gombát, cukkinit és padlizsánt, alkalmanként zöld csili paprikát tesznek hozzá. Az általam kóstolt változatban cukkini, padlizsán és olíva bogyó volt.
Szóval vettem hagymát, jó magyar ( bocsánat török ) tv paprikát( 3 db karikázva ), paradicsomot ( 2 db, közepesre kockázva ), rizst ( basmani 1 marék ), pici só és mehet a párolás. Karikára vágtam a cukkinit ( 1 kb. 10 dkg-os ), hozzátettem, a rizs miatt egy kis vízzel felöntöttem, adtam hozzá piros aranyat, erős pistát és paradicsom pürét ( 1 kis aranyfácánnak megfelelőt ). Bánom, hogy nem tettem hozzá bazsalikomot, viszont adtam hozzá kb. 2 cm-nyi apróra vágott zeller szárat, végül hozzáadtam a gombát ( 2 db közepeset ). Ebből nekem két adag lett, saját magamat kritizálom meg, mert tehettem volna több gombát, a lecsóhoz mindig teszek egy pici cukrot, és tehettem volna még zellert, a sajt, nos az eszembe sem jut.
Szóval ez lett az én kultúrmix ételem, biztos vagyok benne, hogy máskor is csinálok majd, a mostani tapasztalatokkal.

Íme a művem:
Anyukámnak volt egy bátyja. Nagyon nehéz dolgokat takar ám ez a volt szó, mert olyan végleges. Szóval Ő szakács volt, és volt egy jó tanácsa anyunak, amikor a főzésről faggatta: kavard meg, kóstold meg! Éppen ezért ritkán írok mennyiségeket ha a "műveimről" írogatok. Egyrészt, mert nem biztos, hogy azonos mennyiségekkel dolgozunk, másrészt ízlések és pofonok.
Eme kis szerzeményem érdekességei a következők:
Készült:
kb. 400 g darált marhahúsból,
az én markommal ( ami egyesek szerint igen kicsi ) 4 marék zabpehellyel,
sóval, borssal, paprikával, fokhagymával,
2 tojással.
Készült marhahúsból, mert ez volt itthon. Itt Angliában sokan nagyon furának találnák a hentesek kínálatát, gyakorta alig különbözik a kínálat a hiper-supermarketekétől. A húsok árában kevés a különbség ( jó ez nem minden esetben igaz, mert vannak igenis nagy különbségek, de most az "átlag" húsokra gondolok ), gyakran vannak akciók. Egyébként is az angolok nagy marhahús fogyasztók. Amit még tudni kell, hogy jó száraz ( zsírszegény ) hús volt.
Használhattam volna szója granulátumot, de az rettentően felfújja Tamást ( és aki őt ismeri most legalább mosolyog ). Ezen kívül elég régen vár már a szekrényben egy kevés zabpehely már valami kreatív műre ( rántott húst szoktam panírozni vele ). Jöhet a kérdés, hogy miért nem zsemle ( vagy kenyér ). Most nagyon vulgáris leszek, de jobb kifejezés nem jut eszembe. A zsemle ( kenyér ) megáztatva nagyon hasonlít a takonyhoz. Kifejezésre juttatom tehát, hogy nem vagyok túlzottan elégedett az angol kenyerekkel. Hozzá kell tegyem megint az "átlag"-ról van szó. És jogos a kérdés miért nem zsemlemorzsa. Az én kérdésem angol ( takony kenyérből ) vagy magyar. Nem cipelheti az ember kilószám otthonról a kenyérmorzsát, hogy mindenhez elég legyen, és annyira nem olcsó megvenni a magyar boltban sem, hogy mindenre használjam.
Tehát mivel relatíve elég szárazak voltak a főbb összetevők így 2 tojást adtam hozzá. ( Lehet méretre kapni, és gyarlóságomban extra nagyokat szoktam venni. Árban persze drágább, de legalább nem másfél tojásra van szükségem esetenként. )
Külön a húsmasszához nem adtam zsiradékot, de a sütés során többször öntöztem a "saját levével". Nyílván, hogy tettem a tepsimbe zsiradékot ( jelenleg olajat ), illetve szoktam venni fokhagymás vajat és mielőtt készre pirult volna szeleteket tettem rá belőle.
A végeredmény nagyon ízletes lett, ha hagyom akkor Tamás egy ültő helyében megeszi. Nem mintha sajnálnám tőle, de nem látom be miért kell valamit addig enni amíg van, ha már régen azt érezzük elég, csak azért mert finom. A véleménye az volt, hogy nyugodtan tehetek bele zabpelyhet máskor is. Még jó, hogy csak azután mondtam meg, hogy mit evett amikor már befejezte. Különben egyre többször kóstoltatok vele "újabb" ízeket. ( Aki nem ismeri az én drágámat annak mondom, hogy iszonyú válogatós és a zöldségféléket méregnek tekinti. )

A májgombócom eddig soha nem lett olyan mint az éttermekben, pedig az olyan érdekes, olyan finom. ( Egyébként lehet, hogy nem is, csak a filing. Aztán ki tudja mi is van benne. )
Kipróbáltam már a májkrémes változatot:
Kipróbáltam már a májkrémes változatot:
- májkrém
- tojás
- dara
- só, bors, zöldségzöld
Nyers májjal:
- a máj apróra vágva vagy darálva
- tojás
- dara
- só, bors, zöldségzöld
Most azonban úgy sikeredett, hogy kimaradt valamennyi pirított máj. ( Csak egyszerűen: zsiradékon üvegesre pirult hagymára, rádobva a szeletelt máj, kevés bors, tányéron sózás. )
Nagyon meleg van, így nem mertem tárolni. Kihűlt, bedobtam a tupperwares szeletelőbe ( nem a reklám helye, nekem ez van ), és a Tamás kezébe adtam, hogy tekergesse ( persze még majd fárasztom a kezem! ). Adtam hozzá sót, borsot, zöldségzöldet, tojást, darát. Forraltam egy fazék vizet, beledobtam ( lengyel de a maggival megegyezik ) egy húsleves kockát, majd a gombócokat, feljöttek, leszűrtem. Még mindig nem éttermi, de talán a fűszerezési arányt nem találtam el, vagy még adnak hozzá valamit amit én nem ( nem az E betűs szarokra gondoltam ), de közelít.
Adtam valakinek egy jó ötletet? És valakinek van fűszer ötlete?
Különben itt Angliában ritkán vehet az ember csirkét belsőséggel.
( Nem hiányzik, de egyébként fej és láb nélkül adják. ) Májat azt lehet kapni, külön, mint otthon, csak kb. 3-4 boltot körbe kell járni mire találni lehet. Kaphatsz szárnyast, sertést, marhát, bárányt darabolva, szeletelve, darálva. Szárnyast egészben, szintén utánajárást igényel a csirkeszárny, a farhát ismeretlen. ( Csak tudnám hová teszik. ) A húsok többnyire ki vannak csontozva, csontot külön szinte lehetetlen kapni. Szárnyast írtam, mivel gondoltam az alkalmanként kapható kacsára, galambra és gyöngytyúkra, a meglepő módon hiányosan előforduló pulykára, illetve a csirkére. Tudjátok A csirkére, a gyenge pipihusira, tyúkról vagy kakasról, libáról még nagyon kevés infóm van. Persze semmi sem lehetetlen, csak mire utána jársz az étvágyad is elmegy és gondolkozni kezdesz az árát látva, hogy mire is volt ez a hűhó. Szóval ritkán eszünk egy jó tartalmas húslevest ( csontlevesről nem is szólva ).

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Üzemeltető: Blogger.