Már megint nem egy tiszta karácsonyi beszámoló. Pontosabban helyzet képet nyújtok arról, hogy jelenleg hogyan állok, de semmi recept, vagy kép, csak a gondolataim.
Azért tettem fel a címben a kérdést, mert nyílván kérdéses szituációt teremtettem a magam számára. Mint ahogyan a rasszizmusomról elgondolkodtam mostanában úgy ma egy üzenet kapcsán, illetve a mostanában a szűk kis családom kapcsán felmerült bennem a következő kérdés: kell ez nekem?
Muszáj megosztanom, legalább is nagy vonalakban, hogy miért is van tele a fejem és száguldoznak a gondolataim. Anyukám beteg. A látszat az, hogy jól viselem. Néha magam is elhiszem. Még vizsgálgatják, kezelgetik, a pontos diagnózis és az abszolút letaglózás ezután következik. Egyébként meg iszonyúan be vagyok szarva. Így kell leírjam, csúnyán, mert ettől csak még kevésbé szépen tudnám eléggé érzékeltetni, hogy mennyire. Éjjelem, nappalom, munkám, ételem, életem, örömöm, bánatom, mindenem ez tölti ki. Nem baj, ne értse senki, sőt időszerű, hogy az öcsém is bontogatja a szárnyait. Így tehát az 1600 km most sok fej törést okoz. A terv az volt, hogy lassan lecsengett a lelkünkben az apu elvesztése. Önállóan lakunk édes kettesben a párommal. A szülők kisebb problémákkal megvannak, egyébként is ideje, mindenki várná, tulajdonképpen mi is nagyon szeretnénk, tehát most már tudatosan jöhetne egy gyerek. Azért írom, hogy tudatosan, mert egy kis odafigyeletlenség, vagy egy kis hormon zavar ( amire már volt példa ) és már jött is volna. Nem az anyu betegsége és nem a távolság az ami keresztül húzza a terveimet, hanem, hogy gondolkodom. Néha talán túlontúl sokat.
Szóval a magazin olvasás úgy zajlik, hogy megjövök a munkából, ha nem vagyok éhes azért, ha éhes vagyok azért, meg egyébként is, leülök a számítógép elé és olvasok. Néha blogokat, legtöbbször azonban bulvár híreket. Van, hogy vadászok rá, hogy mit fognak kisütni a magyar lapokban az angol bulvár hírekből. De többnyire csak találomra egy egy címre rákattintva. A címek és a cikkek összefüggéséről inkább nem beszélnék, de így lehet vele keresni. Mert ugye a tv nézettségét sem azon mérik le, hogy valóban nézték e, hanem az adó készülékek leterheltségén. Na itt sem azért fizetik a mondva csinált "celebeket", mert az emberek ( szerintem ) miattuk kattintanak egy ilyen cikkre, hanem a hangzatos cím miatt. Az viszont felháborít, hogy ebből vidoran megélnek, szerintem tulajdonképpen semmit tevésből, igen jól egyesek. Ne értse félre senki, nekem nem fáj, hogy Benkő megnősül, hogy Bálint Antónia nem tud főzni egyesek szerint, hogy maca Anikónak ép az ülő alkalmatosságát kellett feltölteni ( biztos, hogy nem valami "ízléses" fotó sorozat van készülőben megint? ), és az anyák gyöngye Jordan már megint matt részegen dorbézolt, sorolhatnám Tünci néni haján keresztül a kis Suri Cruise új kistestvérének árán és magassarkú cipő csodáin át, Brangelina gyerek-nem gyerek válunk-maradunk kitalálványait. Sőt az sem fáj, hogy megélnek belőle. Az fáj, hogy olyan hülye vagyok, hogy elolvasom őket. Nincs nekem elég nagy családom akikkel megoszthatnám az időmet?
Különben ez az olvasás dolog nem ennyire egyszerű. Néha annyira zsong a fejem a kávézóban történt hülyeségektől, hogy úgy érzem muszáj valahogyan áttérnem a "másik" életembe. Na ilyenkor kérek a drágámtól 20 percet, hogy ne szóljon hozzám, hogy hagyjon békén, hogy csöndben nézze a tv-t, hogy ne zörögjön a mosógép, hogy ne keljen ránézni a kajára, és ilyenkor garázdálkodok a neten és olvasok baromságokat.
Azért nem kezdek könyvbe, mert azt nem lehet, hogy egy izgalmas fejezetből felálljak, mert teszem azt a kenyér megkelt és sütni kellene. Nálam két választás van kenyér vagy regény. Ha rajtam múlna regény. De sivár és boldogtalan lenne az életem a párom nélkül csak a regényekkel, és mivel imádom, ő meg a főztömet, jelen esetben a kenyeremet ( és mivel az angol kenyér szerintem pocsék )hát megsütöm, így a heti 3 szelet kenyeremet én is szívesen elfogyasztom. ( Na jó túloztam, de átlagban tényleg nem több mint napi 1 szelet. És senki ne dicsérjen, mert sajnos finomított cukrokat nem is keveset fogyasztok. Igyekszem megjavulni, de nem megy egyről a kettőre. ) Remélem Limara büszke arra, hogy a blogját olvasva felbuzdultam, töretlen lelkesedésel sütöm a kenyeret és olvasom továbbra is és lopom a jobbnál jobb ötleteket és áldom a nevét és minden művét lesve várom, mert szerintem nagyon hasznos és csodálatos blogja van.
Ha pedig kenyérről beszélünk hadd meséljem el hogy jártam tegnap. Mint már említettem a karácsony és a karácsonyi készülődés itt egy kicsit másként zajlik, így kénytelen vagyok egyrészt alkalmazkodni, másrészt ragaszkodni szokásokhoz. Így van az, hogy tegnap előtt feltettem főni a töltött káposztát, tegnap befejeztem. Főztem húslevest, mert karácsonyig kell még enni valamit. Sütöttem a halat ( ez egy külön sztori ) és hozzá a krumplit.
Na itt meg kell álljak egy kicsit. Emberek hát én úgy véreztem mint egy malac. Történt pedig, hogy sikerült vennünk jó magyar pontyot, nem másutt, mint a magyarok boltjában, készítettem belőle egy kis halászlét és paprikás lisztben megforgatott sült hal szeleteket. A hal szeletekhez úgy döntöttem, hogy szeletelt krumplit sütök. Egyrészt lusta vagyok, másrészt mint később olvasni fogjátok millió dolgom volt, így gyorsítani akartam a folyamaton és szeletelővel szeleteltem a krumplit, meg az ujjam. Lehet röhögni ... ( tudom szépen úgy illik írni nevetni, de a kárörvendő nevetés az legkevésbé sem ildomos dolog, tehát nyugodtan nevezhetjük röhögésnek ... szerintem ) Na mindenki végzett? Tehát papír törlő elgurult, konyharuha az nem olyan dolog, de éppen nem is olyan állapotú volt, hogy alkalmas lett volna rá, hogy azzal segítsek magamon. Az első adag krumpli szenesedik az olajban, a papír zsepit nem tudom kivarázsolni a tartóból ( máskor egy mozdulat ), a ragtapasz sehol, a párom alszik. Minden esetre a hal és a vacsora nagyon finom volt. Ideje lenne nem legurulni a székről. Kérem tisztelettel a héten már leégettem az alkaromat, a kézfejemet, lereszeltem az egyik ujjam, elvágtam a másikat, a harmadikon a péztárazás a körömágyamat szakította be és most még le is szeleteltem, ha már itt tartunk a szemöldököm sincs kiszedve! Egyrészt ilyen ujjakkal, másrészt idő hiányában nem lehet. Komolyra fordítva a szót krumpli hámozás előtt a kenyér gépbe betettem egy kenyeret, megdagasztott, levegőztetéskor kivettem, megformáztam és eltettem kelni. Megvacsoráztunk, mindenki tudja, hogy a hal nem gyors evőbajnokságokra készült, így adódott, hogy futottam a kenyerem után. Tulajdonképpen jól sült el, ki a dolog mert a legszebb, legmagasabb kenyeremet sütöttem meg. Evés után roham a konyhába, mert míg ettünk elkészült a bejglim tésztája, ( ez egy másik sztori ) ment pihenni. Az életem darálta a diót, ízesítettem, darálta a mákot felfőztem, közben kisült a kenyér, főtt a töltött káposzta, a leves. Mivel éppen volt két szabad másodpercem szégyen szemre kesztyűben ( mint utólag láttam részben hibásan ) igyekeztem eltüntetni a mosogatni való kupacot, majd a mosogatott kupacot. Nyújtottam, töltöttem, tekertem, lekentem, bejgli be a sütőbe. És feltettem a karamellt, szép lassan, majd feltettem a konzum szaloncukrot. Szaloncuki kész, jégkocka tartóban formáz, karamell megkever, bejgli ki, káposzta lezár, leves lezár, a rohadék karamell meg még mindig nincs kész. Mit lehet tenni bulvár és egyéb hírek olvasás. Na itt bukkantam rá arra, hogy Magyar ország járhatatlan a hó miatt, hogy emberek halnak meg az utcán, hogy Angliában katasztrófális a hó helyzet. Éjjel kettő, a családot már nem hívom, majd ma megkérdeztem, hát azért annyira nem nagy a gáz otthon sem, mert a szokásos mederben, majd valahogy, lassacskán, balesetekkel tarkítva azért folyik az élet, és az elhunytak is hajléktalanok voltak. ( Nem kell úgy érteni, hogy CSAK hajléktalanok, hanem úgy kell érteni, hogy ez sajnos kevéssé meglepő számomra, hiszen nem egy kihűltet próbáltunk megmenteni, többnyire kevés sikerrel ápoló koromban. ) Hajnalban egy lehetőségem volt és megnéztem a "havat". Tudom, hogy északabbra tőlünk van egy kis hó, van ahol több, és nálunk is felfagyott a hó. Azt is tudom, hogy az angolok hírből sem ismerik a téli gumit és egyrészt az utak és az út karbantartók nincsenek felkészülve erre a helyzetre, ezen kívül az angolok nem tudnak, egyébként sem, vezetni, de a katasztrófális hó helyzet az még odébb van. Ahogyan az áradás az esőtől és a többi hatás vadász hír. ( Mert például szerintem ha nem a bokrok alá fújnák! az egyébként szívásra is alkalmas gépekkel a faleveleket, akkor azokat nem fújná vissza a szél az útra az eső elvezető csatornákat eltömítve, ha nem tömődnének el a csatornák akkor valószínűleg kisebb problémát okozna az egyszerre lezúduló csapadék mennyiség, de ők tudják! )
Meguntam a médiát és jelentem folyós maradt a karamell. Ma kitálaltam a káposztát és eltettem hűlni karácsonyig, elcsomagoltam a bejglit, ami kissé megrepedt ( erről majd később ), a levest zsírtalanítottam, leszűrtem. És tojtam a vasalásra, helyette megírtam a jelen bejegyzésemet, mert a médiából nagyon, a bulvárból meg abszolút elegem van. Aggódok olyasmiért ami ugyan van, de nem akkora, vagy már dolgoznak a megoldáson, vagy tulajdonképpen nem lenne probléma ha nem idiótákkal történne. Felbosszant mások könnyelműsége és sajnálom a gyerekeiket, hogy szerintem mennyire megfogható értékek nélkül nőnek fel. És tulajdonképpen sajnálom a hülyeségre fordított időt, pontosabban csak azt sajnálom. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy csak ilyesmit olvasok akkor elmesélem, hogy készülök reagálni a blogokban olvasottakra, csak még utána nézek néhány dolognak. Elmesélem, hogy vannak nagyon jó blogok, interneten is elérhető magazinok, ilyen a deluxe magazin és a national geographic is, de még sorolhatnám. Azt is elárulom, hogy lelkes ebay rajongó, időnként vásárló vagyok. És mivel olyankor dolgozom, mikor mások pihennek, így nagyon sok hivatalos ügyemet és a bevásárlásaim egy részét is a neten intézem, ami szintén időigényes és az áruk válogatása közben szintén lehet főzni.
Összefoglalásképpen tehát néha ténylegesen lazítok, máskor meg csak fájdítom a fejem, ahogyan hiszem, hogy rasszista sem vagyok, csak a szembeötlő visszaélések felbosszantanak és az átlagostól, vagy megszokottól eltérő reakció ( márpedig általában a más kultúra végett eltérő ) feltűnik, mert annyi de annyi sunyi van a földön, és van aki még büszkén el is adja magát a médiának, én hülye meg be(meg)veszem.
