Egy kis történelmi háttér - Nem vagyok történelem zseni, így az olvasottakat és a számomra érdekes infókat megpróbálom összeollózni. Elsősorban védelmi funkciókat látott el, királyi rezidencia. Többször építették át a századok alatt, nagyrészt a 19. századdal el is nyerte végleges formáját. Funkcióit tekintve is változott, volt itt pénzverde, az 1300-as évektől ide zárták el a korona ékszereket, hivatalos iratokat és értékeket őríztek/nek itt. A tömlöce és a kivégzések végett emlegetik legtöbbször. ( VIII. Henrik és feleségei kapcsán is. )
Mivel királyi rezidencia, így hivatalos őrsége van. A történetéhez pedig már elég régen hozzá tartozik néhány ( 7 ) fekete holló, amelyekre II. Károly "figyelt fel" a történet szerint, parancsára megpróbálták kitelepíteni őket, sikertelenül, így maradtak, s különös legenda övezi őket. ( Nyílván nem ugyanazok, ma már azonban nagyon vigyáznak rájuk. ) Úgy tartják a hollók nélkül a Tower elpusztul.
Egy korábbi írásomban már említettem, hogy London nagy kedvenc. Amerre csak járok ( még ha már nem is először ), mindig le tud nyűgözni. Tulajdonképpen a Tower Bridge és a Tower önálló "látványosságok". Mindebből azt akartam kihozni, hogy csak a környéken sétálgatni is nagy élmény. ( Amelyekről máskor és máshol, éppen az "önállóságuk" miatt. )
A "vizi" kapu.
Először is a tower szóról: magyarban a jelentése torony, bástya. Számomra a torony egy magas karcsú építmény, a bástya vaskos tömör. ( Na ezért nagyon tudom utálni az angolokat, hogy a kifejezéseikkel gyakran okoznak képzavart a számomra. ) Szóval azt hiszem felváltva használom majd a szavakat, de ezek bizony bástyák.
Rengeteg ember látogatta meg velünk egy időben a Towert, és néha nagyon kellemetlen tumultusok alakultak ki. Először is körbe jártuk a bástyákat, hozzávetőlegesen kevés látnivaló volt bennük, viszont gyönyörű volt a kilátás. Mint a maketten is látható különböző méretűek ( egyébként különböző korúak is ) a bástyák.
A kisebbek egyikében páncél sisakok és láncingek voltak kiállítva.
( Sajnos túl sok ember volt jelen így nem készült fotó. ) Nem volt valós elképzelésem eddig a láncingekről,mert látni és megtapintani két különböző dolog. Igen aprólékos munkával lehetett ám ezt elkészíteni. Kb. 1 cm átmérőjű körökből állt, gombostű fejnyi szegecsekkel voltak lezárva. Azt hiszem nem egy napig "fűzögettek" egy ilyet. És azt hiszem az aprólékosságának köszönhetően védte a tesztet a dárda vagy a kard hegyétől.
A nagyobb tornyokban viszont a várnagy szobáját és a St. Thomas tower-ban I. Edward hálószobáját láthattuk:
Jókora kört tettünk meg, éhesek és nyűgösek voltunk, így bementünk a kávézóba. ( Szintén egy Angol képzavar. Nekem magyarként a kávézó szóról az a vendéglátó egység jut eszembe, ahol le lehet ülni, lehet beszélgetni, nyugalom van, fogyasztani lehet teát vagy kávét, esetleg hideg italokat, belefér még egy kis süti vagy fagyi és esetleg néhány egyszerű szendvics. Angliában azonban többnyire zajos, rohangásznak a gyerekek az asztalok között, sütemények és szendvicsek áradata és egyszerűbb meleg ételek vannak. )
Kávézóban dolgozom, tehát mindjárt a szemembe ötlött néhány dolog. Tamás a szokásos capuccino-t én a kedvencemet Earl Gray teát választottam, szigorúan papír pohárban. ( Ízlések és pofonok szerintem ez a márka pocsék volt. )
Ha már a teát emlegetem, akkor megemlítem a híres angol teázási szokást. Vallják ( szerintem jogosan ), hogy fölösleges bele bármi, a tea attól tea amilyen az íze. Szerintük a cukor tönkreteszi a tea íz világát ( ennek ellenére sokan isszák vele ). Másik, hogy ha erősnek vélik tejet öntenek bele. Első hallásra brrr. Ismerem a magyar mentalitást. De be kell lássuk, hogy a tea cukorral és citrommal inkább egy üdítő ital mint élvezeti cikk, próbáljuk ki a kávét mint élvezeti cikket citrommal. Egyébként itt Angliában a kávé inkább üdítő ital, magyar szemmel, mert kb. minimum két dl, nem áll meg benne a kanál, mint az otthoniban.
És még mindig a tej, mert ez a sztori annyira kikívánkozik belőlem, holott a Brittish Museum-ban történt meg. Tamás anyukája meglátogatott bennünket és Angliát. Szépen kettesben megnéztük a British Museumot, mikor az alsó szintet végig jártuk tartottunk egy kis pihenőt, ittunk egy teát. Kérdeztem tőle kér e bele tejet, azt mondta kizárt. Mondtam neki vegye ki a filtert, mert nagyon erős lesz a tea, és közben ülő hely után néztem. Nagy sokára találtam, leültünk és még egyszer mondtam, hogy vegye ki a tea füvet. Kivette, megkóstolta és megkérdezte nagy baj lenne ha mégis kérne egy kis tejet. Megkóstolta és tulajdonképpen kellemesnek találta. Hozzá kell tegyem "tea ügyben", hogy jóval másabb a kínálat itt kint, mint odahaza.
Most már kipihentük magunkat, így beálltunk a kígyózó sorba, hogy megnézzük a koronázási ékszereket.
és
St. Edward koronája 1661.
Országalma, 1689-ben készült.
A következő teremben meg is nézhettük a koronázási ékszereket. (Már amennyiben egy kard annak számít. )
Megnéztük a vesztőhelyet, már amennyi látható belőle jelenleg, mivel felújítás alatt áll.
A fegyvertermet nem láthattuk. Azt hiszem nagyon érdekesnek találtam volna. No nem a fegyverek izgatnak nagyon, a már látott képek alapján a kompozíciókra lettem volna kíváncsi.
Másodszor nem lehet elmenni mellette szó nélkül, mert annyira szembe ötlő, hogy mekkora "dudort" készítettek a férfiak "ékének".
Harmadszor nagyon érdekesek voltak az ötvösmunkák a páncélzaton. A védelmi funkciók mellet nem értem miért volt "szükség" veretekre a páncélzaton, de egyéb iránt lenyűgözőek.
Negyedszer, hogy hogyan "bélelték" ki a kényelem és az ütések miatt a páncélokat. ( A bukósisakok őse. )
Hihetetlenül érdekes a lovagi játékokkor használt lándzsa. Én azt hittem jóval kisebbek, hozzávetőlegesen 3 méter hosszúak és 17 kg-osak. Nem kis feladat lehetett megtartani, nemhogy még irányítani is, főleg azokban a páncélokban. ( Hihetetlen merevvé tették az embert. ) Jó kis ceremónia lehetett beöltöztetni a lovagot, majd "felpakolni" a lóra, a szegény állatnak meg cipelni, sőt még vágtatni is.
( Magyarázó nyilakkal a tájékoztató könyvből. )
Egy másik helységben kipróbálhattuk, hogy körülbelül milyen nehéz is lehetett felhúzni egy íjjat, hogy körülbelül mit lehetett látni egy páncél sisakból ( a sisakot belülről, nagyjából ).
Láttuk még különböző korok, különböző fegyvereit. Természetesen ágyúkat, nyílpuskákat, világháborús fegyvereket.
Végül elfáradtunk, máshová már nem mehettünk be, éhesek is voltunk, így hát felkerekedtünk. Visszafelé kutyagolva a vonattól már minden lépés fájdalmas volt és igazi örömmel, kimerülten érkeztünk haza.
A mi véleményünk az, hogy nem éri meg London centrálba autóval menni. Egyrészt mert úgysem tudunk a "környéken" parkolni, másrészt egy vagyon lenne a parkolási díj.
Tehát vonattal szoktunk menni. Lehet egy ún. Travel card-ot venni, amellyel a metrót is igénybe lehet venni. Azzal keresztül kasul be lehet járni Londont. Egy jó metrótérképpel bárhonnan bárhová el lehet jutni. De különben a metrókban is ki vannak téve.
Nekünk a vonatjegy tehát 14.50 font volt fejenként, de ez változó, hogy ki honnan érkezik.
Illetve 17 font volt fejenként a belépőjegy.
Ha valaki meg akarja nézni a világháborús kiállítást akkor még 1 fontot fel kell áldozni fejenként.