Kis hazánkban pihentünk néhány napot. Én szeretem a hazámat, de sajnos itt vagyok otthon. Magyar ország a minden, a kultúra, az anya föld, a Kánaán. Azonban az élet úgy adta, hogy a boldogulásunk végett ide jöttünk Angliába, és be kell valljam sajnos egyre jobban távolodunk kis hazánktól. Nem egyszerűen csak a szocializációs folyamatok végett, a politikai helyzet végett, az életmód és élet stílus végett, komplexen minden végett. Nagyképűen hangzik, de a nyelv is néha problémákat okoz, itt az angol megfelelő kifejezések, otthon meg a magyar megfelelő kifejezések.
Persze meg is kaptam az arcomra, csak hát nem úgy és nem attól akinek erre jogosultsága lett volna. Mert kinek is van erre jogosultsága? Anyunak, a rokonaimnak és persze a barátaimnak, ha pedig a barátokról beszélünk akkor kik is a barátaink? Akik életünk egy bizonyos szakaszában ( iskola, munka hely ) mellettünk voltak és barátságosan viselkedtek velünk, esetleg akik mai napig ilyen olyan módon megpróbálnak kapcsolatot teremteni velünk bárhonnan is ismerjük egymást? A kérdéseimet azért tettem fel mert mélységesen csalódtam valakiben, nem érzem úgy, hogy bárkire is ráerőszakolnám magam, hibáim vannak, no de egy barát ezzel együtt "szeret", szóval egy illúzióval kevesebb. Bánt, de semmi nem fáj örökké, és persze egy újabb tanulság, a legnagyobb fájdalmaim közepette lettem kitaszított ebből a "barátságból", mert gondolom ez már túl sok volt, hogy esetleg nekem is fáj valami, emlékszem volt ez másképp ...
Egyébként mellbe vágott bennünket a letargia, a szegénység, a drágaság, a butaság. Kedves budapesti polgár mesterek! Ha szeretnének némi turizmus és szeretnék, hogy ne szabad rablásról szóljanak a turisták rém álmai Magyar országról, akkor jó lenne javítani a közlekedésen. Nem az utakra, a szerelvényekre gondolok. A repülőtéren kiszállás után, kívül nem lehet jól láthatóan térképet kapni, nem lehet tájékoztató, inspiráló füzeteket kapni, nem lehet tájékozódni. Leszálltunk Ferihegy 2-n, ha előzőleg meg nem nézem az interneten, hogy hogyan tudok el tömeg közlekedni a városba akkor hülyén halok meg. Busz jegyet, vagy bármilyen jegyet nem tudtunk venni. Az árakról csak annyit, hogy biztos gyorsabb valamivel a reptéri transzfer vagy a taxi, de 6000 forint egy kicsit erős túlzás. A 200 E busszal eljutottunk Kőbánya Kispestig 800 forintért ketten. Leszállás után nem tudtuk, hogy merre induljunk a metróhoz ( vér lázító ). Az előttünk angolul beszélő "szerencsétlen" alig tudott jegyet venni, mert a nem napon barnult eladó kisasszony még a magyar nyelvet is hellyel-közzel érti. Majd cipelhettük fel a lépcsőkön a nehéz bőröndjeinket, persze a lépcsőknek feltétlenül pereme is van, hogy véletlenül se segíthessünk magunkon. És nem utolsó sorban az ellenőrök udvariasan elállják az utat és az egy szem működő jegy automatát kitakarják, hogy merre van az arra, azt persze nem jelzik nyilak, még jó hogy metró végállomás, mert nem tud az ember valahol kikötni az isten háta mögött. Kiszállva a metróból sem lehet rájönni, hogy merre induljon az ember, mert a tájékoztató táblák rosszul láthatóak, és persze a lépcsők... Szóval összesen 1400 forintért eljutottunk a Népligetre 1 óra alatt, jó busz és metró csatlakozással, csak a többi sallang ne lett volna.
Egyébként siralmas, hogy milyen árak vannak, siralmas a politikai helyzet és siralmas, hogy az embereknek mennyi butasággal "kötik be a szemét".
DE AKKOR IS A MI HAZÁNK! És mindent összevetve jó volt otthon!
Persze meg is kaptam az arcomra, csak hát nem úgy és nem attól akinek erre jogosultsága lett volna. Mert kinek is van erre jogosultsága? Anyunak, a rokonaimnak és persze a barátaimnak, ha pedig a barátokról beszélünk akkor kik is a barátaink? Akik életünk egy bizonyos szakaszában ( iskola, munka hely ) mellettünk voltak és barátságosan viselkedtek velünk, esetleg akik mai napig ilyen olyan módon megpróbálnak kapcsolatot teremteni velünk bárhonnan is ismerjük egymást? A kérdéseimet azért tettem fel mert mélységesen csalódtam valakiben, nem érzem úgy, hogy bárkire is ráerőszakolnám magam, hibáim vannak, no de egy barát ezzel együtt "szeret", szóval egy illúzióval kevesebb. Bánt, de semmi nem fáj örökké, és persze egy újabb tanulság, a legnagyobb fájdalmaim közepette lettem kitaszított ebből a "barátságból", mert gondolom ez már túl sok volt, hogy esetleg nekem is fáj valami, emlékszem volt ez másképp ...
Egyébként mellbe vágott bennünket a letargia, a szegénység, a drágaság, a butaság. Kedves budapesti polgár mesterek! Ha szeretnének némi turizmus és szeretnék, hogy ne szabad rablásról szóljanak a turisták rém álmai Magyar országról, akkor jó lenne javítani a közlekedésen. Nem az utakra, a szerelvényekre gondolok. A repülőtéren kiszállás után, kívül nem lehet jól láthatóan térképet kapni, nem lehet tájékoztató, inspiráló füzeteket kapni, nem lehet tájékozódni. Leszálltunk Ferihegy 2-n, ha előzőleg meg nem nézem az interneten, hogy hogyan tudok el tömeg közlekedni a városba akkor hülyén halok meg. Busz jegyet, vagy bármilyen jegyet nem tudtunk venni. Az árakról csak annyit, hogy biztos gyorsabb valamivel a reptéri transzfer vagy a taxi, de 6000 forint egy kicsit erős túlzás. A 200 E busszal eljutottunk Kőbánya Kispestig 800 forintért ketten. Leszállás után nem tudtuk, hogy merre induljunk a metróhoz ( vér lázító ). Az előttünk angolul beszélő "szerencsétlen" alig tudott jegyet venni, mert a nem napon barnult eladó kisasszony még a magyar nyelvet is hellyel-közzel érti. Majd cipelhettük fel a lépcsőkön a nehéz bőröndjeinket, persze a lépcsőknek feltétlenül pereme is van, hogy véletlenül se segíthessünk magunkon. És nem utolsó sorban az ellenőrök udvariasan elállják az utat és az egy szem működő jegy automatát kitakarják, hogy merre van az arra, azt persze nem jelzik nyilak, még jó hogy metró végállomás, mert nem tud az ember valahol kikötni az isten háta mögött. Kiszállva a metróból sem lehet rájönni, hogy merre induljon az ember, mert a tájékoztató táblák rosszul láthatóak, és persze a lépcsők... Szóval összesen 1400 forintért eljutottunk a Népligetre 1 óra alatt, jó busz és metró csatlakozással, csak a többi sallang ne lett volna.
Egyébként siralmas, hogy milyen árak vannak, siralmas a politikai helyzet és siralmas, hogy az embereknek mennyi butasággal "kötik be a szemét".
DE AKKOR IS A MI HAZÁNK! És mindent összevetve jó volt otthon!
