Wales

2010. június 7., hétfő 21:38 Bejegyezte: Novák Erika
Arany János: A walesi bárdok

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’,
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sír.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh…

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem,
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senki sem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!… ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak! hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim —
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak,
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. —
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög,
Amint húrjába csap.

„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz, aki él:
Király, te tetted ezt!”

Máglyára! el! igen kemény —
Parancsol Eduárd —
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szűzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szűlj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik:
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

„Elhullt csatában a derék —
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még —
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd!”

Meglátom én! — S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára ki ellenszegűl
Minden velsz énekest!

Szolgái szétszáguldanak
Ország-szerin, tova
Montgomeryben így esett
A híres lakoma.

S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován,
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani,
Hogy: éljen Eduárd. —

Ha! ha! mi zúg?... Mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik!”

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.

Nem szeretném önmagamat irodalom szeretőnek beállítani, mert nagyon nem vagyok az, viszont mindannyiónkanak eszébe jutott ez a vers a kirándulásunk során, és bennem felmerül a kérdés, vajon Arany János látta e egyáltalán Wales-t valaha. Mi négyen - Viki, Gábor, Tamásom és én - voltunk olyan szerencsések, hogy eljutottunk - no nem túl messze, "csak" Cardiffba, egyenest a "fővárosba" - ebbe az "országba", erre a tájra is.


Mellék információként le kell, hogy írjam, hogy Angliában a benzinkutakon nincs lehetőség a szélvédő tisztítására. Meg lehet kérdezni, hogy jön ez most ide. Úgy, hogy próbáltam fotózni a tájat az autóból és a szétkenődő bogarakon kívül sajnos semmi érdemleges nem látszik a képeken. Erőteljesen gondolkodom a lehetőségeken, mert nagy fába vágtam a fejszémet és jövő nyárra egy skóciai körutat szeretnék beiktatni ...
Szóval ez a híd - amely a Bristol öböl felett vezet át - volt számunkra az élmények és a kirándulás kezdete. Bénáztunk a hídadó kifizetésével és próbáltuk a szemünkel keresni az öblöt ( apály volt, kereshettük )...


...amely leginkább egy lápra hasonlított, már amennyit láthattunk belőle. Majd a lankás dombos vidéket és a színpompás réteket csodálhattuk. Engem legalább is mindig nagyon megfog az érintetlen természet.


Több mint két és fél óra hosszat utaztunk és szerencsére az ügyeletes esőt az utazás közben az autóban éltük át.


De mint látszik a bogarakon az sem "segített". Egyébként ha szigorúan vesszük akkor Newport a hozzánk legközelebb eső Wales-i város, a mi első uticélunk azonban Caerphilly volt, melyet ilyen és ehhez hasomló szerpentineken közelíthettünk meg.

És egy kis történelem, ez sem tőlem, mert a történelem sem az én asztalom. ( Most már tényleg kőbunkónak tüntetem fel magam. ) Szóval a jelen műveltség a Wikipédiáról származik, egy kicsit beleollóztam.

Wales Egyike az Egyesült Királyságot alkotó négy tagországnak. Területileg a Brit-sziget délnyugati részén helyezkedik el. Wales politikai önállósága 1282-ben szűnt meg, amikor I. Edward angol király legyőzte II. Llywelyn walesi herceget a cilmeri csatában, bár Wales törvényeinek egy része egészen az Angliával való egyesülésig, tehát 1535-1542-ig érvényben maradt. Fővárosa 1955 óta Cardiff, de a walesi herceget Caernarfonban iktatják be. Wales neve a germán walha szóból ered, ami idegent, külföldit jelent, és feltehetően a volcae, egy galliai nép nevéből ered. Amikor a Galliában élő kelták romanizálódtak, a szó a „római ember” jelentést vette fel, és még ma is jelen van a vallonok, a vlachok (Havasalföld lakói), vagy Cornwall "-wall" végződésében. A walesiek országukat Cymrunak hívták, ami a régi walesi nyelvben talán vidéki embereket jelentett. A "Cymru" (autentikusan cumree) szó egy része megtalálható például Cumberland és Cumbria nevében.

A kelták szűkebb értelemben egy, Közép- és Nyugat-Európában élt ókori indoeurópai nép, népcsoport volt, amely ősi indoeurópai nyelveket (szárazföldi vagy ókelta nyelvek) beszélt. Az ókori kelták mindenhol hasonló módon éltek, róluk számos görög és római forrás maradt ránk. Hagyományosan a keltákat a gallokkal azonosították (a szó latin jelentése nyomán), azonban ez mára elavulttá vált: a gallok csak egy népcsoportja volt a keltáknak, akik Gallia (a mai Franciaország) területén éltek és a gall nyelvet beszélték, amely például erősen eltért az Ibériai-félszigeten beszélt szintén ókelta keltibér nyelvtől. Az újszövetségi Szentírásban a kelták neve: galaták. Tágabb értelmezésben keltáknak nevezik a máig fennmaradt, ám kihalófélben lévő szigeti kelta nyelveket beszélő népeket (bretonok, gaelek, írek, skótok, velsziek). Ezek a nyelvek a germán nyelvek hatására hang- és alaktanilag erősen eltávolodtak az ókelta nyelvektől, és az életben tartásukra irányuló erőfeszítések ellenére ma erősen veszélyeztetett állapotban vannak, egynyelvű beszélőik nincsenek.

Ezek után szerintem senkit nem lep meg a bejelentésem, hogy a kétnyelvű táblákat olvasva - főleg a német nyelvben kissé jártasabb utitársaim - rögtön a germán vonást fedeztük fel, amely talán szokásaikra, alkotásaikra, építészetükre is hatást gyakorolt, így az angol mérsékeltebb színösszeállításhoz szokott szemünk kellemes felüdüléssel vette a walesiek sokszínűségét.


Wales legnagyobb, Anglia második legnagyobb kastélya - Windsor után. A 13. században Lord Gilbert de Clare építette és első volt Angliában azon erődítmények sorában, melyeknél a várfal körkörösen ( fal a falban ) épült. Körülötte mesterséges tavak láthatóak.


Minden valószínűség szerint a polgárháborúban Cromwell puskaporral okozta azt a pusztítást, melynek eredményeképpen az egyik torony fele hiányzik és kissé megdőlve áll, annak köszönhetően, hogy az 1960-ban befejezett felújítási munkálatok során biztonságossá tették.


Tulajdonképpen egy bejárható, többnyire még eredeti állapotában meglevő falakkal rendelkező várrom. Minden esetre nagyon tanulságos, és szerintem az osztálykirándulások célpontjai lehetnének. Persze rögtön eszembe jut az a szabadság, ahogyan ma végigjárhatom ezeket az emlékműveket, nem szigorúan kettős sorokban hallgatva de nem hallva az idegenvezetőt. ( Majdnem valami nem ide méltót sikerült leírni, tény azonban, hogy soha eddig még nem vettük igénybe a szolgáltatásukat az utikönyvek és az előzetes tájékozódás híve vagyok. ) Nagyon hasznosnak találom, hogy testközelből szemlélheti meg az ember az eszközöket, van ahol meg is foghatja, de egy csoport vagy több csoport diák hallatán rögtön az utánuk maradó pusztulás jut eszembe. Mielőtt valaki megkérdezi: mert ugye milyen jó volt bevésni a nevünket az iskola padba, az iskola falára, és emlékül csak egy kis kavicsot viszünk el és csak kipróbáljuk egy kicsit a többszáz éves szerkezeteket... én is voltam fiatal és bele sem gondoltam, hogy milyen ütemben pusztítzjuk a környezetünket, de ez nem ide tartozik...


Szóval szűk, apró lépcsőjű csigalépcsőn föl és le, termekből ki, át és be. Mint említettem ez a kastély nincsen berendezve, nincsenek kiállított fegyverek sem. Itt az ódon falak és azok illata, néhány jelzés értékű bútordarab található a helységek használatának megértése képpen.


A puszta falak az élő, kézzel fogható történelem és a képzeletünk van velünk. A falak gigantikusak de maguk a helységek aprócskák. A külső várfal nem is nevezném ablakainak hanem lőréseinek köszönhetően a helységek apróságuk mellett még sötétek is, a tornyokban hatalmas kandallók nyomai. Én surranó hatalmas szoknyák nyomát, Viki gyorslábú szolgák hadát képzelte oda.


Persze az én romantikus lelkivilágom a belső vár csipkeablakainak látványára rögtön szines báli forgatatgot teremtett, klasszikus ( hatalmas ) báli ruhákkal...



Kevésbé romantikus, azonban feltétlenül tanulságos látvány az akasztófa ...



... és ha már vár, akkor védeni is kellett valahogyan, így teljesen logikus a nyílpuska, amelyet a katapultok rombolására képeztek ki. És tudjuk, hogy nem új, de minden tiszteletem azon őseinké akik képesek voltak ezeket mozgásba hozni, hiszen fiaink nem éppen kicsik és az erőtlenség sem jellemző rájuk, de igen csak megdolgoztak volna ha működésbe akarták volna hozni a szerkezetet. ( És a kényszerképzetem egy iskolai kirándulócsoport esetére sajnos romokban látja ezt a többszáz éves szerkezetet, pedig igenis tanulságos! )


Mint ahogyan a kőhajító gépek is nagyon érdekesek. Azért még egy érdekességet megemlítenék. Sajnos a malom már nem állt, viszont a helyén a zsiliprendszer még megvan. A malom a váron belül, a tavakból lecsapot víz erejének meghajtásával üzemelt ... csalás elkerülve, adó befizetve...


Persze ezekkel a kőhajító gépekkel kidobott kövek és forró kátrányos golyók komoly károkat okoztak a seregbe és ha esetleg csónakokkal próbáltak volna bejutni akkor egy jó lövéssel őket is távol lehetett tartani. És bizony nehéz fizikai alapszámítások nélkül is képesek voltak erre az elődeink!


Amint minden bonyolultabb technológia nélkül alkottak több száz évre maradandót, amelyet mint jól láthatjuk egy ügyesen elhelyezett ( jelen helyzetben ügyetlenül ) robbanó anyaggal könnyen és gyorsan tönkre is tehetünk. Az utunkat egy még keskenyebb és még kanyargósabb szerpentinen folytattuk.


A következő állomás mintegy 10 perc autóút mindössze, Castell Coach. Kb. a 13. sz. során épült és a 15. sz.-ban elszenvedett sérülések után csak a 19. sz.végén építették újra, tehát nem éppen új, de erőteljesen lászik "újsága". Egyébként a "beceneve" vörös kastély, gondolom a belső udvar színei miatt, már amennyiben udvarnak nevezhetjük azt a teret, azért ha elég nagy kapuja lenne egy autóval be lehetne állni oda.


No nekem egy egész kastély már megint kicsi. Funkcióját tekintve - tényleg nem nagy - gondolom valami vidéki lakóhely lehetett inkább. Egyrészt jól bent van az erdőben, másrészt tényleg nem hintókaravánokra való az út, és egyébként egy bálra nem lenne elég hely, azért egy jókora vendégségre viszont mindenképpen.


Egyébként is az a tapasztalatom, hogy nem annyira gigantikusak a méretek Angliában, mint azt a leírások alapján képzelnénk, de azt hiszem erről már korábban tettem emíltést. Ami ódon volt az előző helyen -gondolok a falakra- az viszonylag új volt itt, amivel nem találkozhattunk ott az a berendezés volt, azt megtallhattuk itt. Szerintem tökéletes kiegészítései egymásnak és még együttvéve sem kerül annyiba mint a vár bent Cardiff-ban, annak az az előnye, hogy minden egyben megtekinthető.


Arundel-hez mérten, is szerény méretű a konyhája, Hampton Court-hez viszont igen aprócska, én azért kiegyeznék egy ekkora konyhával, kicsivel modernebben.


Az étkezőben tamásom rögtön az asztalfőre ledobta magát. Hová is máshová? Egyébként nem találta kényelmesnek...


Íme egy hálószoba, a fésülködő asztal nőről árulkodik, de semmiképpen sem a ház úrnőjéről. Persze nem is említettem már meg de itt is rohangásztunk körbe körbe a lépcsőkön és természetesen erényeit legjobban megvédve találtunk rá a ház asszonyának szobájára. ( Alatta egy emelettel a ház urának szobálya igenpuritán ehhez képest.


Valahogy mindenkinek különleges volt ez az ágy, mi ketten a vikivel élén elférnénk egymás mellett, habár a ki és bekászálódás gondot okozna, minden esetre le nem esnénk, már csak egy kis ajtó és négy kerék és kész a cabrio. Na rosszmájú vagyok megint. Nagyon szép volt a szoba falikárpitja, nekem kissé vadak a színei, de mint említettem erre a tájékra ez jellemző.


Tettünk egy sétát Cardiff belvárosában és végül ennek a templomnak ( mely baptista, egyébként az egész szigetre jellemző módon az emberek többsége itt is anglikán ) köszönhetően fejeztük be az ücsörgést a pub teraszán. Szép dolog, hogy harang szóval hívják az embereket az esti misére, szép egy harangjáték de egy órán keresztül...
Szóval megvacsoráztunk, elfáradtunk, egymás hangját nem is hallottuk, és végül haza indultunk. Az autóban pedig elnyomot bennünket ... a sok csigalépcső! ...

Címkék: 2 megjegyzés

Rakott hal vagy hal kicsit másként

2010. május 21., péntek 22:30 Bejegyezte: Novák Erika
Nem tudom kinek milyen szokásai vannak hal fogyasztás terén. Én be kell valljam jobban szeretem a hazai folyami édesvízi halakat a tengeri halaknál. Állítólag az ásványi anyagok végett ezek egészségesebbek ( kedvenc ásványi anyagom az arzén ).
Az elkészítésben is gyakorlatilag két módozat a kedvencem, természetesen a halászlé és a paprikás lisztbe forgatott sült hal szelet.
Mivel napi szinten látok halat és kellően undorodom ettől a bundázott formától ( amely a sör tésztához hasonlít, de szerintem nem az, hiszen áll lisztből, vízből és sütőporból ). Hozzáteszem az itteni divat, hogy a halat meg úgy általában semmit nem sóznak, no nem mintha egészséges lenne, de úgy hiszem, hogy egy enyhén sózott étel jobb választás az után sózásnál. Egy kis zacsiban 5 g só van, a napi bevitel ideális esetben egy felnőtt embernek 6 g.
Folyami halat vásárolni ebben az országban? Akinek van türelme. De az mondja el azt is, hogy hol lehet leves csontot venni.
Ebből az okból született meg a következő alkotás.

Ami így hirtelen nem mutat túl jól, szeletet persze nem fotóztam belőle, csak nagy mohón ettem. Kitaláltam, hogy a halat valahogyan másként kellene elkészíteni, mint a már felsoroltak. Olvastam ezt azt és megfogalmazódott a fejemben egy ötlet, na meg kényelmes utat választottam. Így mint az alábbi képen is látható olíva olajjal kentem ki egy tálat és néhány meghámozott krumplit szeleteltem bele, megsóztam egy kissé, felöntöttem kb egy pohárnyi vízzel, lefedtem alufóliával és betettem a sütőbe.


Közben a halat kissé megsóztam és megborsoztam.


Előkészítettem a kefírt( 500 ml ), amelyhez egy kis kaprot kevertem és két teáskanálnyi lisztet adtam hozzá, és lereszeltem a jelen látható sajt felét ( ami 300 g ).


A majdnem kész krumplira rátettem a halat, leöntöttem a kefírrel.


Rászórtam a sajtot és visszatettem a sütőbe.


A legelső kép lett a végeredmény. A hibája az egésznek, hogy ez a kefír egy elég folyékony állagú termék, a végén megsülve rengeteg savót eresztett ki, amelyet le kellett öntenem. Az összeállítás azonban nagyon finom lett és végre jóízűen egy tisztes adag ennivalót ettem meg. Elhatároztam legközelebb egy sűrűbb állagú, valószínűleg joghurttal próbálkozom. Mint ahogyan az előző bejegyzésemben már írtam gondjaink vannak az étkezéssel. És több dologgal is próbálkozom, hogy valahogyan felkeltsem az érdeklődésüket az étel iránt, például vicces tálalással, amelyet nagyjából két hónapja követtem el és le is fotóztam.


És ezen kívül az utóbbi időben próbálkozom elsajátítani a tejhabosítás és a kávékülönlegességek elkészítését. Persze az eszközeim kezdetlegesek. Tamásom a cappucinomat és lattemat kóstolgatja, magamnak 70%-os belga csokiból pedig forró csokit szoktam készíteni.




Címkék: 0 megjegyzés

Az ember változik

2010. április 28., szerda 23:23 Bejegyezte: Novák Erika
Időről időre megújulunk, néha magunkat is meglepjük vele. Már céloztam rá, hogy úgy érzem komoly átalakuláson egy át az étrendünk, jelenleg a semmi nem kell fázisnál tartunk. Lehet, hogy csak itt nem kell semmi és ha lenne egy kis hazai akkor jobban csúszna, de már már kétségbe ejtően keveset eszünk és tényleg semmi de semmi az ég világon nem csúszik. Ami főleg Tamásom esetében meglepő, hogy kezdünk átcsúszni a vegetáriánus étrendbe és nem szól elenne, pedig ha valaki ismeri őt, akkor most felkapja a fejét, mert a zöldségek általában nagyon távol állnak tőle.
Én alapból elutasítom a kenyereket ( sajnos a szénhidrátok legrosszabb fajtáját a cukrot nem ), jó esetben elfogyasztok napi egy szeletet jelenleg, van, hogy semmit, van, hogy többet. Kifejezett hús undorunk van, sem a csirke, sem a marha, de még a sertés sem hoz lázba bennünket, de megfejelem azzal, hogy a fagyasztóban van kacsa és hal is, és még ott is maradnak egy darabig. Nem kell főzelék, nem kell leves sem, pedig néha az a fő ételünk. Tamásnak a favoritja most a tészta, konkrétan diós tésztára vágyik, majd holnap. Egyébként megpróbálom kizárni az életünkből a direkt cukrokat, de nagyon nehezen megy. Itt Angliában még nem sikerült megtalálnom azokat az édesítő szereket amelyek nekünk megfelelnének, nem mintha annyival egészségesebbek lennének. De próbálkozom, például nem nagyon tartunk itthon üdítő italokat, igyekszem minél kevesebb csokoládét és egyéb nassolni valót tartani. Én nagy mag evő vagyok, azokból alapból a natúrakat szeretem, viszont egy dologról a teáról szerintem nem fogok leszokni soha, azt viszont sajnos cukorral iszom, habár próbálkozom kevesebbet tenni bele és próbálkozom a víz ivással is, de a rossz szokások ugye. Példának okáért nem tudom miért de nekem a szimpla víz nem oltja a szomjamat, de örömmel jelentem, hogy beszereztünk egy szódás szifont és a patron forrásunk is megvan már, szóval az úton már csak járni kell.
Szeretnék illetve szerettem volna az egészségesebb táplálkozás érdekében áttérni a napi többszöri étkezésre, de be kell valljam elbuktam. Mindjárt az elején a reggelinél, nagyjából 18 éve nem reggelizem. Azért értékes percekkel korábban felkelni, hogy reggelizzek vétek, egyébként próbáltam, kész idő pocséklás. Szóval felkeltem, kenyeret pirítottam, megkentem lekvárral, csak ne kéne megenni, taktikát váltottam vettem reggeliző pelyhet, szeletet, stb, tejjel és nélküle, nem megy, szimpla kenyér májkrémmel, nem megy. Mivel étkezdében dolgozom nagyon nagyon ritkán egy kis bacon elcsúszik úgy 10 óra felé, de a reggelim kimerül uborkában és paradicsomban menet közben. Mielőtt valaki feltenné a kérdést igen elgondolkodtam ezen is, ebből a megfontolásból befigyelt a joghurt is a hűtőbe ( éjjel 11-kor nagyon jól esik ), gyümölcs is van állandóan itthon, csakhogy a próbálkozásaim a toalett feletti görnyedésig fajultak a szó legszorosabb értelmében rosszul vagyok a reggelitől.
A felállás a következő, ébredés 6 óra 30 körül, munkába indulás 7 órakor, uborka és paradicsom csipegetés 9 től 10 ig, jobbik esetben egy halovány ebéd, ami jobbik esetben nevezhető főtt ételnek, itthon 4 és 5 óra körül valamilyen vacsora, de az aztán bőséges ( pl leves minimum két tányérral, kis szünet és még valami ) 7 és 8 óra tájban valami gyümölcs és ha bagoly vagyok akkor még egy joghurt 11 óra körül.
Tamásom éjszakás, így ő ezek szerint reggelizik főtt ételt, majd éjjel eszik valamilyen főtt ételnek nevezett valamit a munkahelyen, majd reggel eszik kenyeret valamilyen feltéttel és iszik kakaót, plusz itt ott egy kis joghurt, szóval ő relatíve normális, csak éppen válogatós időszakát éli.
Nekem azonban sokat fáj a gyomrom, mára már gyógyszerrel élek végette, egy időben pedig rengeteg kekszet ettem meg evégett, így a súlyom sem éppen ideális. Szeretnék munkahelyet és életmódot váltani, ami sajnos nem megy egyszerűen. Reménykedem, hogy a körülmények megváltozásával talán tudok változtatni.
Szóval valakinek van valamilyen ötlete?
Címkék: 0 megjegyzés

Új év!

2010. január 1., péntek 16:23 Bejegyezte: Novák Erika
Minden kedves blogozónak kívánok nagyon boldog új évet!
Címkék: 0 megjegyzés

Karácsonyon túl

2009. december 27., vasárnap 19:28 Bejegyezte: Novák Erika
Remélem minden kedves blogozónak szép karácsonya volt.
Karácsonyon túl le merem már írni a bénázásaimat, mert idén abból bőven kijutott. A legkevésbé fontos, de talán a legemlékezetesebb, hogy úgy néz ki eltörtem a bal kezem kis ujjának legfelső percét. Na ilyen ügyes voltam, 24-én délután, szóval Merry Christmas! Ye?
Valamikor írtam róla, hogy felszeltem a káposztát savanyodni, kisebb balesetekkel meglett karácsonyra. ( Értendő egy kis megpenészedett réteg, mert azt hittem fog levet engedni és nem öntöttem fel vízzel teljesen, de ez Anglia! ) Szóval volt töltött káposzta, mindössze 1 kg húsból csináltam, hogy ne maradjon jövő karácsonyra is. Két napig főtt és annyira "rosszul" sikerült, hogy mára nincs belőle egy szikra sem. ( Azért főtt két napig, mert nagyon kevés időm volt és félig főzés után következő este befejeztem. ) Az egyik vendég véleménye a következő volt: mint az otthoni, dagadt a májam na.
Készült bejgli, ami nem is bejgli és nem is a legjobb lett amit valaha készítettem, de ez is a végét járja, szóval annyira nem lett rossz. Pontosabban egyáltalán nem lett rossz, csak nem olyan lett mint szokott. Azért nem bejgli, mert pozsonyi patkó receptje lenne eredetileg, de persze csavartam rajta néhányat, szokás szerint, attól lett bejgli, hogy nem lett kifli vagy patkó formája.
Kb. 40 dkg diót 1 citrom reszelt héjjával és kb. egy fél citrom levével és 2 púpos ek. barack lekvárral és némi cukorral kikevertem. Szintén 40 dkg-nyi mákot reszelt citrom héjjal, cukorral és annyi tejjel amennyi ellepte felfőztem. Ezekből a kedvemre jó vastag töltelék réteg lett. A tészta pedig a következő hozzávalókból állt: 25 dkg vaj, 60 dkg liszt, ( szigorúan magyar, a magyarok boltjából ) csipetnyi só, 4 ek. tejföl ( és itt rontottam el, mert nem tettem bele az élesztőt, mert nekem csak szárított van ), 6 tojás sárgája, ( Éljen a habcsók, amit most nem készítettem. ), 5 dkg élesztő ( nálam egy púpos teáskanálnyi angol ). Ezeket a hozzávalókat jól összedolgozzuk, hűvös helyen minimum 3 óra hosszát pihenni hagyjuk. Vékonyra nyújtjuk, töltjük, feltekerjük, megkenjük tojás sárgával mielőtt a sütőbe megy, nem baj ha a konyhában pihen még egy kicsit, mert vastagabb lesz a tésztája. Lassú tűznél készre sütjük. No nekem a malőr miatt lassan dolgozott a tésztám, így egy kicsit tört, meg vékonyabb lett az átlagosnál, de ez nálam bevált recept, csak én bénáztam el. Rohantam na.
Készült méhes puhedli ( tele szájjal ;-D ). No ezt nem győztem kapkodni ki-be a sütőbe, ennek egy gyorsan múló alkari égési sérülés lett a vége. Ehhez kellett 800 g liszt, amely már előre szóda bikarbónás volt jó angol szokás szerint, így tehát az eredendően 3 kávéskanál szóda bikarbóna helyett csak 2 kávéskanállal adtam hozzá, kell hozzá 3 tojás sárgája, 1 tojás, 250 g méz, 100 g margarin ( helyett vajat adtam ), 5 ek. barack lekvár, 120 g cukor, 1 citrom reszelt héjja, 2 cs. vaníliás cukor ( helyette vanília kivonatot használtam, úgy 1 teás kanálnyit ), 6 ek. tejföl, csipetnyi só, aki teheti mézeskalács fűszer port tegyen hozzá. Én a fűszereket mák darálóval őröltem, került bele gyömbér, ettől ha sokat teszünk csípős lesz a kalács, csillag ánizs ( mert véletlenül sem láttam most ánizst ), szegfűszeg, szegfű bors, fahéj. A tészta egy nagyon ragadós állagú sűrű massza lesz, ezért is kell minimum egy napot hűteni. Nekem az idő hiánya miatt hűlt kettőt. Gyorsan kell dolgozni vele,mert különben ragad, lehet jó vékonyra is nyújtani, mert jó alaposan meg fognak nőni, és a sütéssel nagyon óvatosnak kell lenni, mert ha túlzottan megbarnul, akkor a fűszerek végett keserű lesz.
Készült egy kis pulyka ( mivel az nem az én reszortom volt a karácsonyi főzésből abból kevés csak nekünk ). Pulyka mell szeleteket ( szigorúan magyar, lehet kapni a tescoban fagyasztott állapotban ) kivertem és tejben áztattam két napig. 1 csomag kb. 400 g gesztenyét az életem bevagdalt és megfőztem. Persze nem jött le szépen a héjja, összetördeltek, de egyébként sem lett volna jó, mert túl nagyok lettek volna. Szóval ezzel a közepén felgöngyöltem a húst, cérnával összerögzítettem, kívülről sóztam, borsoztam, sütő zacskóban sütöttem.
Készítettem még egy gesztenyés torta szerűséget is. Azért szerűség, egyrészt mert nem kerek, másrészt mert inkább talán a szelet szó illik rá. Ehhez sütöttem 3-3 tojásból egy-egy sima és kakaós piskóta lapot. Főztem 1 csomag vaníliás grízes pudingot, amibe még melegen bele kevertem 5 dkg vajat, majd kicsit később 1 gesztenye masszát. Amikor kihűlt akkor 1-1 cs zselatin port, ami 1-1 zselatin lapnak felel meg forró vízzel feloldottam, az egyiket a masszába tettem, a másikat a tejszínbe. A tejszínt ( kb. 300 ml )majdnem kész habbá vertem, adtam hozzá kb. 2 ek. cukrot és végül a zselatint jól bele kevetrem, összeforgattam a masszával. Kakaós-fehér-fehér-kakaós sorrendben egymásra helyeztem a lapokat, bevontam a krémmel, pirított mandula szeletekkel megszórtam ( vagy nem is tudom, úgy hozzá vagdostam őket ), a tetejére még egy kis étcsokit reszeltem és másnapig hűtöttem. Mindenkinek ízlett, mert nem volt túl édes és a gesztenye is jól megérződött rajta.
No én ezzel a karácsonyi menüvel szolgálhatok. Volt még mintegy mellékesen saját kezű rumos kakaós szaloncukor, tejkaramell. Persze mivel nem egyedül készültem a karácsonyi vacsorára volt kétféle pulyka is és somlói galuska is, meg hagyományos bejgli, amit tulajdonképpen úgy vettek és amiről az volt a vélemény, hogy egy kicsit száraz ( úgy alapvetően, a töltelék és a tészta is, pedig nem volt régi, de mégis ). Viktória meg is fogadta, hogy talán jövőre megpróbálkozik saját maga.
Összefoglalva jól telt a karácsonyunk, leszámítva a vágásokat, égési sérüléseket és a talán törött ujjat, néhány könnycseppet azokért akik már nem ünnepelnek velünk, néhány könnycseppel azokért akik távol vannak tőlünk és néhány könnycseppel a szerencsétlen helyzetek és a szerencsétlenül járt ember társaink végett. Képet majd lehet, hogy teszek még fel, ha lesz erőm és kedvem hozzá, illetve az Adri is elküldi amiket készített, addig is így kép nélkül teszem közzé a beszámolómat.
Címkék: 0 megjegyzés
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)
Üzemeltető: Blogger.
abcs