Cinyu naplója

Hogy mennyire apró? Nos aki ellátogat ide, hogy elolvasson az most biztosan azt mondja nem is annyira apró, mármint a külalak. Én magam azt mondom Wow.
Mert nem volt könnyű, egy két dolgot teljesen újra kellett szerkeszteni. Nem is teljesen emlékszem, hogy hogyan is voltam képes végrehajtani, de megvan. Nekem nagyon tetszik. Biztos, hogy találok még ezt azt, ami kevésbé jön be, de majd idővel. Sőt az is lehet, hogy ettől tökéletesebbet is találok majd. Remélem mindenkinek tetszik. ( Akinek meg nem az tartsa meg magának! Mégis csak az én blogom! )
Szóval nem egyszerűen de sikerült, kezdve az idióta mentéssel, befejezve a megfelelő külalak keresgélésével, közbeszúrva a felülírás bonyodalmaival. Nem beszélve az elveszett anyag pótlásáról vagy visszaillesztéséről.
Szóval? Ugye jó!

Hamarosan haza megyünk!
Egy éve nem léptünk kis hazánk földjére. Sok minden történt.
Egyelőre nem végleg, de HAZA megyünk! Megnézzük, hogy mi van, hogy van, szerintem még nagyon sok mindennek meg kell változnia ahhoz, hogy haza menjünk, de mintha mostanában roham tempóban érkeznének a változások.
Nagyon vágyunk haza menni, nagyon vágyunk a szeretteink körében lenni, de valahogyan félek is. Vajon mások szemében mi mennyit változtunk, vajon az anyanyelvünk mennyit változott a világgal, édesanyáink arcára a ráncokat az aggódás véste e a jövő iránt, és nekünk vajon vannak e ráncaink, melyeket a mindennapi tükörbe nézés közben észre sem veszünk. Vajon az űr a szívünkben mekkora lesz elvesztett szeretteink hiányában. Mert tudjuk, érezzük minden nap, de még az emlékeinkben ott vannak és az agyunkba nem égett még bele az üresen maradt szék, az üresen maradt szobák. Nekünk még az a kép él, hogy most hagyták el, még semmi sem változott. De lassan mindennek új helye lesz, friss lesz a festés, lassan más dől el fáradtan a kanapén, amely ugyanolyan természetes annak aki otthon van, mint bennünk a hiány érzése, hogy ennek nem így kellene lennie.
Szívem szerint megállítanám az időt abban a pillanatban amikor a boldogulásunk végett repülőre szálltunk és a látogatásaink rövid pillanatára éleszteném csak újra, hogy egyetlen pillanatról sem maradjak le. Mert önző vagyok, mert az nem baj, hogy én öregszem, csak ... Nézz előre!
Szóval Magyarország vigyázz, jövünk!

Ma reggel sikerült realizálnom önmagamban a következőket:
1 Ideje lesz szabadságra menni!
2 Túlhúztam magam minden határon!
Az eset pedig a következő volt. Munkába készülődtem és pakolásztam össze a kötényemet, a cipőmet, a kártyámat, a névtáblámat és a tollam, magamban pedig az alábbi gondolat futott végig, jól széjjel hagytam mindent tegnap előtt.
A helyzet az, hogy nem tegnap előtt volt, hanem tegnap. Végig munkába menet és munka közben is az járt a fejemben, hogy hogyan csalhatott meg így az idő érzékem. De ha azt vesszük, hogy általában délutános vagyok, akkor talán nem csoda, hogy könnyedén vacsorázom este kilenckor és megyek ágyba hajnal kettőkor. ( Egyébként is bagoly forma vagyok. )
És ha azt vesszük, hogy tegnap kivételesen nyitni mentem, tehát relatíve korán végeztem, tehát még találtam nyitva üzletet ahol bevásárolhattunk és még a bevásárlás után főztem is, és kivételesen 11 órakor már ágyban voltam, és mivel mindent nagyon impulzív módon teszek, azaz megpróbálok hatékony és idő takarékos lenni nem csoda, talán, hogy ezt az egy napot kettőnek értelmeztem.
Az idespórolási technikám a következő, beszélj ki tudja miről a vendéggel, nézz értelmesen, bólogass és közben írd meg a fejedben a bevásárló listát. Le kell menni a cégnek vásárolni? Úgyis a sorok között mész, miért ne vásárolhatnál magadnak is, vagy miért ne térhetnél be egy másik sorba is megnézni az aktuális kínálatot és az árakat ( amúgy összehasonlításképpen ). Tudom, hogy mit, hol akarok megvásárolni, mi hol van az üzlet központban, így nincs fölösleges rohangászás a szintek és az üzletek között és nincs keresgélés és nincs nézelődés ( adott esetben nem találod meg a jobbat és olcsóbbat ), nincs élmény, nincs újabb ötlet.
Megpucolom, megmosom, felteszem főni, míg felforr betölt a levelező progi, kaja csekkol, láng mérsékel, levelek elolvas, kaja megkavar, hírek elolvas, kaja befejez. Vagy sütő begyújt, kaja előkészít, sütőbe be, levelező progi, hír olvasás, közben fólia levesz, kaja kész.
Ezen kívül, ha nem hagyhatom ott a kaját mosogató és környéke, tűzhely letakarít, ha még mindig nem szekrény takarítás.
Tusolás előtt csempe tisztítóval csempe befúj, szétken, vetkőzz, csempe a melegedő vízzel letusol, fürdőszoba tiszta.
Porszívózz mp3-mal és hallgass nyelv tanuló cd-t. Kezdj reggel korán mosni, mosd ami legelőbb kell, porszívózz, nagy takaríts, teregess, vasalj, cseréld a ruhát közben, készíts elő min. 3 féle kaját, főzd. Közben vasalj, teregess, szedd le, vasald, szedd a kaját dobozokba, fagyaszd hűtsd, készíts elő még minimum 2 félét, tegyél a mosógépbe újabb adag ruhát, teregess, vasalj. Közben kavard meg, vedd le a fóliát, mosogass, dobozold, fagyaszd, így nyugodt lehetsz, hogy az egyetlen szabadnapodon kitakarítottad amit egész héten nem volt időd összekoszolni és megfőzted amit egész héten nem fogsz megenni és előkészültél arra, hogy a hónapban talán már nem lesz szabadnapod, mert ha fogytán a kaja akkor havonta egyszer beugorhat egy pizza, plusz az apróbb takarításokat elintézed máskor.
És még gyerekem sincs, a szobanövényeim is haldoklanak a "túlzott" gondoskodástól. Felteszem magamban a kérdést hát normális vagyok én hét napból hatot a kávézóban, egyet másutt, illetve a csütörtöki délutánom előtt még egyet másutt dolgozom, ennyire a pénz vezet bennünket?
Mi élünk a pénznek, vagy a pénz van értünk? Normális vagyok én, vagy normálisak vagyunk mi emberek ennyit hajtani, hogy álljon a ruha a szekrényben, mert úgyis az egyenruhánkat használjuk legtöbbet, hogy van otthon hiper szuper tv, hogy elmondhassuk, hogy van de időnk nincs nézni. Hogy van discman-ünk, meg mp3 lejátszónk, meg cd lejátszónk, meg rádiónk, meg egy csomó cd-nk de nincs időnk zenét hallgatni, max a kocsiban a rádióban a reklámokat? És van minimum két kocsink két biztosítással, két benzin tankkal, mert az időbeosztásunk összeegyeztethetetlen. De a kocsi se legyen akármilyen, mert egy komoly ember nem engedheti meg magának, hogy bohócnak nézzék az autója miatt.
És kell egy mikró amiben megmelegítjük a jobbik esetben általunk főzött kaját, és kell egy robot gép, mert kézzel túl hosszú idő elkészíteni, és kell egy mosó szárító gép, mert még aznap vasalni akarod, vagy fölvenni, és kell egy mosogatógép, mert csak beteszed és elindítod és még a kezedet sem szárítja ki. És kell egy laptop, hogy munka közben a másik munkádat is elvégezhesd, éppen ezért kell egy mobil telefon navigációval ( plusz navigáció a kocsiban ) és mp3 lejátszóval és internettel és az egyszerűbb szöveg bevitel érdekében jó sok billentyűvel és játékkal, ha már véletlenül nem autóval utazol, vagy nem te vezetsz, és kell egy kihangosító készülék a fejedre, mert nincs már erő a karodban tartani a telefont és különben is vezetsz.
És mindez pénzbe kerül. Mert az idő pénz, a pénz beszél, a kutya ugat és mert a pénznek nincs szaga ( és nyoma sem ) és mert az idő rohan. Érti ezt valaki? Szóval időre vagy pénzre van szükségünk, hogy mindezeket a kütyüket megvásároljuk, hogy egyszerűbb és könnyebb legyen az életünk, miközben vannak akik munka nélküliek, nem utolsó sorban azért mert azon rövid idő alatt míg élünk egy seggel minimum két lovat ülünk meg.
Szóval tegnapelőtt, tegnap és ma, megtanultam egyet az apukám életéből és keserű tapasztalat a halálával, élj amíg teheted, mert mire bepótolhatnád annyira megnyomorgattad magadat, hogy vagy nem megy vagy már nem is érdekel, vagy már időd sem jut rá mert két végén égetted a gyertyát és már elfogyott.
Szóval jó tanács mindenkinek és magamnak a beatricsétől 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás, tőlem egy nap egyet élj, mert egy seggel semmiképp nem tudsz két lovat megülni, minden ilyen alkalom szerintem nem egy nappal rövidíti meg amúgy is rövid földi pályafutásunkat.

Szóval Ő a bűnös a következő akciómért. Hetek óta emlegeti a töltött fasírtot, mármint a fasírt rudat tojással a közepén, van annak neve is, csak nekem nem jut az eszembe, pontosabban a Stefánia vagdalt jut eszembe, de nem vagyok biztos benne, de tök mindegy is, mert megszületett a ... az ... , mindegy alkottam tojással töltött fasírtot, nem a neve a lényeg, hanem, hogy finom!
Minden Magyarországi tájegység más más módon fűszerezi az ételeit, van aki szereti a tojásos vagdaltat van aki nem. Nálunk én szeretem, Tamásom kiválogatja a sárgáját, tehát az egyen étkezés újfent kizárt. ( Mellesleg nem meglepő módon mint mindig. Mert mostanában főztem zöldbab levest jó bő lével, Tamásnak a levét, nekem a babot alapon. Lasagnét és bolognai spagettit vagy rakott zöldbabot szoktam egyszerre főzni, mert én nem vagyok oda a lasagne-ért, Tamás meg a tudatomat gyilkolja, hogy mikor csinálok már, pedig még nem is fogyott el, tehát a húsalapot elkészítem fele ide, fele oda, rakott zöldbab tehát nekem. ) Mellébeszélést félre, tehát ízesítettem a húst kevés borssal, sok szép piros magyar paprikával, került bele tojás és só, jó magyar zsemlemorzsám ( nagy kincs ) fogyóban, tehát kiegészítőnek zabpelyhet használtam megint, formáztam a húsgolyókat Tamásnak, főztem a tojást magamnak.


Nem tudom ki, hogyan főzi a tojást, én a biztonság kedvéért használok "konyhai órát". Valahol olvastam, hogy a keményre főtt tojás sárgája azért lesz zöldes szinezetű, mert túl sokáig főzik, kipróbáltam és igaz. Ha a víz újraforrásától számítva 4 percig főzöm, akkor tökéletes lágy tojást kapok, ha 8 percig, akkor egy erős narancsszínű tojássárga tekint vissza, a tíz perc pedig a tökéletes és szép kemény tojások ideje. De mivel még a hússal együtt sütöttem is, így egy olyan állagra volt szükségem amelyet már biztonsággal meg tudok hámozni, és még nincs kész, tehát maradt a 6 perces változat. Rögtön hideg vízbe tettem, majd lecseréltem. Majd mikor már csak langyos volt jöttek a felettébb óvatos mozdulatok, körül göngyöltem némi husival és a remekmű elkészült:

No persze lett egy kis zöld karika a sárgája körül, de mire a hús megsült a fehérje nem barnult meg. Így laktunk jól mindketten, Tamás a húsevő én meg megkaptam a töltött fasírtomat kicsiben.

Nagyon szeretek ebben a lakásban lakni, mert nem vagyunk bent a város forgatagában, de könnyen elérhető, már ha forgatagnak lehet egyáltalán nevezni, még közelebb van a vasút állomás...
Városi lány vagyok, mindig szerettem nyári szünetben a nagyszüleimnél lenni, fürdeni a körösben, élvezni a falut. De ugyanennyire tudom élvezni a bazárokat, vásárokat, a forgatagot ( embereket, tömeg közlekedést, nyüzsgést, rendezvényeket ).
Mivel London nagyváros, turista város, főváros, így mindig történik valami, vagy lehet találni valamit ami tökéletesen kitölti a figyelmet.
Már írtam nagyon szeretem Londont, szeretem a parkjait. Lehet, hogy valaki most azt mondja, hogy nem vagyok komplett, de csak ha a parkokban vagy a parkok egyikében és a városban sétálgathatok csak akkor is szeretek oda menni. Bele a zaj, a szmog, a tömeg a zsivaj kellős közepébe pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni.


Nem lehet egy nap alatt, egy hét alatt, egy hónap alatt, de talán még egy élet alatt sem kiismerni, mert mindig találni valami újat.
Különben irgalmatlan nagy város, senki ne kérdezze hány városból és város részből áll. Tulajdonképpen az M 25-ös kör gyűrűn belül ( tehát mi is ) minden Londonhoz tartozik, de én most a cityről beszélek ( amely szintén jó sok város részből áll és szintén nem kicsi ).
A legnagyobb kedvencünk a Regent's Park, és testvér parkja a St. James Park. Hihetetlen, de még nem tudnék konkrétan beszámolni a Hyde Parkról, a Green Parkról, és még sok másikról sem.


Hihetetlen hány náció kénytelen tolerálni egymást, de még egyszer sem találkoztam ennek a hiányával. Soha nem láttam olyasmit, hogy a metróban elkerülnének, vagy fellöknének egy más nációhoz tartozót, vagy bárhol bármilyen módon megkülönböztetnék egymást az emberek, holott előfordul és ki is éleződik sokszor, mégis szerencsés módon eddig csak a nyugalom jutott nekem belőle.


Minden egyes kirándulásról, vagy részről külön beszámolót írhatok, vagy írhatnék, írtam is és fogok is. Arról a varázslatról azonban nehéz szavakban beszámolót nyújtani amit érzek egy egy parkozás után. A fenti kép a St. James parkban készült, a legtöbbet ezt látogatjuk a Buckingham palota keleti oldalán található, ha jól tudom. Ha az ember megnézi az őrség váltást a parkon keresztül a legkönnyebb levágni az utat a palotához a fehér háztól, vagy vissza. De hogyan is lehetne a legrövidebb ha a mókusok a kezünkből esznek, a galambok minden léptünket követik, a libák nyújtogatják a nyakukat és a kiskacsák éppen csak néhány naposak de vízi parádét rendeznek a kedvünkért. Aztán persze mindig van valami új kompozíció a virágokból ( itt azért kevesebb a muskátli ).
A Regent's Parkon belül van egy hatalmas rózsa kert, elbűvölő, jah és nem esik messze a Sherlock Holmes Múzeumtól. Fontos szempont, de a legfontosabb a mennyei csend, emlékeztet a Virginia Water-beli tóra, kikapcsolódásra, csendre, ami nem Londonban van, de szintén nagyon szeretünk ott lenni. A parkhoz közel van a Madam Tussaud Múzeum is, de mindig tömött sorok várnak bebocsátásra és így tehát még nem láttuk.
Tömött sorokról jut eszembe, hogy a Buckingham palota is látogatható szept. 30-ig, ott is rengetegen várnak bebocsátásra.
Voltunk már a White Hall Múzeumában, már korábban említettem a Towerban, keresztül kasul bejártuk már Londont és az elmaradhatatlan és kihagyhatatlan British Múzeumban is jártunk már. ( A lenyűgözősége mellett még mindig a legjobb emlékem az "anyósom" megújult tea ivási szokása. ) Trvezgetem már egy ideje, hogy a millomosok, és a sznobok Harrods áruházának szemrevételezését, de ahoz is kell egy hangulat.
A London Eye-ra nem vagyok hajlandó felülni, akárki állítja is, és akármilyen csodálatos is a kilátás, az akkor is csak egy lassan mozgó, bizonytalan szerkezet, de sokakat lenyűgöz.


Természetesen sokszor láttuk a Big Ben-t és meghallgattuk az óra játékát, láttuk a a parlamentet.

Mit is mondhatnék, a Temze parton szinte mindig vannak mutatványosok, zenészek, midig van élet.


Ahány város rész annyi arculata van, annyi hangulata. Én egyszerűen imádom, biztosan van aki másként vélekedik és milliónyi ellenérvet felsorol, de nekem pont azért az ami, amiért az ami.
Szeretném egyszer meglátogatni Párizst és Velencét, kíváncsi vagyok hasonlóan, vagy jobban elbűvölnek e. Addig is London az egyik kedvenc városom!